MotoGP: régi-új seriff a városban – meg néhány megkopasztott szerelő

Az utóbbi két amerikai futamot menyerő, jelenleg sérült Marc Márquez és Enea Bastianini távollétében mindenki arra számított, hogy új győztest avatunk a CoTA-n, mintegy elfeledkezve Álex Rinsről, akit 2019-ben szintén elsőként intettek le a királykategóriában. Persze szó sincs arról, hogy Rins tehetségében ingott volna meg a bizalom, de azt senki sem gondolta, hogy azon a Hondán, amin mindenki csak szenved, olyan tempót tud majd diktálni, ami nemcsak a dobogóhoz, de a győzelemhez is elég lesz. Hogy ehhez kellett Pecco Bagnaia bukása a nyolcadik körben? Egy újabb „mi lett volna, ha” kérdés, amire már sosem tudjuk meg a választ.

De kezdjük az elején! Az új hétvégi menetrendnek köszönhetően már pénteken kapunk egy mini kvalifikációt, amit ezúttal az egész hétvégén betegeskedő, és antibiotikumot szedő Jorge Martin nyert meg. Eddig nincs is nagy meglepetés, ahogy azon sem kaptuk fel a fejünket, hogy az első ötben négy ducatist láttunk. Igen ám, de a harmadik helyen ott volt Álex Rins, aki ezzel természetesen azonnal a Q2-ben találta magát.

Ez pedig adatelemző mérnöke, Albert Talamino „vesztét” jelentette, aki csütörtök este fogadást kötött Rinsszel, hogy ha egyből bejut az időmérő fő szakaszába, akkor kopaszra nyírhatják. A borbély maga a versenyző volt, míg az utolsó simításokat maga a csapattulajdonos, Lucio Cecchinello végezte el.

A pillanat, amikor eldőlt, hogy ez a pénteki harmadik hely bizony nem a véletlen műve volt, és sokakban felmerült a gondolat, hogy az idősebb Márquez mellett Rins is ismerheti a CoTA titkát, az a szombat reggeli időmérő volt. Kevésen (egész pontosan 52 századmásodpercen) múlt, hogy a pole-t megszerző Bagnaia mellett ő is 2:01-es kört fusson az austini pályán, amire korábban még nem volt példa.

Az első ötben megint négy Ducati végzett, Martin azonban nem volt közöttük, miután kétszer is bukott az időmérőn. Cserébe viszont az előző futamot megnyerő Marco Bezzecchi a pénteki fiaskó után összekapta magát, és a Q1-ből továbbjutva ötödikként zárt.

Martin mellett Jack Millert is kétszer látogatta meg a kavicságyat a Q2 alatt, amivel ötre (!) növelte eséseinek számát az edzések során, és ezt még egy hatodikkal is sikerült megfejelnie a vasárnapi futamon.

A pálya állapota természetesen folyamatos panaszgenerátor volt: a patchworkre emlékeztető négy különböző aszfalt és a milliószor emlegetett huplik miatt a versenyzők nem győzték hangsúlyozni, hogy mindez mennyire veszélyes és tarthatatlan állapot. Mindeközben viszont ismét új pályacsúcs született, ami valószínűleg nem segíti a pilóták reklamációját.

Ne felejtsük el, végleges megoldás nem igazán létezik az itteni problémára, mivel a pálya ez folyamatosan mozgó talajra épült.

Bagnaia az időmérő után a sprinten is szárnyalt. A sprinten, ami megint új arcát mutatta. Két héttel korábban olyan izgalmakat hozott, hogy annak fényében a verseny már-már unalmasnak tűnt, és most is valami hasonlóra számítottunk. De nem így történt. A tízkörös sprint olyan hosszúnak tűnt, minta kétszer annyit mentek volna, és mint kiderült, a versenyzők is kutya mód kikészültek, a hirtelen szakadó hőségtől. Mi lesz velünk Malajziában, Indonéziában és a hasonló helyeken? – tették fel többen a kérdést.

Bagnaia közel három másodpercet vert a mezőnyre, de mögötte legalább volt izgalom. Aleix Espargaró hibája után Rins átvette a második helyet, amit aztán nem is adott ki a kezéből. Aleix mindent megtett, hogy legalább a bronzérem az övé legyen azon a pályán, ami az ő egyik, ha nem a legnagyobb Kryptonitja, de jó barátja, Jorge Martin a 12-ik helyről felküzdve magát, végül legyűrte őt.

A sprint legnagyobb vesztesei Fabio Quartararo és a dobogóra is esélyes Álex Márquez voltak. Előbbi az egyes kanyarban esett, amikor elment alóla a motor eleje (tipikus bukási pont ezen a pályán), míg utóbbi azután veszítette el uralmát a motor felett, hogy konkrétan kitaccsolt menet közben...

Luca Marini szintén esélyes lett volna egy jó eredményre, de hat kör után szétnyírta az első gumiját, ami végül egy hasznos tapasztalatnak bizonyult a vasárnapi verseny előtt.

Így érkeztünk el a versenyhez, amiből valódi esésfesztivál lett. 22 induló, 13 célba érő (tehát mindenki pontot szerzett, aki talpon tudott maradni vagy éppen visszaállt), 8 bukás és egy műszaki feladás.

A sort Jorge Martin nyitotta, aki a rajtot követően rögtön a 3-as kanyarban elesett, és azzal a lendülettel Álex Márquez alól is kiütötte a motort.

Állította, hogy nem érti az esést, mivel semmit sem csinált másképp, mint a hétvége során bármikor, leszámítva, hogy a gumik még nem érték el az üzeni hőmérsékletet, de Márquez másképp látta a helyzetet. „Számomra egyértelmű, hogy hibázott, hátulról láttam. Valami történt vele a kettes kanyarban, talán összeért valakivel. Már eleve szélesen volt és próbálta visszahozni, amit az előző kanyarban elveszített. A pálya koszos részéről jött vissza, nagyon bedöntötte a motort, és hozzáért a fékhez. Ez fizika. Ha ilyen dőlésszögben rányúlsz a fékre, elesel. Főként az első körben, ami az első guminak nem a legjobb pillanat.”

Mindezek ellenére Álex fontosnak tartotta kiemelni, hogy ez benne van a pakliban, bármikor, bárki elkövetheti ezt a hibát.

„Ez holnap megtörténhet velem, történt már ilyen a múltban, a jelenben és a jövőben is fog. Elfogadom a bocsánatkérést és ennyi, az ügy részemről le van zárva. Ilyen a versenyzés, ennyi.”

Több nyilatkozatában azt is kiemelte, hogy felesleges, hogy a szurkolók vagy a média nagyobb problémát csináljon ott, ahol nincs. Ezt a pilótáknak egymás közt kell lerendezni és semmi szükség felesleges feszültség generálására. Álex tudja, hogy miről beszél, mert ő maga és testvére, Marc is sokszor került már részben igazságtalanul, de mindenképp túlzó módon az emberek kereszttüzébe. Maga Martin is élesen kritizálta Marcot a portimaói baleset után, és lám-lám, pár héttel később ő lépett bele ugyanabba a folyóba.

Álex végül nem úszta meg sérülés nélkül, bal lábán a négyfejű combizom egyike, egész pontosan a külső vaskosizom szakadt el, illetve az egyik ínszalagja is meghúzódott, de sokkal rosszabbul is járhatott volna, látva, hogy lába a két motor közé szorult, és úgy csúszott hosszú tízmétereken át. Elég csak Franco Morbidellire gondolnunk, hogy a közelmúltból lássuk, mit okozhat egy térdsérülés.

Éppen csak felocsúdtunk, amikor újabb spanyol, Aleix Espargaró is a földön találta magát a 12-es kanyarban. Utóbb kiderült, ő a hátsó ültető meghibásodása miatt esett el, ami nem először fordul elő vele, ráadásul márkatársa, Raúl Fernandez is emiatt volt kénytelen feladni a versenyt, de legalább ő nem esett el.

Aleixnek tavaly nem volt gondja az ún. ride height (magasságállító) eszközzel, de csapattársa, Maverick Vinales szintén emiatt volt kénytelen feladni a Valenciai Nagydíjat. Az idei verziónál azonban valami még jobban félrement, mert Espargarónak öt alkalommal is gondja volt vele a téli teszteken, ahogy az RNF-pilótáknak is minden egyes alkalommal.

„Általában akkor történik ez meg, amikor nagyon meleg van, de tegnap nem volt vele gond, szóval nem tudjuk kontrollálni, hogy mikor és hogyan fordul elő” – mondta Aleix, és azt még tegyük hozzá, hogy vasárnap egyáltalán nem volt meleg, sőt!

Többek közt ez a hűvösebb időjárás okozta a rengeteg bukást, és hogy mindenféle figyelmeztetés, előjel nélkül ment el a motorok eleje. Kivétel még Nakagami Takaaki volt, akinek a kuplungja vacakolt, és ez segítette hozzá a bukáshoz a futam második felében.

És továbbra sem feledkezhetünk meg arról, hogy nagyon szoros a mezőny, folyamatosan a határon mennek, így könnyű hibázni. A gond csak akkor van, ha a versenyző nem látja be, nem érzi úgy, hogy hibázott, és nem talál magyarázatot az esésre. Ez esetben ugyanis lehetetlen tanulni belőle.

Valami ilyesmi történt ismét Pecco Bagnaiával, aki bár sokszor állította, hogy tanult tavalyi hibáiból, úgy tűnik, ez a tanulási folyamat még nem járt teljes sikerrel.

„Nem tudom, mi történt. Nem tudom, hány kört mentem a hétvégén, talán 80-at, talán 100-at. Nyomtam neki, kontroll alatt tartottam és értettem mindent. Egyszer sem kaptam semmilyen figyelmeztető jelet. Aztán a versenyen, amit teljes irányítás alatt tartottam, elesek” – értetlenkedett a nyolcadik körben bukó olasz.

A teljes kontrollt azért fenntartással kezelnénk, mert akárhányszor próbált egy kis előnyhöz jutni, Rins azonnal reagálni tudott, és végig ott volt Bagnaia árnyékában, és folyamatosan nyomás alatt tartotta őt. Lehet, hogy ez vezetett a hibához?

Mert egy apró, vagy legalábbis annak tűnő, hiba felfedezhető a bukást megelőzően, Bagnaia ugyanis nagyjából 30 cm-rel kijjebb volt az ideálisnál. Ez nem tűnik soknak, de ennyi épp elég, hogy koszosabb legyen a pálya és elmenjen a motor eleje.

A ducatis nyilatkozata más irányt vett, miután meghallotta Dani Pedrosa (ezen a hétvégén a spanyol DAZN online platform szakkommentátora volt) elméletét, miszerint lehet, hogy túl tökéletes a motor és a beállítások alatta, ami lehetővé teszi a varázslatos köridőket, ugyanakkor nem ad visszajelzést a motor, amihez igazodni tudna.

Bagnaia nyilvánosan szólította fel csapatát, hogy a telemetria alapján adjanak neki válaszokat, mert tudja, hogy a mezőny legjobb motorján ül, de mindez mit sem ér, ha 45 pontot eldob két futam alatt. Inkább legyenek egy tizeddel lassabbak, inkább legyen kevésbé stabil a motor, de legyenek magyarázatok. Meglátjuk, hogy Gigi Dall'Igna mit szól az ilyen kirohanásokhoz.

Bagnaia bukása után Rins egy pillanatra elbizonytalanodott, hogy bírja-e majd tartani a tempót egyedül, és volt is egy-két kisebb hibája, de aztán összeszedte magát, így a mögötte haladó Marini-Quartararo duó nem tudott rá igazi nyomást helyezni.

Pedig Marini nagyon szeretett volna revansot venni Rinsen, aki 2019-ben bátyja, Valentino Rossi elött szerezte meg a győzelmet.

Luca végre megszerezte első MotoGP-pódiumát, és biztosak lehetünk benne, hogy ezt továbbiak is követik majd, mert már tavaly év vége óta látszik, hogy gyors, de eddig mindig közbejött valami.

Fabio Quartararo is megkönnyebbülhetett, miután idén először végre sikerült a top3-ban végezie. A francia eszméletlen csalódott volt a sprinten elszenvedett bukása miatt, ami megint csak annak volt köszönhető, hogy 120%-ot kell kihoznia a motorból.

„Ezzel a motorral a bajnokságot el is felejthetjük” – mondta szombaton, és ne gondoljuk azt, hogy ez a véleménye egy harmadik hely miatt megváltozott. „Ez egy fontos eredmény, önbizalmad ad és motivációt ad nekem és a csapatnak is. De a gondok ezzel még nem tűntek el: motorerő, kigyorsítás, a motor elejének elemelkedése... ezekben javulnunk kell.”

„Kevésbé fáradtam el, mint a sprinten tegnap” – mondta a győztes, aki sok embert tett boldoggá vasárnap. Először is Lucio Cecchinellót, aki csapata 100-ik dobogós helyezését ünnepelhette a világbajnokságon Rinsnek köszönhetően. A Hondánál is széles vigyor volt a nagyfőnökök arcán, utolsó győzelmük óta ugyanis nem kevés idő telt el, egész pontosan 539 nap, amikor Marc Márquez megnyerte az Emilia Romagna Nagydíjat.

„Egy Honda nyerte meg a futamot, ez az a cél, amit minden hétvégén kitűzünk magunk elé. Az utóbbi hónapokban megkérdőjeleződtek a képességeink, de ma megmutattuk, hogy a motorunkban továbbra is ott a lehetőség” – mondta Alberto Puig. Ne felejtsük el, hogy bár Rins a szatellit csapat versenyzője, magával a gyárral áll szerződésben.

Ami Puig nyilatkozatát illeti...nos...amit valójában a Hondától láttunk, az három bukás volt vasárnap, az egyedüli, aki talpon maradt, az Rins volt. Persze Jerezben bizonyíthatják már a jövő héten, hogy a motorral történt előrelépés, sőt már-már csoda az Argentin Nagydíj óta, de nagyobb a valószínűsége, hogy ezúttal arra láthattunk példát, amikor nem a motor, hanem maga a pilóta jelenti a különbséget és a siker kulcsát.

Ugyanez elmondható egyébként Quartararo kapcsán is.

Az egyedüli, aki valószínűleg nem verte földhöz magát az örömtől, az maga Marc Márquez volt. Szinte biztosan lehetünk benne, hogy küldött egy gratuláló üzenetet márkatársának, de esetében azért elég beszédes, hogy még egy Instagram-sztorit sem tett ki, és semmilyen más formában sem nyilvánult meg publikusan Rins sikere kapcsán.

Amit mi nézők igazán sajnálhatunk, hogy nem láthattunk a harcot a két spanyol között.

Rins negyedik alkalommal tudott nyerni ezen a pályán, három különböző kategóriában, négy különböző motoron. Ő a negyedik versenyző a MotoGP-érában, aki két japán motorral is győzni tudott, az első, aki Suzukin és Hondán tette mindezt.

Szintén impozáns statisztika, hogy az utóbbi hat futamból hármat ő nyert meg.

A csütörtök esti fogadásból egyébként nem sokat tanultak a csapattagok, máskülönben nem álltak tették volna fel tétként ők is a hajukat Rins győzelme esetén. De megtették, így vasárnap este Álex, a borbély ismét lecsapott, így további két szerelő hagyta el kopaszon Amerikát. Csak azt sajnáljuk egy kicsit, hogy Cecchinello nem volt ennyire bevállalós, de sok futam van még vissza az idén, és Rins akár máshol is esélyes lehet.

A lényeg, hogy a kezében hagyják az irányítást, mert mint kiderült, sikerének egyik kulcsa az volt, hogy köszönte szépen, de ő kevesebbet kért a Honda elektronikai rásegítéséből.