„Abban az időben a pilóták jobban hallgattak a szívükre, mint az eszükre”

 

– Ha választhatna egyet a Hungaroring Classic mezőnyének autói közül, melyik lenne az?
– Fogós kérdés… – vakarta meg a fejét Emanuele Pirro, aki volt a McLaren tesztpilótája a Senna, Prost korszakban, ötször nyert a legendás Le Mans-i 24 órás viadalon, és három évet eltöltött a Formula–1-ben, ahol most sportfelügyelőként tevékenykedik. – Persze attól is függ, hogy hazavihetném-e, vagy versenyezni kellene vele. Ha versenyezni, akkor imádom az Alfát, amellyel itt indulok, gyönyörű és gyors is. Ám van itt még egy kocsi, amellyel korábban versenyeztem, egy Lancia Beta Monte-Carlo – Le Mans-ban és Daytonában is indultam vele, különleges érzés itt látni. Na, azt még hazavinném!

– Azon versenyzők közé tartozik, akik gyűjtik az öreg autókat?
– Én csak a kicsinyített másukat. Megvan mindegyik, amivel valaha versenyeztem, nagy kedvencem az Audi RS és a McLaren, amelynek a fejlesztésében a hondás időkben vettem részt, tudja, még a Senna, Prost korszakban.

– Az ember, ha végignéz a Hungaroringen, kicsit úgy érzi, időutazáson vesz részt. A klasszikus autóversenyek világa egyfajta életérzés?
– Az autósport történelme nagyon fontos. Bár a világ változik, és a technika nagyon magas szinten van, úgy látom, ezek az autók tetszenek az embereknek, még ha többségük abban az időben is versenyzett, amikor a pilóták jobban hallgattak a szívükre, mint az eszükre. Tudjuk, hogy az az idő sosem tér vissza, de az ilyen események, mint a Hungaroring Classic, visszahozzák az emlékét. Az itteni versenyzők szeretik a manuális váltót, hogy ezekben a kocsikban nincs elektronika, hogy a beállítás sosem lehet tökéletes, ezért meg kell ismerned az autók „személyiségét”. Gyerekként ezekről a versenygépekről álmodtunk, az ilyen sorozatok által megelevenedik a történelem.

HA VAN LIFT, AZ NEM BONYOLULT

– Ha röviden le kellene írnia, milyen a jó versenyző, mit mondana?
– Szenvedélyes, tehetséges, és kell legyen benne tisztelet – tisztelned kell az ellenfelet, a technikát, a csapatodat.

– Szerencse?
– Az nem. A szerencse csak egy jó kifogás. Nem is szeretem ezt a szót. Persze azt mondhatjuk, hogy a körülmények nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna, mert nem lehet mindent kontrollálni, de az ember sokat tehet azért, hogy a szerencsét maga mellé állítsa. Egy híres golfozó mondta: érdekes, minél többet edzek, annál szerencsésebb vagyok…

– Beszéljünk egy kicsit a Le Mans-i huszonnégy órásról! Sokan már azért odaadnák a fél karjukat, hogy célba érjenek, önnek viszont ötször sikerült megnyernie. Hogyan lehet egyáltalán kibírni egy ilyen versenyt?
– Az emberek nem értik a megbízhatósági autóversenyek lélektanát: azt hiszik, hogy huszonnégy órán keresztül lassan köröznek az autók. Pedig ha egyszer is eljönnek, azt látják, hogy ez hosszabb sprintverseny, amelyen a csapatmunkának sokkal nagyobb szerepe van, mint más autósport-eseményeken. Nagyon sok nehézséggel kell szembenéznünk közben, az autó állapota változik, a pálya változik, az időjárás változik – mindhez alkalmazkodni kell, és sokkal többször, mint más versenyeken. Kifinomult versenyág ez, ugyanakkor nagyon kemény.

– Milyen indíttatásból adja valaki erre a fejét?
– Ha fel akarsz menni a hegytetőre, és van lift, az nem olyan bonyolult. Ám ha a hegy magas és meredek, és csak gyalogút vezet a csúcsra, az teljesen más. Azért küzdeni kell, fárasztó, viszont ha ott vagy a csúcson, az mindent felülír. Ha valaki megnézi a Le Mans-i huszonnégy órás befutóját, azt látja, hogy a résztvevők, utolsó erejüket is felemésztve, mindent kiadtak magukból. Kimerültek a versenyzők, de kimerültek a nézők is, akik itt igazán láthatják, milyen emberpróbáló is az autósport.

– S mi a titka a győzelemnek?
– A siker nagyrészt a verseny előtt áll össze. A titok a felkészülésben rejlik, verseny közben pedig azon a képességen, hogy minimalizáld a problémát, és hogy minden egyes kilométerből tanulj valamit. Én minden egyes viadal után megvizsgálom, hogy mit tudtam volna jobban csinálni. Mert ha azt hiszed, hogy kihoztad magadból a maximumot, akkor is van még benned. És ha valaki legyőz, akkor meg pláne kiderül, hogy lehet ezt jobban csinálni. Sosem állíthatod, hogy tökéletes munkát végeztél, mert akkor nincs hová továbblépni.

 

A NETEN NÉHA NAGYON UDVARIATLANOK

– Három évig versenyzett a száguldó cirkuszban, és sportfelügyelőként ma is aktív tagja a Formula–1-nek. Hogyan látja a sorozatot?
– Az új menedzsment jó úton jár, a sorozat népszerűsége folyamatosan nő. Bernie Ecclestone annak idején elképesztő munkát végzett a Formula–1-ért, amatőr sportból profivá és nyereségessé tette a sorozatot – senki sem csinálhatta volna jobban nála. A pilótákat érinthetetlenekké tette, és erre volt is lehetősége, hiszen a legtöbb bevétel a tévés jogdíjakból származott. Mára azonban megváltozott a világ.

– Igen, úgy tűnik, előtérbe kerültek a nézők.
– Az amerikaiak belátták, hogy a szurkolók a legfontosabbak, hogy ők fizetik a csapatok számláit, ők termelik ki a versenyzők fizetését, belőlük él a sport. Éppen ezért a show-t úgy kell összerakni, hogy a nézők élvezzék, hogy azok az emberek, akik pénzt költenek a nem túl olcsó jegyekre, úgy érezzék, megérte, a lehető legjobban kiszolgálták őket.

– Sportfelügyelőként milyen együtt dolgozni a mai versenyzőkkel?
– Szeretem ezt a feladatot, persze néha nem könnyű, mert a versenyzők nem szeretik, ha megbüntetik őket, és olykor dühösek, ám többnyire azért tisztában vannak vele, mi azért dolgozunk, hogy jobbá tegyük a sportot.

– Kap üzenetet a futamok után? Hogy élte meg például a szingapúri rajtbalesetet?
– Ma már ilyen vagy olyan csatornákon bárki kapcsolatba tud lépni az emberrel, ezért sok a visszajelzés is – a közösségi médiában pedig néha tudnak nagyon udvariatlanok is lenni. Azt kell megérteni, hogy az autósport szabályai nagyon összetettek, és amikor valaki másként értelmezi őket, nem biztos, hogy minden információnak a birtokában van. Nem biztos, hogy ismeri a szabályokat, a dinamikákat, ráadásul az érzelmei is befolyásolják. A Nemzetközi Automobil-szövetség azért kér fel mindig versenyzőket is sportfelügyelőnek, hogy a testület másféle szemszögből is láthassa az adott helyzetet. Ezenfelül nyilván minden televíziós felvétel, minden lassítás, minden kameraszög a testület rendelkezésére áll, amiről otthon a tévé előtt a szurkolóknak fogalmuk sincs. Szóval, az embereknek jobban kellene bízniuk a sportfelügyelőkben.

GYILKOS HOLLAND, HIBÁS OLASZOK

– A szingapúri döntés nehéz volt, vagy könnyű?
– Nem túl bonyolult. Összetett helyzet volt, de a döntést meghozni egyáltalán nem volt nehéz. Persze akik a Ferrarinak drukkolnak, azok szerint Verstappen gyilkos, akik meg a hollandnak, azok szerint a Ferrari volt a hibás. De a végén…

– A végén mindenki elfogadta a döntést?
– Igen. Persze van, amikor ez nem ennyire egyszerű. A versenyző általában a saját szemszögéből nézi a történteket, és meg van győződve az igazáról. Aztán évek távlatából visszanéz, amikor az érzelmei már nem befolyásolják, és azt mondja: rendben, a felügyelőknek igazuk volt. Olyan is van, hogy az adott helyszínen nem értenek egyet veled, aztán két hét múlva a következő helyszínen odajönnek, és azt mondják, igazad volt. Senki sem szereti, ha megbüntetik, és korábbi versenyzőként csalódott is lennék, ha egy pilóta, akit éppen megbüntettek, odajönne, és azt mondaná, igazad volt.