Mecsek-rali: Vincze Ferenc nyerte meg a Pécs környéki viadalt

T. A.T. A.
2026.06.13. 18:42
null
A dobogósok (Fotó: Sári Péter)
A Vincze Ferenc, Kocsis György kettős nehezen kezdődő hétvégéje győzelemmel végződött a Mecsek-ralin – a kétszeres abszolút bajnok ezzel a bajnoki pontversenyben felzárkózott a harmadik helyre, az éllovas László Martin mögött mindössze négy pont a hátránya.

Tizenegyből tizenegy gyorsasági szakaszgyőzelmet aratott Vincze Ferenc a hétvégi Mecsek ralin, és ha lehet ilyet mondani a raliban, akkor a győzelme egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben.

Pedig csütörtökön még úgy volt, rajthoz sem tud állni a versenyen, ugyanis váratlan egészségügyi probléma döntötte le a lábáról. Lélekben már feladta, hogy versenyezhet a hétvégén, ám egy gyors orvosi kezelés csodát tett, és bár nem érezte magát százszázalékos formában, odaállt a rajthoz.

Mert ha a motor jár, a kocsi alatt van négy kerék, a versenyző pedig képes beülni a volán mögé, az adrenalin és a rali szeretete már megoldja a többit. Most is így történt. És Vincze nemcsak teljesítette a távot, hanem minden gyorsaságin a leggyorsabb volt és megnyerte a versenyt!

„Tökéletesen alakult a hétvége, megszereztük az összes megszerezhető pontot, aminek nagyon örülünk, főleg annak fényében, ahogy indult a hétvége – nyilatkozta Vincze Ferenc a célban. – Megérte elindulni, nemcsak magam, hanem a szurkolók miatt is. Ez magamnak is jó visszaigazolás, hogy meg tudtuk csinálni, ráadásul hiba nélkül, hiszen egyszer ütöttünk meg egy felnit, amit cserélni kellett. Az autóról is sokat tanultam, és magamról is, hogy kibírom, amiről azt hittem, hogy nem fogom.”

Bútor Róbert gyűjti a kilométereket a Skodával, amelyet nyilván meg kell szokni, de ahogy a rutinos versenyző a maga keresetlen őszinteségével fogalmazott: „Egyre jobb az élmény, de biztos még nagyon sok van benne. Ennyi esik jól, bőven jó nekünk ez így” – mondta Bútor, aki másodikként ért célba a versenyen, megelőzve László Martint, akinek szintén nincs sok tapasztalata a Citroennel.

Próbálta a lehető legjobb megoldást megtalálni, egyik-másik szakaszon már az érzés is jó volt, sőt, nyakon is tudta csípni Bútort, de összességében meg kellett elégednie a dobogó harmadik fokával. Ám mivel eddig nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt – két második és egy harmadik helye van eddig – ő vezeti az országos bajnoki pontversenyt.

59. MECSEK RALI, AZ OB 3. FUTAMA, PÉCS

Abszolút végeredmény: 1. Vincze Ferenc, Kocsis György (PSZA Motorsport SE) 1:03:42.0, 2. Bútor, Molnár (Bútor Rally Team, Skofa Fabia RS Rally2) 40.3 másodperc hátrány, 3. László, Zsiros (HRT Racing, Citroen C3 Rally2) 1:08.1 perc h.

A bajnokság állása (nem hivatalos): 1. László Martin, Zsiros Gábor 103 pont, 2. Bodolai, Deák (Solution Proviser, Ford RC2) 99, 3. Vincze, Kocsis 85

 

Legfrissebb hírek

Japán-rali: Evans győzött, ezzel növelte előnyét az összetettben

Egyéb autó-motor
2026.05.31. 11:40

Ralikrossz Eb: csaknem 70 fős mezőny a hétvégi magyar futamon Nyirádon

Egyéb autó-motor
2026.05.26. 13:41

Ogier győzött a Kanári-szigetek-ralin

Egyéb autó-motor
2026.04.26. 16:44

Rali ob: a kétszeres abszolút bajnok Vincze Ferenc nyerte meg az idény második futamát

Egyéb autó-motor
2026.04.25. 18:49

Veszprém-rali: Bodolaiék nyerték az idénynyitó országos bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2026.03.29. 18:43

Rali: a harminckettedik Veszprém-ralival indul az országos bajnokság a hétvégén

Egyéb autó-motor
2026.03.25. 13:09

Augusztus végén lesz a Diósgyőr rali

Egyéb autó-motor
2026.03.20. 11:50

Szafari rali: japán siker Kenyában, Kacuta először nyert

Rali
2026.03.15. 16:39
Ezek is érdekelhetik