MotoGP: eljött az idő a változásra? Meddig és mennyit kockáztat még Marc Márquez?

„Ha egyszer felgyógyulok egy sérülésből, akkor ugyanaz vagyok. Nem leszek óvatosabb. A DNS-em ugyanaz, a gondolkodásom ugyanaz. Ha majd a félelmet és a kockázatot látom, akkor kell szögre akasztani a bőrruhát. Az az a pont, amikor végig nézed az eddigi eredménylistád, és nyugtázod, hogy ennyi volt” – nyilatkozta a szezonkezdet előtt Spanyolország egyik leghíresebb televíziós showműsora, az El Hormiguero vendégeként.

Ez a kijelentés persze nem meglepő azoknak, akik egy kicsit is ismerik őt. Nem egy légből kapott, jól hangzó PR-duma ez, hanem mély meggyőződés.

„Nem, nincs bennem félelem egy újabb eséstől. Ez volt az első kérdésem az orvosomhoz: ha elesek a malajziai teszten, akkor mi az esélye, hogy ez a probléma (diplópia) újra előjön? A válasz egyértelmű volt: pont ugyanannyi az esély most, mint két év múlva lesz. A gond az ideggel adott. Ha holnap esel vagy két év múlva, és a bukás megint érinti az ideget, akkor az sérülni fog. Az okát nem tudják megmondani. Erősek a csontjaim, hiszen a számos esés során csak egyet törtem el, a felkaromat, de hogy az ideg miért a gyenge pontom, azt az orvos sem tudja megmondani” – árulta el Marc a februári sepangi teszten, hogy miért is nem fogja őt vissza egy korábbi sérülés.

Ha kockáztatni kell, akkor bizony kockáztatni fog, nem kezd esélylatolgatásokba és egyéb számításokba. Azaz a motoron továbbra is és mindig is a régi Marc-ot fogjuk látni. Azt, aki meg akarja érteni a problémákat, és főként meg akarja oldani azokat. Ehhez pedig a határon kell motorozni, ami rizikóval jár. Az esés és a sérülés rizikójával.

Azóta tudjuk, nemhogy két évet, de két futamot sem kellett várnia egy újabb esésre, ami a fejét és főként a negyedik ideget is érinti a jobb szeménél. A kettős látás pedig annak rendje és módja szerint ismét jelentkezett Mandalikából hazatérve.

Ez az epizód szerencsére csak két hétig tartott, de az elején nyilván ezt még nem lehetett tudni.

„Az első nap nagyon mélyen volt lelkileg. Sosem láttam még ennyire maga alatt. De szerencsére van javulás azóta. Ma reggel vicceltem is vele, amikor láttam az új menetrendet, és mondtam neki, hogy van még napja fittnek lenni és ideérni. Meg akartam őt nevettetni. Nyilván testvérként is szeretném őt minél hamarabb motoron látni, de mint Honda-pilóta is” – mondta öccse, Álex Márquez az argentin futam felvezető napján.

VISSZAVONULÁS? CSAK, HA NINCS MÁS VÁLASZTÁS

Másnak az agyán talán átfutna a gondolat, de nem az övén. Persze csak addig, amíg az egészségi állapota engedi a motorozást, és nem kerül kényszerhelyzetbe, de az egy teljesen másik történet.

Persze Marc se bolond, pontosan tudta az elmúlt időszakban, benne van a pakliban, hogy esetleg sohasem térhet már vissza.

„A legnehezebb az volt, hogy sportolóként eljutottam arra a pontra, hogy a sport a második helyre csúszott vissza az életemben. Rendbe jön majd a karom, hogy normális életet tudjak élni? Rendbe jön majd a szemem, hogy normális életet tudjak élni? Mert kettős látással nem tudsz normális életet élni. Lehetetlen. Nem tudsz autót vezetni, nem tudsz edzeni, mozogni. És amikor az orvosok nem tudnak semmit mondani, akkor a sport a második helyre esik vissza és ez nehéz” – mondta a már említett tv-s beszélgetés során.

Az elhamarkodott visszatérés, majd fertőzés miatt elhúzódó felkartörése utáni visszatérés során úgy nyilatkozott, élete legnehezebb időszakán van túl. Ki gondolta volna, hogy alig egy évvel később egy még komolyabb mélypontot megélve, már az a tapasztalás is átértékelődik. Felkötött karral legalább videójátékozni tudott, de a diplópia mellett ez is elérhetetlen volt.

„Nem volt videójáték, tévé, semmi, maximum a rádió maradt, pedig soha nem szoktam rádiót hallgatni. Beraktam a fülhallgatót és feküdtem az ágyban. Ez is egy nagy különbség, hogy ha eltörik a karod, de rögzítik, nem mozgatod, akkor nem fáj. Tudsz ide-oda menni, találkozni a barátaiddal, ezt-azt csinálni. De a kettős látással nem, hiszen, amint kinyitod a szemed, mindenből kettőt látsz.”

Szóval, igen, terítéken volt kétszer is, hogy nem tudja folytatni a motorozást, de csakis addig, amíg az orvosok versenyzésre alkalmasnak nem találták.

AZ ACHILLES-SAROK

Az is igaz, hogy ami eddig az erőssége, előnye volt (a határok feszegetése, a kockáztatás), az mára az Achillese lett. Sokan mondják, egy jó versenyzőnek, egy bajnoknak menni kell előre, keresni kell a megoldásokat, ahogy ő is tette például az indonéz futam hétvégéjén.

De tényleg volt értelme ennyire erőltetni (ha tényleg túlerőltette...)? Nem lett volna jobb elfogadni, hogy bár a Michelin hibájából, de a jó eredmény esélye szárazon (főként a 14-ik helyről rajtolva) úgyis oda? Arról nem beszélve, hogy szinte biztosan tudni lehetett, érkezik az eső.

Ha Katarban józan ésszel be tudta látni, hogy az 5. helynél még nincs több benne, akkor miért változott meg ez a hozzáállás két hét alatt? Valószínűleg épp a losaili futam végeredménye miatt.

Mert azt még el tudja fogadni, hogy ennyi kihagyás után „csak” a top5-be fér be, de arról nem volt szó, hogy menet közben a csapattárs, Pol Espargaró felveszi az új Hondával a fonalat, és előtte végez, mi több, dobogóra áll.

Nyilván ennyit már nem bír el a bajnoki egó, ami teljesen érthető, ha jobban belegondolunk.

Persze minden versenyzőnek más a hozzáállása, az elképzelése a versenyzésről. Valentino Rossi például mindig is azt vallotta, hogy a kevesebb, több, őt sosem láttuk annyi kockázatot vállalni, mint Marc-ot. Ebből is látszik, hogy nincs egy kizárólagos recept a sikerre.

És bár a DNS-e nem fog változni, vannak dolgok, amik már sosem lesznek ugyanolyanok, és ezt neki is el kell fogadnia. Nem látjuk őt többet 100 pontos előnnyel dominálni, az a fölény már a múltté. Abból a régi Marc-ból le kell adnia.

És van még egy fontos változás, a motor maga. A Honda, ami az idei évre teljesen átalakult, ami más motorozási stílust kíván. Ezzel összeszokni nagyobb feladat lesz, mint gondolták, de a tehetsége nem tűnt el, ha valaki, akkor ő képes lesz alakítani a stílusán.

ELESETTNEK MUTATKOZNI ÉR

Ahogy fentebb is látható, Marc nem csinált titkot a sérülések, bukások mentális oldalából. „Ma nincs kedvem mosolyogni, de igyekszünk megtalálni a módját, hogy újra megtehessük” – írta social media felületein Indonéziából hazatérve, amikor csak egyetlen cél lebegett a szeme előtt, hogy egyik kedvenc pályáján, Austinban már ismét ott lehessen. És megcsinálta.

Ezek az üzenetek és megnyilvánulások nagyon fontosak egy olyan világban, egy olyan korban, amikor mindig mindenki csak a szépet (sokszor a nem is létező szépet) mutogatja.

Az El Hormigueróba is most ment el úgy először, hogy nem egy világbajnoki vagy valamilyen nagyobb győzelmet követően fogadta el a meghívást. Pedig személyes csapata nem támogatta az ötletet a szezonkezdet előtt.

„Mindig csak akkor jöttem, amikor győztem. De az élet nem csak boldogságból, nevetésből és győzelemből áll. Vannak nehéz pillanatok is. Sportolóként megéltem a legmagasabb pontokat és a legmélyebbeket is a sérülésekkel.”