GP2: Pantano nyerte az utolsó versenyt, Hamilton a bajnok

Vágólapra másolva!
2006.09.10. 13:24
Címkék
A szombat esti döntés után Lewis Hamilton már bajnokként állt rajthoz a GP-2-es sorozat ma délelőtti utolsó futamán, s végül második helyen ért célba a „normál versenyen” is győztes Giorgio Pantano mögött a monzai Olasz nagydíjon. Összetettben a brit pilóta mögött a brazil Nelson Piquet Jr. és a francia Alexander Premat végzett.
Lewis Hamilton
Lewis Hamilton
Lewis Hamilton
Lewis Hamilton
A szombati verseny után még úgy tűnt, hogy Piquet ma még megelőzheti Hamiltont, de a versenybíróság néhány órával a leintés után úgy döntött, hogy a leggyorsabb körért járó 1 pontot a szigetországi reménység kapja. Így eldőlt az összetett elsőség sorsa, de a sprintverseny így is nagy izgalmakat hozott.

Pantano a rajt után a 8. helyről az 1-re száguldott, a páratlan bravúrral elért pozíciót meg is őrizte a leintésig. Hamilton a hajrában is próbálkozott, de végül meg kellett elégednie a második hellyel. Az elmúlt hetekben több győzelmet is arató Piquet most csak 6. lett.

Lewis Hamilton jövője még kérdéses, valószínűleg a Formula-1-es McLaren-Mercedes versenyzője lesz, ha Kimi Räikkönen a Ferrarihoz szerződik. Nelson Piquet Jr. biztosan elhagyja a GP-2-es sorozatot, mivel a Renault tesztpilótája lesz.

GP2, Olasz Nagydíj, sprintverseny:

1. G. Pantano olasz, FMS International 32:08.597 p
2. L. Hamilton brit, ART Grand Prix +0.411 mp
3. C. Piccione olasz, DPR +14.075
…6. N. Piquet Jr. brazil, Piquet Sports +22.029
A pontverseny végeredménye:
1. L. Hamilton brit, ART Grand Prix 114 pont
2. N. Piquet Jr. brazil Piquet Sports 102
3. A. Premat francia, ART Grand Prix 66
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik