Rali: a norvég pilóta csak egyetlen szakaszsikert engedett ki a kezéből

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2021.08.29. 18:54
null
Östbergék a 11 szakaszból 9-en diadalmaskodtak (Fotó: Citroën Rally Team Hungary)
Ahogy elkezdte, úgy folytatta: Mads Östberg második magyar bajnoki futamgyőzelmét aratta a Vértes ralin, megelőzve a bajnoki címvédő Hadik Andrást.

 

Majdnem tökéletes napot teljesített a Vértes rali második napján a Mads Östberg, Torstein Eriksen kettős, amely a vasárnapra rendelt nyolc gyorsasági szakasz közül hetet megnyert, és nyilván ennek köszönhetően (s mert az első napi háromból is kettő az övé volt), megszerezte második abszolút magyar bajnoki futamgyőzelmét. A WRC2 kategória norvég világbajnoki címvédője a Mecsekben aratott siker után győzni jött Mórra is – és az eredmény azt mutatja, nem a levegőbe beszélt, amikor a rajt előtt magabiztosan nyilatkozott.

A magyar versenyzőknek sem lehet okuk a panaszra, pláne nem a pironkodásra, hiszen tartották vele a lépést, sőt, Turán Frigyesnek (az első napon) és a feltörekvő titánok közül Klausz Kirstófnak sikerült is szakaszgyőzelmet rabolnia a norvégtól.

„Végre megvertük Östberget egy gyorsaságin!” – nyilatkozta az utolsó előtti szakasz céljában Klausz, aki 0.3 másodperccel volt gyorsabb a norvégnál, s ez azt mutatja, hogy bizony, késhegyre menő küzdelem zajlik minden egyes kilométeren.

Ami a magyar bajnoki címért zajló küzdelmet illeti, a Hadik András, Kertész Krisztián kettősnek nem lehet oka a panaszra, hiszen a múltkori hatalmas esés után (amely után gyakorlatilag újjá kellett építeni a Fordot), az egész verseny során magabiztosan tartotta a második helyét, ráadásul úgy, hogy az autó végig tökéletes volt.

Érdekesség egyébként, hogy bár a szakaszsikerek szempontjából meglehetősen egyhangú volt a sorminta (Östberg gondoskodott róla), addig a második helyen a fiatal magyar pilóták folyamatosan váltogatták egymást – Velenczei Ádám például nagyon nagyot ment ezen a napon, a jutalma az lett, hogy Klausz Kristófot megelőzve a dobogó harmadik fokán ünnepelhetett.

VÉRTES RALI, AZ OB 6. FUTAMA, MÓR
Abszolút végeredmény:

1. Mads Östberg, Torstein Eriksen (norvég, Citroën Rally Team Hungary, Citroën C3 Rally2) 1:01:38.8
2. Hadik, Kertész (DVTK SE, Ford Fiesta R5) 48.5 másodperc hátrány
3. Velenczei, Bacigal (V-V Rally Racing, Škoda Fabia R5) 1:07.06 perc h.

Legfrissebb hírek

Svéd rali: Evans vezérletével kettős Toyota-siker

Egyéb autó-motor
2025.02.16. 16:23

Rali Eb: visszatér a mezőnybe Herczig Norbert

Egyéb autó-motor
2025.02.07. 13:19

Tizedszer nyerte meg a Monte-Carlo ralit Ogier

Egyéb autó-motor
2025.01.26. 16:47

Dakar rali: Al-Attijah nyerte a keddi szakaszt, Al-Radzsi az élre állt összetettben

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 14:11

Dakar rali: Lategan megnyerte a nyolcadik szakaszt, öt perc fölé növelve előnyét

Egyéb autó-motor
2025.01.13. 14:15

Dakar rali: Al-Radzsi helyett Baciuska a 48 órás szakasz győztese

Egyéb autó-motor
2025.01.06. 12:11

Dakar rali: Kovácsék a top 20-ban nyitottak

Egyéb autó-motor
2025.01.03. 18:32

Új bajnokot avattak a rali-világbajnokságon

Rali
2024.11.24. 10:57
Ezek is érdekelhetik