AutoGP: pocsékul indult Kiss Pál Tamás első imolai hétvégéje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.27. 18:36
Az AutoGP-sorozatban versenyző Kiss Pál Tamás élete első imolai versenyhétvégéje pocsékul indult.

Az első szabadedzésen motorproblémák hátráltatták, így elmondása szerint egy igazi mért kört sem tudott megtenni – 1:35.255 perces köre a 10. helyre volt elég –, a helyzet pedig a folytatásban sem javult, továbbra is technikai gondokkal küszködött a pilóta (1:42.236-ot tudott csak felmutatni, ez pedig az utolsó, 13. helyet eredményezte).

A pénteki nap legjobb idejét az összetettben élen álló japán Szato Kimija érte el, kevéssel megelőzve a második helyezett német Markus Pommert. A táblázaton jelenleg harmadik Kiss Pál Tamás a két szabadedzésen összesen csupán kilenc kört tudott megtenni.

A pénteki nap legjobb idejét az összetettben élen álló japán Szato Kimija érte el, kevéssel megelőzve a második helyezett német Markus Pommert. A táblázaton jelenleg harmadik Kiss Pál Tamás a két szabadedzésen összesen csupán kilenc kört tudott megtenni.

„Az első edzésen hirtelen csak négy henger kezdett el működni a nyolcból, amivel elszállt két-háromszáz lóerő – mondta Kiss Pál Tamás a nap végén. – Miután kicserélték a motorban a hibás alkatrészt, csak két kört tudtam megtenni. A második tréninget az új tárcsák miatt fékkoptatással kezdtem, ám a negyedik körömnél ugyanaz a motorhiba jött elő, mint délelőtt. A boxban ismét több alkatrészt kicseréltek benne, ám mire végeztek a szerelők, véget ért az edzés. Ez nagy hátrány, mert most kellett volna kitapogatnom a határokat, hogy hol érdemes fékezni, hol mennyire lehet használni a rázóköveket, úgyhogy mindez az időmérőre marad. Ott majd próbálok minél több időt a pályán tölteni, és jó ritmust találni, de így is harminc kör hátrányból indulok a többiekhez képest. Pozitívum, hogy ezt leszámítva nagyon jól ment az autó, szombatra pedig úgyis új motort kapok.”

Legfrissebb hírek

A brit Formula–4-es bajnokságban folytatja pályafutását Molnár Martin

Egyéb autó-motor
2024.03.11. 12:43

Multisport Eb, kajak-kenu: Kiss Péter Pál aranyérmes a paraversenyben

Kajak-kenu
2022.08.21. 10:24

Ralikrossz: eladó Kiss Pál Tamás idei versenyautója

Egyéb autó-motor
2017.11.23. 12:50

Ralikrossz: Kiss Pál Tamás 3. lett az Európa-bajnokságon

Egyéb autó-motor
2017.09.18. 19:07

Ralikrossz: Kiss Pál Tamás mindent vitt az ob nyitányán

Egyéb autó-motor
2017.03.27. 10:03

Ralikrossz: gyári támogatással indul az Eb-n Kiss Pál Tamás

Egyéb autó-motor
2017.03.20. 15:53

Ralikrossz: Kiss Pál Tamás harmadik lett, de kizárták

Egyéb autó-motor
2016.07.03. 18:01

Ralikrossz: Kiss Pál Tamás harmadik Norvégiában

Egyéb autó-motor
2016.06.12. 17:57
Ezek is érdekelhetik