Jay Cutler meglepő trükköt javasol annak, aki jobb akar lenni fekvenyomásban

Vágólapra másolva!
2023.12.17. 18:25
Jay Cutler egy Youtube-videóban elmondta, mit javasol azoknak, akik fejlődni akarnak a fekvenyomásban.

A fekvenyomás az egyik legnépszerűbb gyakorlat a konditermekben, főleg a férfiak körében. Joggal, mert kiváló mellizomerősítő gyakorlat, ami a vállizmot és a tricepszet is erősíti, sőt, gyakorlatilag az egész felsőtestet megmozgatja. Aki egy kicsit is komolyabban elmerül a testépítés világába, annak bizonyára az a célja, hogy idővel ebben is fejlődjön, és helyesen, biztonságosan, de minél nagyobb súllyal tudja végezni a gyakorlatot. Ezért érdemes odafigyelni arra, hogy a négyszeres Mr. Olympia-győztes Jay Cutler szerint miként lehet javítani a fekvenyomás hatékonyságán.

„Ez nem egy bonyolult gyakorlat, de oda kell figyelnünk, hogy megfelelően stimuláljuk az izmokat – mondta egy Youtube-videóban Jay Cutler. – Aki kicsit is ismert, az emlékezhet rá, hogy soha nem edzettem őrülten nagy súlyokkal. Sohasem voltam a megszállottja annak, hogy minél nagyobb súllyal végezzem a fekvenyomást, mert a színpadon nem kérdezte meg a zsűri, hogy hány kilóval végzem a gyakorlatot. Nem ez volt fontos.

Aki fejlődni akar, annak azt javaslom, ahelyett, hogy a maximális súllyal végezné a gyakorlatot, inkább könnyítsen rajta, és próbáljon minél több ismétlést csinálni.

A szokásos nyolc-tizenkét ismétlés helyett legyen a cél tizenöt-húsz. Ezzel kicsit össze lehet zavarni az izmokat, ezért érdemes ezt két hétig csinálni, aztán váltani. Ha lehet, heti három fekvenyomó edzést javaslok, és két hét könnyített súly után jöhet a maximális súly vagy egy-két ismétlés. Az áttörés garantálható.”

Legfrissebb hírek

Íme néhány gól a spanyolok edzéséről

Foci Eb 2024
2024.07.12. 21:19

Arnold Schwarzenegger szerint nem kell aggódnunk a túl sok fehérje miatt

Csupasport
2024.01.07. 19:01

Az amerikai haditengerész üzenete: Azért edzek mindennap, mert te nem!

Csupasport
2023.12.07. 20:22

Arnold Schwarzenegger elárulta, mennyi volt a rekordja fekvenyomásban és guggolásban

Csupasport
2023.12.02. 11:06

Elviselhetetlenül fájt a lába és a csípője is, de megtartott az első helyet

Csupasport
2023.11.22. 20:24

Egy pofa sör futás után? Nem ajánlott, és jó, ha tudjuk, milyen hatása van

Csupasport
2023.11.14. 19:10

Nem minden olyan hatékony, amilyennek látszik: a hét legrosszabb kondigép

Csupasport
2023.11.13. 18:50

Motivációs tippek, hogy télen se menjen el a kedvünk az edzéstől

Csupasport
2023.11.11. 14:03
Ezek is érdekelhetik