A népszerű Marvel-sztár is ott lesz a novemberi Mr. Olympián

Vágólapra másolva!
2023.10.20. 22:10
A korábbi profi pankrátort, a manapság a filmekből ismert David Bautistát nevezték ki a novemberi Mr. Olympia tiszteletbeli nagykövetének.

David Bautistát elsősorban a filmekből ismerheti a nagyközönség, az egykori profi pankrátor szerepelt például a Galaxis őrzői című szuperhősfilmekben, több Bosszúállók filmben, a 2015-ös James Bond-moziban, és a Tőrbe ejtve című népszerű film második részében is. A Csupasport szempontjából viszont elsősorban a sportolói múltja miatt érdekes, na meg azért, mert idén ő lesz a november 2. és 5. között rendezendő Mr. Olympia tiszteletbeli nagykövete. Azaz az ő feladata lesz, hogy népszerűsítse a világ legfontosabb testépítőversenyét.

Pankrátorként hatszoros világbajnoknak vallhatja magát, de dzsúdzsucuban is fekete övet szerzett, vagyis elég közel állnak hozzá a kemény, férfias sportok. Gyerekkorában pedig profi testépítő akart lenni, és bár végül más sportágban teljesedett ki, nemrég elmondta, hogy zűrös gyerek volt, és a testépítés mentette meg az életét.

Az Instagramon elárulta, hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy ő lehet a floridai verseny tiszteletbeli nagykövete.

Ezt a szerepet minden évben egy, a testépítéssel valamilyen formában kapcsolatba hozható híresség tölti be. Tavaly a négyszeres Mr. Olympia-győztes Jay Cutleré volt ez a megtiszteltetés, előtte a nyolcszoros győztes Lee Haney-é, 2020-ban pedig a népszerű kosárlabdázó, Shaquille O'Neal töltötte be ezt a posztot. Az idei Mr. Olympián egybehangzó szakértői vélemények szerint az utóbbi évek egyik legizgalmasabb versenyére van kilátás.

Legfrissebb hírek

Ezt a gyűlölt gyakorlatot nem szabad kihagyni a Mr. Olympia győztese szerint

Csupasport
2024.01.05. 10:44

Nem a méret a lényeg: íme a világ legmagasabb és legalacsonyabb testépítője

Csupasport
2024.01.04. 19:35

Óriási fájdalmairól vallott a testépítés koronázatlan királya

Csupasport
2023.12.15. 18:18

Rambo tehet mindenről? – Ezért (is) díjazzák a groteszk módon nagy izomzatot a Mr. Olympián

Csupasport
2023.12.09. 08:53

Arnold Schwarzenegger elárulta, mennyi volt a rekordja fekvenyomásban és guggolásban

Csupasport
2023.12.02. 11:06

A Mr. Olympia legfiatalabb magyar női versenyzőjének céljai: kvalifikáció és diploma

Csupasport
2023.12.01. 13:51

A Mutáns nem akar arrogáns lenni, de úgy érzi, jár neki a speciális meghívó

Csupasport
2023.11.14. 09:34

Több tiszteletet vár a Mr. Olympia új bajnoka

Csupasport
2023.11.08. 07:59
Ezek is érdekelhetik