Autósport: a 15 éves magyar tehetség a DTM-be is eljuthat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.12. 13:51
A világ egyik legfiatalabb női gyorsasági autóversenyzője, a mindössze 15 éves Keszthelyi Vivien is tagja lett az Audi által idén három tehetséggel elindított autóversenyző akadémiájának, amelynek kettő, legfeljebb hároméves programja végén a fiatal pilóták akár a német túraautó-bajnokságba (DTM) is eljuthatnak.


A német autógyár keddi budapesti sajtótájékoztatóján Klaus Demel, az Audi Driving Experience vezetője mutatta be a tehetséggondozó akadémiát, amelybe tavaly év végén, s az idei év elején a 48 jelentkezőből hármat – Keszthelyi Vivien mellett egy dél-afrikai és egy dán versenyzőt – választottak ki.

A német autógyár keddi budapesti sajtótájékoztatóján Klaus Demel, az Audi Driving Experience vezetője mutatta be a tehetséggondozó akadémiát, amelybe tavaly év végén, s az idei év elején a 48 jelentkezőből hármat – Keszthelyi Vivien mellett egy dél-afrikai és egy dán versenyzőt – választottak ki.

„A program célja az, hogy két-három év alatt minden szempontból felkészítsük a fiatalokat arra, hogy beléphessenek a professzionális autósport világába” – jelentette ki Demel, aki hozzátette, a kiválasztottak utcai sportautókkal és versenygépekkel is tesztelnek az Audi Sport neuburgi központjában, illetve más európai versenypályákon.

A vezetéstechnikai gyakorlás és oktatás mellett műszaki, fizikális és mentális tréningeken is részt vesznek a pilóták, akiknek teljesítményét minden egyes akadémiai év végén értékelik, ennek nyomán döntenek arról, hogy milyen irányba folytassák az együttmûködést.

Demel azt mondta, ideális esetben a másodévesek az Audi TT Kupában versenyezhetnek az akadémia mellett, majd a következő évben a GT3-as nemzetközi sorozatokban egy Audi R8 LMS volánja mögött szerepelhetnek tovább. A legfeljebb hároméves program végén a legjobbak tesztlehetőséget kapnak egy a DTM-ben, vagy a Le Mans-i 24 órás versenyen induló Audival.

„A programunk célja nem a gyorsan elérhető, pillanatnyi siker, hanem a folyamatos, konstans fejlődés, amelynek végén a pilóták a DTM-ben, vagy a Le Mans-i viadalon versenyezhetnek” – tette hozzá Demel.

„Vivien eltökélt, tehetséges és nagy akarattal dolgozik, kiválasztásakor az is fontos szempont volt számunkra, hogy már rendelkezik versenyzői tapasztalattal” – mondta Klaus Demel, aki úgy fogalmazott, mivel a magyar pilóta nagyon fiatal, az Audi nagy lehetőségeket lát benne.

A magyra tehetség a DTM-be is eljuthat (Fotó: Keszthelyi Vivien Facebook)
A magyra tehetség a DTM-be is eljuthat (Fotó: Keszthelyi Vivien Facebook)

Bakó Csaba, az Oxxo Motorsport és Keszthelyi Vivien versenymérnöke arról számolt be, hogy a versenyző idén a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alá tartozó Közép-Európai Zóna túraautó-bajnokságban áll rajthoz az Audi által biztosított TT Kupás versenyautóval.

„Vivien az életkora miatt csak a magyar értékelésben szerepel, s bár a legmagasabb kategóriában, 600 lóerős Lamborghinik, Porschék és Ferrarik ellen küzd majd, a csapat szándékosan választotta a számára ezt a géposztályt” – mondta Bakó, aki hozzátette, a sorozatban minden hétvégén három futamot rendeznek, ezek közül kettő rövidebb távú, egy pedig úgynevezett endurance, azaz hosszabb távú viadal.

„Azt gondoljuk, hogy az első 8-10 helyre Vivien oda tud érni, s egy-egy dobogós helyezés sem kizárt, az Audi pedig minden versenyre szerelőket és stábot küld hozzánk” – tette hozzá a versenymérnök, aki azt is elmondta, hogy az első viadalokra április utolsó hétvégéjén, épp a Hungaroringen kerül majd sor.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke kiemelte, hogy a szövetség gyorsasági szakága évek óta dolgozik olyan utánpótlás-sorozatok kialakításán, amelyekben a versenyzők már nagyon fiatalon gyakorlatot szerezhetnek.

„Ezek közé tartozik a Suzuki Swift Cup Europe, amelyben Vivien az elmúlt két évben versenyzett, s azt gondolom, hogy a ma bejelentett együttműködésnek fontos előzménye volt az, hogy ő ebben a sorozatban férfiak között, versenyről versenyre egyre tapasztaltabbá válhatott” – mondta Oláh Gyárfás.

A sajtótájékoztató végén a 77-es rajtszámú Audi TT Cup versenyautóról Keszthelyi Vivien és Klaus Demel közösen rántotta le a leplet.

Legfrissebb hírek

Három év kihagyás után tér vissza a DTM-be a korábbi F1-es pilóta

Egyéb autó-motor
2024.12.18. 11:03

A 2023-as Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéje rengeteg izgalmat és fontos üzeneteket tartogatott a rajongók számára

F1
2023.07.28. 11:46

F1: Keszthelyi Vivien kiáll a gyermekjogokért és a fenntarthatóságért

F1
2023.07.19. 23:40

F1: fontos küldetéssel érkezik a Magyar Nagydíjra Keszthelyi Vivien és David Schumacher

F1
2023.07.06. 13:39

Videó: Michael Schumacher unokaöccse súlyos balesetet szenvedett, eltört a csigolyája

Egyéb autó-motor
2022.10.13. 17:59

DTM: Sébastien Loeb újabb sorozatban mutatkozik be

Egyéb autó-motor
2022.04.04. 18:04

Autósport: a DTM e-autója 80 km-es távolságból is irányítható

Egyéb autó-motor
2021.09.16. 12:50

Autósport: Keszthelyi Vivien a Portugál Nagydíj hétvégéjén debütálhat

Egyéb autó-motor
2021.04.26. 09:27
Ezek is érdekelhetik