Farkas Péter ügye módosította a törvényt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.12.07. 20:57
null
A módosítás a 900 életjáradékot kapó között érinti Farkas Péter birkózót (Fotó: Ringier-archív)
Címkék
Jövő év januárjától nem kaphat életjáradékot az az olimpiai érmes sportoló – sem edzője, vagy özvegye –, akit szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a bíróság, vagy a járadékra jogosító helyezését – például doppingolás miatt lefolytatott eljárás eredményeként – később elveszíti.

Az Országgyűlés hétfőn 193 igen, 149 nem szavazattal, valamint két tartózkodással fogadta el a törvénymódosítást. Az előterjesztés kétharmados támogatást igénylő – a bírák jogállására vonatkozó – részeit nem fogadta el a parlament.

A módosítás a 900 életjáradékot kapó között érinti Farkas Péter birkózót, 1992-es olimpiai bajnokot, aki kábítószerügyének elsőfokú ítélethirdetése előtt kisétált a tárgyalóteremből és azóta sem találja a rendőrség.

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el azt, a bűnügyi nyilvántartási rendszer átalakításával összefüggésben több, mint hatvan jogszabályt módosító előterjesztést, amelynek része a sporttörvény módosítása is.

AZ OLIMPIAI ÉLETJÁRADÉK
 Harmincötödik életévének betöltését követő év január 1. napjától kezdődően élete végéig olimpiai járadékra jogosult az a magyar állampolgár, aki a magyar nemzeti válogatott tagjaként akár egyéni számban, akár csapattagként a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett nyári vagy téli olimpiai játékokon, vagy a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett sakkolimpián, illetve 1984-től kezdődően paralimpián vagy siketlimpián első, második vagy harmadik helyezést ért el, vagyis érmes.

„A járadékra jogosult érdemtelen a járadékra, és a járadék folyósítását meg kell szüntetni, ha a járadékra jogosultat a bíróság jogerős ítéletével szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtotta, amíg a külön törvényben meghatározott bűntettesek nyilvántartásában vagy a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásában szerepel” – áll az új jogszabályban.

A sporttörvény megváltozott szövege értelmében a Nemzet Sportolója cím sem adományozható olyan személynek, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítéltek.

Fel kell függeszteni az életjáradék folyósítását a Nemzet Sportolója címet elnyert személy számára, ha az érintett szándékos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll. A magánvádas, vagy pótmagánvádas ügyek nem tartoznak ide.

A Fidesz nem támogatta a kétharmados támogatást igénylő részeket, ugyanis – ahogyan azt Kontrát Károly, az ellenzéki párt szakpolitikusa az általános vitában is elmondta – évek óta rossz tapasztalataik vannak az úgynevezett salátatörvényekkel. A képviselő szerint a jelenlegiben is olyan törvények módosítását is javasolja a kormány, amelyek egyébként napirenden vannak a parlamentben.

A politikus a vitában azt mondta, hogy a számos támogatható rendelkezés mellett az a problémájuk a törvényjavaslattal, hogy az mások javaslatairól is szól, ezért nem tudják támogatni.

Az Alkotmánybíróság 2008 novemberében állapította meg, hogy a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló törvény egyes rendelkezései alkotmányellenesek; ezeket a szabályokat a testület 2009. június 30-val meg is semmisítette.

Az új törvény idén június 30-án hatályba lépett, ezzel összhangban kellett szabályozni azokat a munkaügyi tárgyú és más ágazati törvényeket, amelyek munkaviszony létesítéséhez, illetve valamely bejelentéshez, vagy hatósági engedélyhez kötött tevékenység gyakorlásához bűnügyi nyilvántartásban kezelt adatokkal igazolható feltételt írnak elő. 

Legfrissebb hírek

A nemzeti ünnepre kapitánya is lesz a magyar boksznak

Ökölvívás
21 perce

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
21 perce

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
56 perce

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
56 perce

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
1 órája

Videó: ollózós góllal sokkolta a csákváriakat a szentlőrinci támadó

Labdarúgó NB II
1 órája

Három aranyat nyert egy napon – Keleti Ágnes-sorozat, 4. rész

Képes Sport
1 órája

Válogatott meghívót kapott a Kecskemét remek formában lévő támadója

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik