Gyulay Zsolt: A Hungaroring jelen állapotában nem alkalmas a MotoGP fogadására

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
2026.06.08. 19:20
null
Gyulay Zsolt (Fotó: Kovács Péter)
Nem volt egyszerű helyzetben a MotoGP Magyar Nagydíja, hiszen március második felében kezdték el csak a jegyeladásokat, a korábbi promóter csődbe ment, így a Hungaroring Sport Zrt.-t kérték fel erre a feladatra. A verseny rendben lement, a jövő azonban egyelőre kérdéses, hosszú távon a MotoGP is a Hungaroringre költözne. A hétvége tapasztalatairól és a lehetséges jövőről Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójával nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

– Összességében hogyan látta ezt a hétvégét?
Tisztában voltunk vele, hogy későn születtek meg a döntések a MotoGP futamával kapcsolatban, ahhoz képest a nemzetközi jogtulajdonos szerint nagyon jól sikerült a verseny, szakmailag is élvezetes volt, szerencsére a bukásokat nem kísérték súlyos sérülések, még ha ez a motorsportban benne is lehet – mondta Gyulay Zsolt a Nemzeti Sportnak. – Látványos és élvezetes futamokat láthattunk. 

– Mennyire nehezítette meg a hétvégére való felkészülést, hogy ahogy említette is, a promóteri feladatok márciusban kerültek csak önökhöz?
– Számunkra szokatlan szituáció volt, hiszen a Formula–1 esetében mi vagyunk a promóterek, a szervezők, a rendezők, és a sportszakmai szervezők is. Ebben az esetben csak promóterek voltunk, a sportszakmai része a Balaton Park kezében volt, a szervezés pedig az NRÜ-höz tartozott, ilyen szempontból nehéz volt összefogni ezt. A közel 40 éves rutinunk azonban sokat segített ebben a helyzetben. 

Még a Magyar Nagydíj előtt lehetett olvasni arról a médiában, hogy a hétvége folyamán tárgyaló asztalhoz ülnek a jogtulajdonossal a jövőt illetőn. Mi lehet a MotoGP magyarországi sorsa?
– Az új kormány álláspontja szükséges ehhez, mi, mint Hungaroring, készen állunk. Azt tudni kell, hogy hosszú távon eredetileg is az volt a jogtulajdonos terve, hogy a Hungaroringre menjen a MotoGP mezőnye is. Azt gondolom, hogy mivel van egy ilyen pályánk, amelyet ráadásul most újítottak fel, akkor ez a logikus lépés, így a két legnagyobb világsorozat hazai versenye oda költözne. A Hungaroring azonban jelen állapotában nem alkalmas a MotoGP fogadására. Ha egy olyan döntés születik, hogy a Hungaroring átalakítását folytatni lehet, akkor mi ennek örülünk és szívesen fogadjuk a sorozatot a jövőben. 

Egyéb autó-motor
2026.06.07. 15:05

MotoGP: Márquez vasárnap is nyert a Balatonon, 100. futamgyőzelmét aratta

Bezzecchi idő előtt befejezte a versenyt, már az első kanyarokban volt bukás.

 

– Mennyire kellene belenyúlni a mogyoródi pálya vonalvezetésébe, milyen változtatásokra lenne szükség?
– Több pálya is van, ami mindkét sorozatot fogadja. A változások a rázóköveket érintenék, de majdnem mindegyik bukóteret is, főleg az egyes és a tizennégyes kanyarnál, de a sikánnál is szükséges lenne alakítani ezeken. A FIM és az FIA előírásainak is meg kellene felelni, de erre megvan a szimulációnk, ezt már régebben elkészítettük. Szükséges egy költségbecslés és egy kiviteli terv, és akkor meg lehet mondani, hogy pontosan mikor és mennyiből készülnének el ezek a módosítások. A Hungaroring felújítása még nem teljesen fejeződött be, hiszen az utolsó szakasz, a tizennégyes és egyes kanyar lelátóit be kell fejezni, ezt az átalakításokkal szépen meg lehetne csinálni és akkor egy kombinált pályává válna a Hungaroring. 

– Másfél hónap múlva, július végén rendezik meg a Formula–1-es hétvégét a Hungaroringen, hogyan állnak az előkészületekkel?
– A napokban túlszárnyaltuk a tavalyi bevételeket euróban, ilyen szempontból nagyszerű a helyzet, biztosan telt ház fogadja majd a mezőnyt. 

Legfrissebb hírek

MotoGP: Quartararo és Rins is elhagyja a Yamahát

Egyéb autó-motor
7 órája

Tizenkét verseny, két magyar pilóta – az International GT Open a Hungaroringre érkezik!

Egyéb autó-motor
11 órája

Huszonkét év után először japán győzelem a MotoGP-ben, Martín a vb élére állt

Egyéb autó-motor
2026.06.28. 15:21

MotoGP: Raúl Fernández nyerte meg az asseni sprintversenyt

Egyéb autó-motor
2026.06.27. 16:29

Csapatot vált a kétszeres MotoGP-bajnok

Egyéb autó-motor
2026.06.25. 11:26

MotoGP: Bagnaia távozik a Ducatitól, Acosta váltja – hivatalos

Egyéb autó-motor
2026.06.24. 13:09

KS-ajánló: a Hungaroring 40 éve 40 képen – fotókiállítás a Millennárison

Képes Sport
2026.06.23. 14:52

MotoGP: Marc Márquez nyert Brnóban is

Egyéb autó-motor
2026.06.21. 15:31
Ezek is érdekelhetik