csupasport bannerhátsófüves banner

Ezüstérmet szerzett az eddigi leghosszabb távján

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.09.07. 17:44
null
Vajas Boglárka 5:07:19-es idővel második lett a Szufla Futófesztivál 52 kilométeres távján.

– Hogyan értékeli a Szufla második helyét?
– Semmiféle eredménykényszer nem volt rajtam, csak szerettem volna egy jót futni – mondta a Csupasportnak Vajas Boglárka. – A formám remek, de hetek óta vádliproblémával küzdök, ami most is előjött, begörcsölt a verseny alatt. Edzésnek tökéletes volt, ráadásul ez az eddigi leghosszabb távom.  Természetesen nagyon boldog vagyok a második hely miatt, de az időm lehetett volna jobb is.

– Miként alakult a verseny a vádliproblémával együtt?
– Egyáltalán nem készülök hosszú vagy ultratávú versenyekre, inkább öt-hét kilométeren szeretek futni. A Szufla nagyon nehéznek bizonyult, főleg a homokos talaj miatt, amiről előzetesen nem tudtam. Öt harmincas tempót szerettem volna tartani végig, ez harminc kilométerig ment is, majd jött a vádligörcs… Ez onnantól már végig tartott, többször meg kellett állnom nyújtani. Ennek ellenére igyekeztem mindent beleadni és a futással foglalkozni, amikor pedig beértem a célba meglepődve tapasztaltam, hogy második lettem, addig egyáltalán nem tudtam róla. Egyébként nem vagyok elégedett az időeredményemmel, mivel öt órán belülit terveztem. Ha nincs a vádligörcs és a sok megállás, talán sikerül. 

 

– Elég nagy ugrás az öt–hét kilométerek után ötvenkettőt futni, ráadásul ilyen eredményesen.
– Háromhavonta futok egy hosszabbat, legutóbb félmaratonit teljesítettem. Egyszer, a Futókörök napján futottam már ötvenhat kilométert, de azt nem egyben, így ez idáig a leghosszabb távom. Lehet, hogy lesz még hosszabb és jobb is, de most visszatérek a rövidebb távokhoz.

– És ott mik a céljai?
– Most az a célom, hogy öt kilométert húsz percen belül fussak, majd ezt követően meg szeretném dönteni az egyéni csúcsomat félmaratonin ősszel vagy télen. Azt még nem tudom, hogy mi lesz a következő hosszú futásom, de biztosan lesz. 
 

 

Legfrissebb hírek

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
2026.10.15. 14:44

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

Csupasport
2026.10.13. 16:27

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Középkori lovaggal melegített, majd győzött Sümegen

Csupasport
2026.10.10. 08:15

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Elsodorta az autó, közel száz kilométert fájdalmakkal tett meg a Spartathlonon

Csupasport
2026.10.08. 14:44