E-sport: a PES után jöhet a FIFA? Az EA Sports átnevezheti a játékot

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 14:53
null
Milyen nevet lehetne elképzelni a FIFA helyett? (Fotó: EA Sports)
Az EA Sports hivatalos közleményben jelentette be, hogy átnevezheti a FIFA videojátékot.

 

„A jövőben fontolóra vesszük az EA Sports futballjátékok átnevezésének lehetőségét. Jobban megvizsgáljuk a FIFA-val kötött névhasználati jogunkat, ami az összes többi megegyezésünktől különbözik” – olvasható az EA Sports közleményében.

„A futball jövője nagyon fényes. Az első számú prioritásunk továbbra is az, hogy a lehető legnagyszerűbb futballélményt hozzuk el a rajongóknak. Köszönjük a támogatást és a visszajelzéseket. Továbbra is veletek szeretnénk alakítani a labdarúgás jövőjét.”

Minden idők legnépszerűbb focis videojátékának több mint 300 licence van, amibe 17 ezer játékos, 700 csapat és 30 liga is beletartozik – köztük a Bajnokok Ligája és az Európa-liga.

 


 

Hosszú idő után ismét szerepelni fog a játékban egy magyar klub: a 2019–2020-as idény óta minden idényben nemzetközi kupa csoportkörébe jutó Ferencváros helyet kapott a nemrégiben megjelent FIFA 22-ben. Üröm az örömben, hogy játékipari hírek alapján más magyarországi együttes nincs a játékban, így magyarországi összecsapást nem lehet játszani a zöld-fehérekkel, magyaros rangadót pedig egyedül a román bajnokságban szereplő Sepsi OSK ellen lehet vívni.

Idén a Konami a Pro Evolution Soccer videojáték nevét eFootballra, s az elérhetőségét ingyenesre változtatta meg – látva a játékmenetet, még ez sem menti meg a FIFA „riválisát”.

Legfrissebb hírek

EA FC 24: kiderült, milyen értékelést kapott Szoboszlai Dominik – kép

E-Sport
2023.08.03. 10:25

Kép: így néz ki a FIFA helyére érkező játék logója

E-Sport
2023.04.07. 11:14

FIFA 23: Messi, Benzema, Mbappé csatársor – íme, az év csapata!

E-Sport
2023.01.19. 17:44

FIFA 23: az ötszörös bajnok szerint erre az 5 kártyára feltétlen szükségünk van

E-Sport
2022.10.13. 11:59

FIFA 23: ezzel a gólörömmel lehet kiakasztani az ellenfelet

E-Sport
2022.10.11. 11:45

Videó: még azért nem tökéletes – íme, a FIFA 23 (eddigi) legviccesebb hibái!

E-Sport
2022.10.03. 15:42

Videó: segítség a kezdéshez – így lehet gólt szerezni szögletből a FIFA 23-ban!

E-Sport
2022.09.30. 15:49

FIFA 23: Mercier kapta a legjobb értékelést a Ferencváros-játékosok közül

E-Sport
2022.09.29. 12:56
Ezek is érdekelhetik