Hogyan NE ünnepelj: a legfélresikerültebb fieszták, őrült videókkal!

Amikor a győzelmi (és néha az alkohol-) mámor elönti a sportoló fejét, a legkülönösebb dolgok történhetnek meg. Veszélybe kerül minden érem és trófea, és még nem is említettük a várható hosszas éjszakai ünneplést – nézzünk néhány példát!

A legfrissebb (és egyik legviccesebb) eset a kuparém Sergio Ramosé: a Real Madrid nem biztos, hogy színjózan védője sikeresen a nyitott csapatbusz tetejéről a jármű alá ejtette a 15 kilót nyomó spanyol Király-kupát. A trófeának baja esett, azt meg csak elképzelhetjük, Ramos mit mondott, mikor felkelt, és halványan emlékezett rá, hogy valami történt a kupával – aztán meg meglátta az újságokat...

Még szerencse, hogy a trófeának van másolata!

„Mindig készítek egy tartalékot, arra az esetre, ha történik valami váratlan, különben János Károly király ott marad kupa nélkül az átadásnál. A hírt meghallva először azt hittem, valaki hülyéskedik, de nem: a kupa öt métert esett, letört róla néhány darab, a busz rágördült, a talapzat gyakorlatilag megsemmisült, a többi résznek is gyakorlatilag annyi. Nem vagyok szomorú, dühös sem, ez benne van egy ünneplésben – lesz majd egy anekdota belőle" – nyilatkozta a kupa készítője, Federico Alegre. Utóbbiban egészen biztosan igaza van.

Na ne gondoljuk, hogy Ramos az egyetlen, akinek meggyűlt a baja egy kupával. Az egyik legbecsesebb kanadai jégkorongtrófea, a Memorial-kupa darabokban végezte, miután 2008-ban a díjátadón a Spokane Chiefs kapitánya, Chris Bruton megpróbálta továbbadni Trevor Glassnak.

A közönség felhördült majd fütyült, a Spokane játékosai meg néhány döbbent pillanat (ilyenkor ugyan mit kéne tenni?) után összeszedték a darabokat, és folytatták az ünneplést.

A szerencse az, hogy az eredeti, először 1919-ben odaítélt trófea a jégkorong Hírességek Csarnokában van elhelyezve, az ünneplésekre egy másolatot adnak oda.

Az tuti, hogy ezek után az eredetit a jövőben sem adják oda a játékosoknak...

A kanadai amerikaifutball-liga, a CFL trófeája szintén elég hányatott sorsú, köszönhetően elsősorban az Edmonton Eskimos csapatának, amely már háromszor is darabokra szedte azt az ünneplés során... Először 1978-ban, amikor Tom Wilkinson és Danny Kepley elejtette, másodszor 1987-ben, amikor egy játékos nem részletezett okokból a kupát használta sámlinak, és ráült, harmadszor 1993-ban, amikor Blake Dermott lefejelte azt.

2006-ban a BC Lions játékosai gyártottak egy mozdulattal két kupát az egy kupából (lásd a jobb oldali képet), és arról nem is esett még szó, hogy a Grey-kupát egyszer ellopták, egyszer pedig majdnem tűz emésztette el. Nem fognak meglepődni: a CFL megunta a trófeát ért sorozatos „inzultusokat", és 2008 óta csak másolatot ad ki.

A rosszfiú Allen Iverson 1997-ben az NBA Rookie All-Star Game után törte el kristályból készült díját, míg a Stanley-kupa annak köszönhetően megy át állandóan érdekes eseményeken, hogy a játékosok elvihetik magukkal.

Egy rövid krónika az NHL győztesének járó trófea megpróbáltatásairól. 1905-ben az Ottawa Senators egy nyilvánvalóan színjózan hokisa dropból megpróbálta átrúgni a Stanley-kupát a Rideau-csatorna túlpartjára. A drop rövid lett, a kupa a csatornába esett – volna, ha az nincs befagyva. Egy évvel később a Montreal Wanderers tagjai a bajnoki fotózás után otthagyták a kupát a fényképésznél, akitől hetekkel később sikerült visszaszerezni – mellesleg a fotós édesanyja muskátlit palántázott benne...

1924-ben a Montreal Canadiens tagjai hagyták egy út mellett a Stanley-kupát (defektet szereltek, hát ottmaradt, megesik az ilyesmi), egy évvel később pedig a Victoria Cougars játékosedzőjének, Lester Patricknak a fiai vésték bele nevüket.

A két srác, Lynn és Muzz Patrick neve 1940-ben már jogosan került fel a trófeára, hisz megnyerték azt a New York Rangersszel – a csapat az ünneplés során mellesleg piszoárnak használta a díjat.

Az 1962-es nagybajnok Toronto hokisai hatalmas partit rendeztek, mely során a Stanley-kupát lazán bedobták a tábortűzbe. A kupa súlyosan megsérült, természetesen a Maple Leafs költségén javíttatták meg. A trófea több jégkorongozó medencéjét is megjárta, egy elhíresült esetben a Montreal Canadiens tagjai megvizsgálták a vízfekvését.

„A Stanley-kupa nem tud úszni" – vonta le a helyes következtetést a kapitány, Guy Carbonneau.

A kupából aztán lehet enni (volt benne minden, müzlitől kutyaeledelig), inni (sör, bor, pezsgő, ami kell), beleültettek már több csecsemőt (akik ennek megfelelően bele is csurgattak...), rárakták több járműre (choppertől Rob Blake kombájnjáig), sőt már babát is kereszteltek benne, egyszóval: nem könnyű Stanley-kupának lenni...

Ugorjunk! Egy megszerzett érem olyan diadallal töltheti el jogos tulajdonosát, hogy annak rossz vége lehet – erről elveszett medálok sora tehet tanúbizonyságot. Esett már vízbe olimpiai aranyérem, maradt taxiban, a snowboardos Shaun White többször is elhagyta (egyszer az anyja autójának hátsó ülésén), az úszó Brendan Hansen meg könnyedén egy repülőgépen felejtette Pekingben nyert aranyát. Hansennek mázlija volt, egy Casey Taylor nevű üzletasszony visszajuttatta neki az aranyérmet. Az elveszett vagy ellopott aranyérmeket a NOB egyébként pótolja, viszont egyben jelzi is az érmeken, hogy csak másolatokról van szó.

A Corinthians labdarúgói a paulista bajnokság 2009-es megnyerése után konfettizuhatag és pirotechnika mellett szerették volna ünnepelni a nagy diadalt, de a fieszta a vártnál is tüzesebbre sikerült: a kupa ugyanis kigyulladt...

Van, hogy egy sportoló békésen ünnepelne, de az edző nem hagyja: bizonyíték erre a következő felvétel, amely bemutatja, hogy kupával dobálózni elég veszélyes dolog.

Ehhez képest ártatlan ötletnek tűnik, hogy egy győztes felkapaszkodik a kabalafigura hátára egy tiszteletkör erejéig: ezt tette meg a jamaicai Melanie Walker a berlini atlétikai világbajnokságon. A futónő felpattant Berlinóra, aki (mivel valószínűleg nem látott rendesen) sajna nem tudta teljesíteni a tiszteletkört.

Külön részt szentelnénk az ostoba gólörömöknek, amelyek nem egyszer ön- és közveszélyesek. A Chelsea volt védője, Celestine Babayaro egy Stevenage Borough elleni edzőmérkőzésen úgy megörült góljának, hogy bemutatott egy hátra szaltót. El is törte a lábát.

Perry Groves (Arsenal) egyszer a kispadról felugorva annyira beverte a fejét a pad tetejébe, hogy eszméletlenül terült el, Tony Adams (szintúgy Arsenal) pedig egy ünneplés során elejtette a gólszerző Steve Morrow-t, aki eltörte a karját. A 2006-os FA Vase-döntőjében Andy Kinsey (Nantwich Town) kidobta gólja után a közönségnek a mezét, de a szerencsétlen mozdulattól kiugrott a válla.

A Servette játékosának, Paulo Diogónak amputálni kellett egy ujját, miután gólöröm közben beakadt a gyűrűsujja a kerítésbe. A játékvezetőt nem hatotta meg a vérző ujj, sárga lapot adott túlzott gólörömért – Diogónak nyilvánvalóan már csak ez hiányzott. Hagyjuk a sérüléseket – a legfurcsábbakról már úgyis olvashattak három sportleget is!

Brian Fidler (Burton Albion) egyszer gólja után az Altrincham kispadján ülőkkel gúnyolódott, mire a nyakába öntöttek egy kéznél levő vödör vizet. Az ellenfél szurkolóit sem jó provokálni: egy liverpooli derbin a magyar származású Imre Váradi az Everton játékosaként a Kop előtt ünnepelt, mire képen dobták egy húsos lepénnyel. Bár lehet, hogy ez a lepény kritikája volt... A rövid körképet fejezzük be egy parádés izraeli gólörömmel – na, így tuti nem kell gólt ünnepelni!

Nagy győzelmeket legendásan hosszú esték szoktak követni, mint ahogy ezt többen is tanúsíthatják. John Hartson, a Celtic egykori csatára még lutoni évei során egyszer alaposan az éjszakában ragadt két cimborájával. A magas véralkoholszintű trió hazafelé különös elhatározásra jutott.

„Teljesen berúgtunk, és hajnali háromkor megtaláltuk a minibuszt, amivel haza kellett volna mennünk. Hazafelé megálltunk egy mező mellett, és ott volt egy bárány. Hát fogtuk, bedobtuk a kisbuszba, és mentünk aludni. Reggel kitört a totális őrület. Nagyon másnapos voltam, nem is emlékeztem a birkára, amely a hátsó kertben bolyongott, meglehetősen stresszesen. Betettük megint a járműbe, addig mentünk, míg nem találtunk egy mezőt birkákkal, aztán elengedtük. Valahogy megúsztuk az ügyet" – vallott Hartson.

Az ausztrálok legendás(an önfejű) úszónője, Dawn Fraser az 1964-es olimpián nem csak aranyérmével – zsinórban harmadszor nyerte meg a 100 méteres gyorsúszást – keltett feltűnést, hanem azzal is, hogy letartóztatták, amikor a tokiói császári palota elől ellopott egy zászlót úgymond szuvenírnek. Fraser elnézést kért, a vádat elejtették, az ausztrál klasszis megkapta végül a zászlót – ajándékként, magától a császártól.

Az olasz labdarúgó-válogatott a 2006-os világbajnoki győzelmet ünnepelte mediterrán hevességgel – erre akkor derült fény, amikor lefotózták a kissé zavarban levő csapatkapitányt, Fabio Cannavarót, aki néhány kupadarabbal a kezében álldogál. Az olaszok állítólag stikában elvitték a világbajnoki trófeát megjavíttatni, a malachit talpnak ugyanis folytonossági hiányai voltak.

Persze – és szolgáljon ez végső tanulságul – még mindig jobb győzelmet ünnepelni, mint korai ünnepléssel előidézni egy vereséget. Zárjunk két példával: egy amerikaifutball-meccsről (California Golden Bears–Stanford Cardinal) a „The Play" néven elhíresült játékkal (a zenekar már pályára vonult ünnepelni), illetve egy Cibona–Partizan kosárlabda-mérkőzés végjátékával – nyerés helyett maradt a nyelés...

AZ NSO AJÁNLJA. Béna megoldások sora: Osszuk ki a SportDarwint - a bénázás csúcsai 2010-ből, videókkal!