Magyar–magyar meccsel kezdődött meg pénteken a 34. Savaria-kupa

Vágólapra másolva!
2009.05.08. 17:33
Sok hibával tarkított, de győztes mérkőzéssel folytatta felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a jövő hét végi spliti vilagbajnoki selejtezőtornára – ezúttal 34. Vodafone-Savaria-kupa keretében, amelynek nyitó meccsén a magyar U23-Csillagválogatottal csapott össze, és nyert 3:1-re.
Filipovicsék 3:1-re nyertek
Fotó: Unger Tamás (archív)
Filipovicsék 3:1-re nyertek
Filipovicsék 3:1-re nyertek
Fotó: Unger Tamás (archív)
Filipovicsék 3:1-re nyertek
Dégi Barbara rontásával a fiatalok szereztek vezetést, majd a felnőttcsapat első pontjai is az USC Münster légiósának nevéhez fűződtek. Az első technikai szünetig fej fej mellett haladtak a csapatok (8:7), ám a folytatásban Horváth Dóra ütéseivel fokozatosan ellépett a felnőttcsapat, így Kőhalmi Richárd időt kért. Hatásos volt a pihenő, a fiatalok – kihasználva a nagyok hibáit – szépen visszajöttek a szettbe (15:14). A technikai idő után Horváth ejtései bizonyultak pontosnak (20:18), de Csengeri Petra szép akcióival fordítottak a fiatalok (20:21)!
Ludvig Zsolt azonnal időt kért, ez pedig használt: Dégi pontjaival visszavette a vezetést a nemzeti válogatott, mely a végjátékban már nem hibázott, és megnyerte a nyitó játszmát (25:22, 1:0).

Egyáltalán nem játszott megilletődötten a mindössze három napja együtt lévő U23-as csapat, a vb-selejtezőre készülő felnőttcsapatnak nem volt egyszerű dolga. Bognár Krisztina remek nyitásaival alapozta meg az előnyét a második szett elején a válogatott, amit az első technikai szünetig meg is tartott (8:5). Mindkét csapat sokat hibázott, ám a második kötelező pihenő előtt meglépett a felnőttegyüttes (16:10), és végül – Kőhalmi cseréi és időkérése ellenére – nagy különbséggel nyerte meg a második szettet (25:14, 2:0).

A harmadik játékrészt jobban kezdték a fiatalok, és bár a hibák száma továbbra sem csökkent, tartották a lépést a felnőttekkel (8:7), sőt a technikai szünet után vezettek is. Ludvig Zsolt ezt a játszmát már a cserejátékosokkal kezdte, ám ők nem tudtak igazán jó teljesítményt nyújtani, rengeteget hibáztak – a fiataloknak ellenben legalább az alapjátékuk stabil volt, így folyamatosan vezettek. 17:14-es U23-as vezetés után visszatért a pályára Bognár és Dégi, majd a csapatkapitány, Pék-Tormási Orsolya is beállt, ám ez sem változtatott jelentősen a játék képén. Ezért volt érthetetlen a fiatalok megtorpanása – 24:16 után, a szettlabdáknál folyamatosan hibáztak, így a felnőttcsapat egyre közelebb került az egyenlítéshez – végül Pék-Tormási hálóban landoló labdája után örülhetett a szettgyőzelemnek az U23-as csapat (21:25, 2:1).

A negyedik játszma váltott vezetéssel indult, majd az elfáradó Liliom Rita helyett Kránitz Lívia érkezett a juniorokhoz (8:4). Azonban nem csak Liliom, hanem az egész U23-as csapat fáradni látszott, így a felnőttek folyamatosan növelték előnyüket. Pontosabbá is vált a felnőttcsapat, így nem sokáig volt kérdéses a szett végkimenetele (16:7), a nagyválogatott magabiztosan nyerte meg a negyedik felvonást – ezzel pedig a mérkőzést is (25:14, 3:1).

Folytatás holnap Bükön, ahol a felnőttcsapat Szlovéniával játszik 12.30 órakor (tv: Sport 1), míg az U23-as csapat Ukrajnával csap össze 15.00 órakor.

NŐI RÖPLABDA

SAVARIA-KUPA
MAGYARORSZÁG–MAGYARORSZÁG U23 3:1 (22, 14, –21, 14)
Szombathely, 150 néző. V: Adler, Tillman
MAGYARORSZÁG: Bognár 5, HORVÁTH D. 21, Pék-Tormási 10, DÉGI 13, Kapuvári 7, Filipovics 6. Cs: Vatai (liberó), Katona 2, Gudmann, Takács Zs. 5, Kovács T 2. Szövetségi kapitány: Ludvig Zsolt
MAGYAROROSZÁG U23: Kötél Zs. 1, CSENGERI 15, Szakmáry 6, Kovács Edina 3, Liliom 13, Szombathelyi Sz 6. Cs: Kötél D. (liberó), Rák R., Horváth A. 5, Kránitz 2, Héger 3, Tóth L. Vezetőedző: Kőhalmi Richárd
Az eredmény alakulása. 1 játszma: 5:5, 12:9, 16:14, 20:21, 23:21. 2. játszma: 5:2, 8:5, 13:8, 17:10, 21:13. 3. játszma: 8:7, 8:11, 12:16, 15:19, 16:24. 4. játszma: 6:4, 11:5, 18:8,

MESTERMÉRLEG
Ludvig Zsolt: – Fáradtabban mozogtunk, a hét végi két meccsre koncentrálunk, remélem, ott jobb, meggyőzőbb teljesítményt fogunk tudni nyújtani
Kőhalmi Richárd: – A héten elég sokat dolgoztunk ahhoz, hogy elfogadható játékunk legyen, megtettük, amit kellett, segítettük az A-csapat felkészülését.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik