A GyorsulásiFutamon nem csak felpiszkált spéci utcai járgányokat és speed motorokat láthatunk, hanem igazi dragsterek is megmérettetik majd magukat, melyekhez olykor már a füldugó javasolt. A 402 méteres kivilágított kifutón minden sebességmániás autós megnézheti verdájának gyorsulását és azt, hogy az utolsó gangban hol tilt le a motor. A drift arénához vezető úton az egyik legnagyobb kültéri tuning kiállításon sétálhatunk át a már megszokott zenei aláfestéssel. Porig ültetett autókkal, forgószínpaddal, csinos lányokkal és egyedi festésű, kialakítású vasakkal találkozhatunk. A Carstyling.hu minden évben igazi csemegéket hoz el nekünk és ez idén sem lesz másképpen. Az éjszaka leple alatt a modellezőket egy speciálisan kivilágított pálya várja majd, akik az RC Drift versenyen minden bizonnyal a nagyok pályáját fogják lemásolni.
A drift verseny szüneteiben az egyik leglátványosabb betétprogram a Gymkhana show lesz. Természetesen itt is a hangulatfokozó fényekre mennek rá, sőt még tűzijátékot is ígérnek a szervezők. A rendezvény hangadói Fittikém a kém és Zima, akik garantáltan remek hangulatot fognak teremteni az este folyamán. A rendezvény főeseményei délután fél 4-től indulnak, és várhatóan egészen éjfélig tartanak. A népszerű Halálos Iramban film autós jelenetei bagatell lesz a Lóerők Éjszakájához képest, hiszen itt minden a valóságon alapul. De hogy ezt bizonyítsák a szervezők minden belépő mellé mozi kupont adnak majd, amivel a 6. részt egy ezresért meg is nézhetjük. A legkorábban érkező fanatikus látogatók szurkolói lufit is kapnak, de a sípot, dobot és nádi hegedűt azért ne hagyják otthon. ;)
Lóerők Éjszakája – Június 8. Tököli repülőtér
Start: 15:30
Belépő: 2500,- Ft / 10 év alatt ingyenes
Friss információk, nyereményjátékok: www.facebook.com/driftedhu