WTCR: Csehország kikerült a naptárból, Franciaországban a rajt

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.19. 20:29
null
Idén mégsem rendeznek WTCR-fordulót Csehországban (Fotó: DPPI)
A tervezettnél egy hónappal később veszi kezdetét a túraautó-világkupa (WTCR) 2022-es idénye, miután biztossá vált, hogy nem tudják megrendezni a csehországi Mostban a szezonnyitót. Az első versenyhétvégére így Franciaországban kerül sor május elején.

 

Az orosz–ukrán háború miatt sok sorozatban változott a versenynaptár, és nem sokkal a harcok megkezdése után a WTCR vezetősége is bejelentette, hogy a mezőny idén nem utazik Szocsiba. Csakhogy a háború miatt ismét módosítani kellett a terveken, sőt, további tárgyalások és intézkedések várnak az illetékesekre, amennyiben tartani szeretnék az idei szezonra eltervezett futamszámot.

Az első versenyhétvégére Mostban került volna sor április közepén, azonban Csehországban nemrég 30 napos szükségállapotot rendeltek el az orosz–ukrán háború miatt, ráadásul az összes lehetséges forrást arra szeretnék felhasználni, hogy segítséget nyújtsanak a háború elől menekülőknek, így le kellett mondaniuk a WTCR-forduló áprilisi megrendezéséről.

Az is biztossá vált továbbá, hogy mivel jelentős logisztikai problémákba ütközne, ha a szezon egy későbbi szakaszában pótolnák a mosti hétvégét, idén nem utazik el a mezőny Csehországban. Az idénynyitót így az eredetileg a második fordulónak otthont adó Franciaországban rendezik meg – a helyszín Pau-Ville utcai pályája lesz.

A WTCR 2022-es versenynaptára

május 7–8.: Pau-Ville, Franciaország
május 26–28.: Nürburgring, Németország
június 11–12.: Hungaroring, Magyarország
június 25–26.: MotorLand Aragón, Spanyolország
július 2–3.: Vila Real, Portugália
október 8–9.: Inje Speedium, Dél-Korea
november 5–6.: Ningpo, Kína
november 18–20.: Makaó

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

A francia válogatottól távozó Deschamps a lehetséges utódjáról, Mbappéról és a saját jövőjéről is beszélt

Francia labdarúgás
2025.02.14. 09:30

A franciák, a dánok és a németek is ott vannak már a kézilabda-vb negyeddöntőjében

Kézilabda
2025.01.23. 22:06

Imre Bence elmondta, Fazekas Gergővel hogyan kezelik azt, hogy „ez nem az ő világbajnokságuk”

Kézilabda
2025.01.22. 16:47

Ónodi-Jánoskúti Máté elnézést kért a magyar szurkolóktól, üzent is nekik

Kézilabda
2025.01.22. 08:39

Rosta Miklós: Nem így készültünk, fel akartuk venni a harcot a franciákkal

Kézilabda
2025.01.21. 22:56

A franciák nyerték a rangadót, négy pontot hoznak a mieink csoportjába a kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.18. 19:28

Gidsel és Nielsen remeklésével kiütéses győzelemmel kezdtek a címvédő dánok a kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.14. 22:18
Ezek is érdekelhetik