MotoGP: ez már tényleg az utolsó tánc Valentino Rossinak

A nagy nap természetesen vasárnap lesz majd, ami mintha tényleg eleve elrendelés lenne. '21.11.14. a mágikus dátum, ami talán tényleg mágikus, hiszen a számok összege 46, mindez pedig az év 46. hetében történik.

„Igen, három-négy hónapja vettük észre ezt az egybeesést” – kezdte válaszát Rossi a kérdésre, hogy mennyire volt nehéz meggyőzni Istent minderről. – Nehéz volt róla meggyőzni. De a karrierem során sok dolog kapcsolódik a számokhoz. Ez talán egy jel, talán csak véletlen. Ki tudja. Sokat harcoltam, hogy meglegyen a tizedik világbajnoki címem. Az utolsót 2009-ben nyertem, azóta egy örökkévalóság eltelt. Egyrészt szerettem volna kitolni a karrierem, amikor nyerni tudok, másrészt a 10-es szám különleges, egy kör bezárul vele. De a 9-es szám sokszor megjelenik a statisztikáimban. 89 győzelem a MotoGP-ben, 199 dobogó. A 9-es szám átka. Jobb lett volna, ha nincs. Amikor 2020-ban dobogóra álltam Jerezben, az volt a 199., mondtam is magamban, ez talán az utolsó.”

És valóban, nem sok esély van arra (gyakorlatilag semmi), hogy meglegyen a 200-adik. Persze a social médiában elindult egy felvetés, hogy mi lenne, ha a leintés előtt mindenki más félreállna, és elengednék őt, ami annyira abszurd gondolat, hogy szót sem érdemelne, mégis vicces reakciókat szült. „Végül is Valentinónak sok pénze van, én pedig nyitott vagyok az egyezkedésre” – vicceskedett Jack Miller.

Valentino minden egyes mozdulatát végig követik a Dorna és az Amazon kamerái a hétvégén, akik valószínűleg külön részt szentelnek majd a Doctornak a készülő sorozatban.

Rossi csütörtök délutáni programja egy meglepetéssel kezdődött, a depó végében kiállították mind a kilenc motort, amivel világbajnokságot nyert.

Ezek egy része teljesen megszokott látvány a 46-osnak, de nem a Hondák, pláne nem az, amivel az 500-as bajnokságot megnyerte.

„A Hondákat leszámítva minden motor megvan nekem, az Apriliák és a Yamahák is. A Yamahák konkrétan a házamban vannak. A 2004-es modell a hálószobámban (Valentino véletlenül fürdőszobát mondott először – bedroom helyett bathroom – nem kis nevetést okozva a teremben), szóval minden reggel, amikor felébredek, azt látom. De egymás mellett látni az összes motort, nagyon megindító. Hosszú karrier volt. Az az 500-as Honda (ami ki van állítva), az az én 500-asom. Ez az a motor, amit a Hondának nekem kellett volna adnia. Készen is álltam a fogadására, már megvolt a helye otthon, de aztán különböző okokból a motor sohasem érkezett meg. Mondtam is ma Albertónak (Puig, a Repsol Honda csapatfőnöke), hogy adják nekem, igazán jó lenne.”

Valentinón egyébként is futamok óta olyan nyugalom, türelem és nyitottság látható, ami korábban soha. Ki gondolta volna, hogy egyszer ő hív majd fel mindenkit maga mellé a „pódiumra” egy közös fotóra, még az újságírókat is. Persze a színfalak mögött vannak dolgok, amik akár félreérthetőek is lehetnek, mint például az, hogy Álex Márquez nem jelent meg Rossi utolsó sajtótájékoztatóján, pedig az egész MotoGP-s mezőny ott volt.

Hogy Álex saját döntése okán ott lett-e volna, azt talán sosem tudjuk meg, és nem, nem Marc volt az, aki nem látta őt ott szívesen...

Az utolsó futam hangulata a pilótákat is átjárja, ilyenkor már kicsit lazábbak, jobban elengedik magukat még a sajtó előtt is. Főleg ezen a különleges hétvégén, amikor többektől is búcsúzunk. Hiszen nemcsak Valentino utolsó versenye lesz ez, de Danilo Petruccié is. Bár a KTM-est csak utólag hívták meg a központi sajtótájékoztatóra, de milyen jó, hogy megtették. Nincs is annál jobb sajtóesemény, mint amikor a versenyzők „beleszólnak” egymás válaszába, megy az adok-kapok, a viccelődés, és ettől minden barátságossá és közvetlenné válik.

Még a könnycseppeket is egy versenytárs hozta meg Petrux szemébe, nem más, mint Jack Miller.

„Elég hasonló karakterünk van, mind a kettőnkkel könnyű kijönni. Csak annyit mondanék, hogy szerintem nem értékeljük eléggé Danilót, és azt, amit tett. Hogy honnan indult, a Ioda-csapattól, és hogy hová érkezett. Fantasztikus munkát végzett, és nagy inspiráció volt a sportnak. Ahogyan megváltoztatta az életét, hogy illeszkedjen ide. Fogalmazzunk úgy, hogy nem erre a sportra jellemző fizikai adottságai voltak. Tényleg minden áldozatot meghozott ezért a sportért, ami mutatja, hogy milyen nagyszerű versenyző is ő. Szerintem mindenki nevében csak köszönetet mondhatunk neki.”

Petrucci a versenyzést nem hagyja abba, hatalmas váltással jövő januárban rajthoz áll a Dakar-ralin. Bár a felkészülést már megkezdte, nem kis munka vár rá a következő kevesebb mint két hónapban. Ahogy mindig most is igyekezett humorral hozzáállni saját magához. „Ott legalább az egyik legfiatalabb és legkönnyebb leszek.”

Danilónak nemcsak a fizikuma, hanem a szíve is hatalmas, az egyik, ha nem a leghatalmasabb a mostani versenyzők közül. Minden hátránya ellenére két futamgyőzelmet is magáénak mondhat a királykategóriában, de személyisége az, ami igazán nagy űrt hagy majd maga után. Na meg sziporkázó és őszinte nyilatkozatai. Csak egy szösszenet csütörtökről: „Nem akarok a májam lenni vasárnap este. Már most félek. És főként nem akarok Jackkel (Miller) találkozni.”

Rossi és Petrucci esetében sem beszélhetünk tehát visszavonulásról, hiszen mind a ketten új versenykarrierbe kezdenek, Rossi a GT3 felé veszi az irányt.

Van azonban egy tényleges visszavonulónk, aki ugyan nem a királykategóriában alkotott nagyot, de 318 rajthoz állással igazi veteránnak számít. Ezen a listán csak Valentino Rossi és Andrea Dovizioso előzi őt meg, rögtön utána pedig Loris Capirossi következik.

Ő pedig nem más, mint Thomas Lüthi 2005 125-ös világbajnoka, aki 2010 és 2019 között szinten minden évben ott volt a Moto2-es mezőny végső esélyesei között. Kétszer ezüstéremmel zárt, 2016-ban és 2017-ben.