Dakar 2017: extrém magassági körülmények közé mennek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.23. 16:15
Címkék
Nyilvánosságra hozták a 2017-es Dakar-rali útvonalát, amely a verseny története során először érinti Paraguayt.

A szerdai párizsi bemutatón kiderült, hogy a január 2. és 14. között megrendezésre kerülő verseny 12 szakaszból áll majd, amelyek során az indulóknak 8800 kilométert kell teljesíteniük, ebből 4000 kilométer lesz a gyorsasági szakasz.

„Majdnem hat napon keresztül extrém magassági körülmények között fognak versenyezni a résztvevők, hiszen a Dakar 2009-es Dél-Amerikába költöztetése óta még soha nem járt ennyire északon a mezőny, mint jövőre, amikor Bolíviában öt szakaszon keresztül 3500 méteres lesz az átlagmagasság. Ha ez nem lenne elég, a pihenőnapra is a világ legmagasabban fekvő fővárosában, a 3600 méteren fekvő La Pazban kerül majd sor" – mondta Étienne Lavigne versenyigazgató.

A jövő évi Dakar befutója szokás szerint Buenos Airesben lesz, míg a rajtja a paraguayi Asunciónban – ezt az országot korábban még soha nem érintette a mezőny.

Az 1978 óta megrendezett Dakar-rali, mely a világ legnehezebb tereprali-versenye, azok után költözött 2009-ben Dél-Amerikába, hogy a 2008-as viadalt az afrikai terrorfenyegetettség miatt törölni kellett.

Legfrissebb hírek

Dakar 2017: Peterhansel 13. alkalommal győzött a viadalon

Egyéb autó-motor
2017.01.14. 15:06

Dakar 2017: Loeb nyert, de Peterhansel maradt az élen

Egyéb autó-motor
2017.01.13. 23:02

Dakar 2017: Peterhanselé a nap, összetettben is ő vezet

Egyéb autó-motor
2017.01.12. 23:25

Dakar 2017: Peterhansel motorost gázolt

Egyéb autó-motor
2017.01.12. 17:41

Dakar 2017: ismét Loeb az élen, törölték a szerdai szakaszt

Egyéb autó-motor
2017.01.11. 10:46

Dakar 2017: Loeb nyert, Sainz feladta, Peterhansel az élre állt

Egyéb autó-motor
2017.01.06. 21:55

Dakar: Sainz óriásit bukott, feladta a versenyt – videó

Egyéb autó-motor
2017.01.06. 11:35

Dakar 2017: Despres átvette a vezetést összetettben

Egyéb autó-motor
2017.01.05. 21:16
Ezek is érdekelhetik