MotoGP: a címvédő Bagnaia nyert Thaiföldön

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.27. 12:34
Bagnaia nyert (Fotó: Getty Images)
A címvédő olasz Francesco Bagnaia nyerte meg vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság Thaiföldi Nagydíját a MotoGP-kategóriában, a pontverseny élén álló spanyol Jorge Martín pedig második lett.

A csapadék miatt nedves pályán Francesco Bagnaia rajtolt az élről, de Jorge Martín szinte azonnal megelőzte és az ötödik körig vezetett, akkor azonban az olasz újra az élre állt, és végül magabiztosan, csaknem három másodperces előnnyel győzött. A pontverseny harmadik helyén álló hatszoros világbajnok spanyol Marc Márquez a 14. körben kicsúszott.

Két futammal az idény vége előtt Martín előnye 17 pont Bagnaia előtt.

Moto2-ben az éllovas japán Ogura Ai a második helyen végzett – a spanyol Arón Canet mögött –, ezzel matematikailag is bebiztosította világbajnoki címét. A 23 éves versenyző három idényt töltött a Moto3-ban, ahol egyszer bronzéremig jutott, a Moto2-ben pedig ez a negyedik szezonja és a 2022-es ezüstérem után az első vb-címe.

Moto3-ban a világbajnoki címét már korábban bebiztosító kolumbiai David Alonso a 12. győzelmét aratta a mostani idényben, ezzel megdöntötte a legendás olasz Valentino Rossi csúcsát, aki 11 versenyt nyert 1997-ben.

Az idény egy hét múlva a Malajziai Nagydíjjal folytatódik.

MotoGP (26 kör, 118.404 km)
1. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 43:38.108 perc
2. Jorge Martín (spanyol, Ducati) 2.905 másodperc hátrány
3. Pedro Acosta (spanyol, KTM) 3.800 mp h.

Az élcsoport állása 18 futam után (még 2 van hátra): 1. Martín 453 pont, 2. Bagnaia 436, 3. Marc Márquez (spanyol, Ducati) 355

Moto2 (22 kör, 100.188 km)
1. Arón Canet (spanyol, Kalex) 32:02.751 perc
2. Ogura Ai (japán, Boscoscuro) 3.684 mp h.
3. Marcos Ramírez (spanyol, Kalex) 4.683 mp h.

Az állás: 1. (és már világbajnok) Ogura 261 pont, 2. Canet 201, 3. Sergio García (spanyol, Boscoscuro) 179

Moto3 (19 kör, 86.526 km)
1. David Alonso (kolumbiai, CFMoto) 20:29.345 perc
2. Luca Lunetta (olasz, Honda) 0.353 mp h.
3. Collin Veijer (holland, Husqvarna) 0.522 mp h.

Az állás: 1. (és már világbajnok) Alonso 371 pont, 2. Daniel Holgado (spanyol, GasGas) 236, 3. Veijer 225

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik