TCR World Tour: Michelisz Norbert a harmadik helyről várja az utolsó két fordulót

Horváth LiliánaHorváth Liliána
2026.10.18. 12:45
null
Michelisz 51 pontos hátrányból várja a szezonhajrát (Fotó: Facebook/HMSGOfficial)
Santiago Urrutia 23 pontra csökkentette a hátrányát az összetettben vezető Mikel Azcona mögött, miután győzelmet aratott a TCR World Tour első kínai futamhétvégéjének harmadik versenyén. A pontversenyben harmadik Michelisz Norbert ötödik és nyolcadik helyen zárt a két vasárnapi futamon, hátránya 51 pont.

MÁSODIK VERSENY

Diego Moran várhatta az élről a piros lámpák kialvását a részben fordított rajtrácsos második futam előtt. Az ecuadori mellől Lo Sze Ho rugaszkodott el, a második soron Thed Björk és Jean-Karl Vernay, míg a harmadikon Aurélien Comte és Ma Csing-hua osztozott. Michelisz Norbert a hetedik, Santiago Urrutia a nyolcadik, míg a bajnokságot vezető Mikel Azcona a tizedik pozícióból kívánt felzárkózni. 

Moran és Lo szinte állva maradt a rajtnál, a vezetést a kettejük között előretörő Björk vette át, a svéd mögé Vernay és Comte sorolt be, míg negyedikként a Micheliszt is megelőző Urrutia fordult el. Miközben az első hármas fokozatosan lépett el, Björk egyre nagyobb nyomás alá került. Comte az ötödik kör végén indított offenzívát, és utasította maga mögé meg a svédet, amit kihasználva Vernay mindkettejük mellett elhúzott, és az élre állt. 

A csapatsorrend ugyanakkor elvette a három versenyt is kihagyni kényszerülő franciától a lehetőséget a sikerre: Vernay a tizenkettedik körben adta át a vezetést Comte-nak. A páros végül hét tized különbséggel szelte át a célvonalat, és szállította az SP Compétition első kettős győzelmét. 

Helycsere történt a Geely Cyan Racing-versenyzők között is: Björk Urrutia előtt nyitotta meg az utat a harmadik helyhez, aminek révén az uruguayi 33 pontra csökkentette a hátrányát a hetedikként befutó Azcona mögött, akihez az ötödik helyen célba érő Michelisz is közeledni tudott. A két Hyundai-pilótát Ma választotta szét egymástól, míg az első tízes sorát Yann Ehrlacher, Lo és Jip Vaj-hej zárta. 

HARMADIK VERSENY

A harmadik verseny rajtsorrendjét a szabályoknak megfelelően a hétvége korábbi részében megszerzett pontmennyiség határozta meg. Az első helyről Urrutia várhatta a piros lámpák kialvását, mellőle Ehrlacher rugaszkodott el, a második soron Vernay és Azcona osztozott, míg az ötödik-hatodik pozícióból Comte és Ma rajtolt. Björk a hetedik, Michelisz a nyolcadik helyről próbált előrébb kapaszkodni. 

Urrutia remek rajtot vett, és megtartotta a vezetést Ehrlacher előtt, míg harmadikként Comte fordult el, akit Vernay és Azcona követett az első ötösben. Michelisz két pozíciót is veszített, amikor a kettes kanyarnál megingott alatta a Hyundai és összeért Björkkel. A kettős mellett ugyanis elhúzott Ma, miközben a magyar csak a svéd ellenfele mögött tudott besorolni. Az eset kapcsán vizsgálat is indult, de végül nem született büntetés.

Urrutia és Ehrlacher apránként húzott el az élen, mögöttük a két Cupra a nyolcadik körben cserélt helyet egymással, miután úgy tűnt, Vernay jobb tempóra is képes lehet. A versenyző azonban nem tudott közeledni két Geely Cyan Racinges riválisára, és Urrutia Ehrlacher-val a nyomában kényelmes előnnyel szerzett kettős győzelmet csapata hazai pályáján. 

Az uruguayi az újabb sikerével 23 pontra csökkentette a hátrányát az egyéni összetettet továbbra is vezető Azconához képest, aki végül negyedikként látta meg a kockás zászlót Vernay mögött. Comte az ötödik helyre szorult vissza, majd Ma, Björk, Michelisz, Jip és Moran zárta a top 10-et. 

Folytatás október 23. és 25. között Csucsouban. 

A világbajnokság állása tizennégy verseny után: 1. Mikel Azcona (spanyol, BRC Hyundai N Squadra Corse) 373 pont, 2. Santiago Urrutia (uruguayi, Geely Cyan Racing) 350 pont, 3. Michelisz Norbert (magyar, BRC Hyundai N Squadra Corse) 322 pont, 4. Yann Ehrlacher (francia, Geely Cyan Racing) 303 pont, 5. Thed Björk (svéd, Geely Cyan Racing) 289 pont, 6. Aurélien Comte (francia, CUPRA Leon VZ TCR) 272 pont.
 

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Urrutia csengtui sikerével Michelisz a harmadik helyre szorult a bajnokságban

Egyéb autó-motor
Tegnap, 12:38

TCR World Tour: Michelisz dobogóval búcsúzott Dél-Koreától, és a 2. helyre lépett előre a bajnokságban

Egyéb autó-motor
2026.10.04. 13:43

TCR World Tour: Azcona-győzelem és Michelisz-dobogó Dél-Koreában

Egyéb autó-motor
2026.10.03. 09:30

TCR World Tour: Michelisz remek versenyzéssel aratott győzelmet Portugáliában

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 19:09

TCR World Tour: Michelisz ötödik az első portugáliai vesenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 14:15

TCR World Tour: Michelisz kilencedik a portugáliai időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 18:02

TCR World Tour: Michelisz hetedikként zárt a második franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 18:38

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 13:31