Párizs káosza: Csin Csing a fáklyát védi, a tüntetők a láng után futnak
Párizs káosza: Csin Csing a fáklyát védi, a tüntetők a láng után futnak
Kína hősnője nap mint nap közöttünk járkált: az egyik helyi televízió kérte fel közreműködni. A 27 éves Csin Csing mozgássérült nemzeti ikonként és egykori élsportolóként szólaltatott meg mozgássérültként nemzeti ikonná váló jelenlegi sportolókat, meg mellettük még nézőket, érdekes embereket, a paralimpiáról rengeteget sugárzó CCTV 5. ugyanis a modern televíziózás alapelveit szem előtt tartva nem érte be a versenyek leközvetítésével, hanem igyekezett közelebb hozni a távol lévőkhöz a paralimpia egyéniségeit, hangulatelemeit.
Érdemes és érdekes volt nézni, milyen csodálattal figyelték a rendezők az időről időre felbukkanó ifjú hölgyet – mindenki tudta, hogy kicsoda ő. Mert április hetedike óta itt mindenki tudja, kicsoda ő.
Akkor történt az emlékezetes incidens Párizsban, hogy a Tibet függetlenségéért tüntetők megtámadták az olimpiai lángot, melyet akkor épp Csin Csing vitt egy kerekes székben ülve, két kísérővel, akik közül az egyik vak volt. Természetesen voltak velük rendőrök is, illetve körülöttük, de a kordonok nem mindenkit tartottak vissza.
Többször is egészen közel férkőztek hozzá a legfanatikusabbak, ő azonban nem ijedt meg a helyzettől, és a testével védte az ezúttal szülőföldjét jelképező fáklyát. A hazafias cselekedet képei bejárták a világot, de főleg Kínát, ahol hazatérésekor hihetetlen népszerűség övezte, amely azóta is tart. Persze beindult a propaganda-gépezet is, hogy rásegítsen, mert érdekében állt, de ez nem kisebbíti az érdemeit, hogy veszélyes helyzetben helyén volt a szíve, amit ő akkor a következőképpen kommentált: „Meghalnék, hogy megvédjem a lángot.”
Szerencsére azért nem lett nagyobb baja, de a lángnak sem, és ő ennek sokkal jobban örült. Kétségtelen, hogy a hazája kommunista rendszerét támadók alaposan megfricskázták volna ezzel a 2001. július 13-a óta az ötkarikás játékokra készülő Kínát, ám megalázták volna az olimpiai eszmét is, amelynek eddig is mindig az ártott a legtöbbet, amikor közbeszólt a politika. Csin Csing tehát két legyet ütött egy csapásra azzal, hogy nem hagyta, hogy kiüssék a kezéből a büszkeségét, amiért szeretett sportágát, a vívást is feladta nemrég.
Mert amikor eldőlt, hogy nem kerül be a kínai válogatottba, eldöntötte, fáklyavivő akar lenni.
Az lett, neves színészek, énekesek mellett, de amikor megjelent a paralimpia megnyitóján, ő kapta a legnagyobb ovációt, nem a híres előadóművészek. Még Nicolas Sarkozy, a francia kormányfő is hálás volt neki, amiért megmentette országát a blamázstól, és kézcsókot küldött neki, amelyet Christian Poncelet, a szenátus elnöke át is adott az újdonsült újságírónak. Apropó, munka: amikor esztendeje elege lett a szállodai telefonos kisasszonykodásból, és más kereset után nézett, sehol sem talált – most meg ki sem látszik az állásajánlatokból.
Van ideje dönteni, egyelőre hazautazik Sanghajba, amely város vívóklubjának több érmet is hozott különböző nemzetközi versenyekről, és midőn a záróünnepség után megemlítettük neki, hogy kerekes székes vívásban a magyarok is jók, lelkesen bólogatott.
Majd amikor a kezébe került a Magyar Paralimpiai Bizottság kiadványa, amelyben benne volt a teljes magyar csapat fényképpel együtt, egyből rámutatott a tőrben Európa-bajnok Krajnyák Zsuzsannára, mondván, ő a legjobb a mieink közül, ki is kapott tőle, amikor szembekerültek.
Csin Csing azonban már nem vív többé. Adná magát, főleg a mi viszonyainkból kiindulva, hogy azért, mert most már az úgymond celebélet örömeit óhajtja élvezni, ő viszont már akkor is hevesen tiltakozott, amikor a hős szó elhangzott vele kapcsolatban. Úgy tűnik, őt tehát nem lehet elrontani, rövid beszélgetésünk alapján egy jó értelemben véve egyszerű, jó szándékú vidéki lánynak tűnt, aki olyannyira sportos alkat még mindig, hogy betegség miatt elveszített jobb lába helyett nem akar protézist, mondván, anélkül gyorsabban tud menni.
„Amikor becsukódik egy ajtó, kinyílik egy ablak” – fejtette ki életfilozófiáját, amiből bárki számára kitűnik, pozitív gondolkodású fiatal nőről van szó. Egy jótét lélekről, akit remélhetőleg nemhogy a kőkemény kapitalizmus, hanem a már kevésbé szigorú kommunizmus sem tud majd elrontani. Mindenesetre miközben majd fél éve tart már az ajnározás körülötte, és még az üzleti életbe is hívják, ő azt az munkát akarja megtalálni, amelyben a legtöbbet segíthet az embereket. Új utakat keres, megint változik az élete.
Egy biztos: a vívó után a fáklyavivő korszaka is lezárult: másodszor, immár végérvényesen kialudt a láng a Pekingi „Madárfészekben”. Ünnepélyes keretek között, erőszakmentesen.