csupasport bannerhátsófüves banner

Közép-Európa egyik legnagyobb muay thai versenyét rendezik meg Gyálon

P. K.P. K.
2026.02.17. 18:22
null
Szombaton már 17. alkalommal rendezik meg a Spartan-kupát (Fotó: Magyar Muaythai Szakszövetség)
Szombaton 17. alkalommal rendezik meg a Spartan Muaythai Kupát, amely az elmúlt években nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is meghatározó eseménnyé nőtte ki magát. A rangos viadalnak a Gyáli Sportcsarnok ad otthont, ahol a szervezők a korábbi évek tapasztalatai alapján ismét több száz sportolóra és kiemelkedő színvonalú mérkőzésekre számítanak – írja beharangozó sajtóközleményében a hazai szakszövetség.

 

A 2018 óta folyamatosan fejlődő Spartan-kupa rendezvénysorozat mára Közép-Európa egyik legjelentősebb muaythai versenyévé vált – derül ki a Magyar Muaythai Szakszövetség közleményéből.

Az elmúlt két-három alkalommal három ringben zajlottak a küzdelmek mintegy 230 nevező részvételével, több mint 110 mérkőzéssel, öt-hat ország képviselőivel. Az idén március 21-én szombaton Gyálra tervezett eseményen a szervezők várakozásai szerint akár hét nemzet sportolói is kötelek közé léphetnek. A korábbi, visszatérő országok mellett horvát és görög versenyzők is jelezték részvételüket, ami tovább emeli a torna nemzetközi rangját.

A Spartan-kupa különlegessége, hogy a hagyományos kategóriák mellett ismét helyet kapnak a minimum öt mérkőzéssel rendelkezők is. Ez a rendszer kifejezetten a kezdő és feltörekvő versenyzők számára biztosít igazságos és biztonságos versenyzési lehetőséget: azok indulhatnak ebben a kategóriában, akik legfeljebb öt hivatalos mérkőzést tudnak felmutatni. A cél, hogy a pályájuk elején járó sportolók ne tapasztalt magyar bajnokokkal vagy rutinos nemzetközi versenyzőkkel kerüljenek szembe, hanem saját fejlődési szintjüknek megfelelő ellenfelekkel mérkőzhessenek meg. A rendszer az elmúlt években bevált, és több olyan sportoló is innen indult, aki ma már a magyar válogatott tagjaként képviseli hazánkat nemzetközi versenyeken.

 

Dudok Károly, a Magyar Muaythai Szakszövetség elnöke a rendezvény kapcsán kiemelte: a Spartan-kupa mára kiemelt esemény a szövetség versenynaptárában. 

„Ez egy olyan verseny, amely nemcsak a hazai élmezőnynek, hanem az utánpótlásnak és a feltörekvő fiataloknak is lehetőséget ad. Mind az utánpótlás-, mind a felnőttválogatottaknak kiváló lehetőség nemzetközi mérkőzéseken ringbe lépni. Ez szakmailag és szervezésben is nagy érték” – fogalmazott az elnök a szövetség beharangozó tájékoztatójában.  

A Spartan Muaythai Kupa tehát nem csupán egy hazai torna, hanem olyan versenyplatform, amely hidat képez a kezdő, az utánpótlás és az elit sportolók között. A szervezők célja, hogy a magyar muaythai tovább erősítse nemzetközi pozícióját, és a következő években még több válogatott szintű versenyző nőjön ki a hazai ringekből – hangsúlyozza a szakszövetség.

 

 

Legfrissebb hírek

Magyar érem összetettben már az első napon az erőemelő Eb-n

Csupasport
8 órája

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
Tegnap, 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Sítalpra, magyar! Kokárdás síelés a Mátrában

Csupasport
2026.03.12. 17:38

Baján egész évben különböző programokkal várják az evezni vágyókat

Csupasport
2026.03.07. 22:28

A nemzetközi versenyek után is várják a síelőket Mátraszentistvánon

Csupasport
2026.03.06. 20:31

A kígyó sem tántorította el Tangl Esztert, hatalmas sikert ért el Panamában

Csupasport
2026.03.01. 13:26

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44
Ezek is érdekelhetik