csupasport bannerhátsófüves banner

Bronzérmet szerzett az első száz kilométeres versenyén

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.04.28. 16:46
null
Juhos-Nagy Krisztina 10:12:59-es idővel harmadik lett az Omszki Ultra száz kilométeres távján a nyílt futamban.

Harmadik helyen végzett az Omszki Ultra száz kilométeres távján a nyílt futamban. Elégedett a teljesítményével?

A verseny előtt megfázással küzdöttem, éppen meggyógyultam belőle, így nem voltak vérmes vágyaim, dobogóra egyáltalán nem számítottam – mondta a Csupasportnak Juhos-Nagy Krisztina. – Ráadásul eddig ötven kilométer volt a leghosszabb távom, így nem tudtam, hogy mire számíthatok e fölött. Becsülettel felkészültem, bíztam benne, hogy végig tudok menni. Összességében jól éltem meg a versenyt, a táv nem, de a szeles, esős időjárás egy kicsit megviselt.

Milyen volt a versenye ilyen nehezített időjárási körülmények között?

Mivel igencsak hajlamos vagyok elfutni az elejét, igyekeztem visszafogni magam – nem akartam ötven kilométer után máris szenvedni. Nem szerettem volna semmiképpen belesétálni sem, egyenletes tempóban terveztem végigmenni. Ahogy az imént említettem, korábban még nem mentem ötven kilométer fölé, éppen ezért, aggódtam a frissítés és a gyomrom miatt. Végül minden rendben ment, jó érzés volt úgy végigfutni ezt a száz kilométert, hogy nem jött semmiféle negatívum. Bár tíz órán belül szerettem volna beérni a célba, de az előzetes megfázás miatt teljesen rendben van ez az idő. Különben is, még a verseny előtti nap azon gondolkodtam, hogy a betegség miatt van-e egyáltalán értelme részt venni rajta… Szerencsére jól döntöttem. 

 

 

Említette, hogy először futott száz kilométeres versenyen: nagy mérföldkő ez egy futó életében.

Könnyebben ment, mint amire előzetesem számítottam. Féltem, hogy lesz komolyabb hullámvölgyem, de egyáltalán nem éreztem nagyobb mélypontot. Az igaz, hogy kisebb holtpontjaim akadtak, de az a bizonyos nagy fal nem érkezett meg szerencsére. Azonban bevallom, hetven kilométer után már vártam a végét, ekkor lassabban telt az idő, de ez sem jelentett nagyobb problémát.

Tekintsünk egy kicsit hátra: mikor kezdte a futást?

Korábban sokszor nekiálltam már, de három éve csinálom rendszeresen. Van két fiam, ők is sportolnak, s úgy éreztem, akkor vagyok hiteles, ha úgy küldöm őket edzésre, ha nem a kanapén ülve nyomkodom a telefonom, hanem én is mozgok. Nem várhatom el tőlük, hogy fontos legyen számukra a sport, ha nem része az én életemnek. A család, munka és az egyéb teendők miatt nehéz időt szakítani a mozgásra, először a hazaérkezésem után indultam ki futni, de ez gyorsan meg tud szakadni. Aztán kitaláltam, hogy futva járok munkába, ez hétfőtől péntekig adott is egyfajta rendszerességet. Először hétfőn, szerdán és pénteken csináltam, mostanra pedig minden hétköznap így teszek. Ez azt jelenti, hogy hét kilométer oda, és hét vissza a táv, hétvégén pedig jön a harminc kilométer körüli hosszú. Emellé beiktattam az erősítőedzést is, ami remek az állóképességem szempontjából.  Futóedzőm nincs, de az erősítések terén van olyan, aki mutatja az irányt. Tudom, hogy egy edző sokat tudna javítani a teljesítményemen, de egyelőre nem szeretnék valamilyen terv alapján edzeni.

Milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőre nézve?

Habár a Vértes Terep Maratonon ott szerettem volna lenni, de nem kerültem be, a várólistáig jutottam, így a következő megmérettetésem a júniusi Columbia Triton Trail lesz. 
 

 

Legfrissebb hírek

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
18 órája

Világrekord: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit

Csupasport
2026.04.26. 18:59

Csingár István ért célba elsőként az Ultrabalaton dupla körén

Csupasport
2026.04.26. 16:27

Az Ultrabalaton női versenyében spanyol siker született

Csupasport
2026.04.25. 07:11

Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte meg az Ultrabalatont

Csupasport
2026.04.24. 23:18

Ezúttal a stratégia fontosabb volt, mint a helyezés – ezüstérem az ob-n

Csupasport
2026.04.24. 14:03

Jön a jubileumi, huszadik újkori UB: az NS-csapat is körbefutja a Balatont

Csupasport
2026.04.23. 14:06

Turós Izabella aranyérmet szerzett az első országos bajnokságán

Csupasport
2026.04.22. 14:29
Ezek is érdekelhetik