Másodfokon hét évet kapott Farkas Péter

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.12.10. 14:29
null
Farkas Péter ismeretlen helyen tartózkodik, az első fokon kirótt öt évét másodfokon kettővel megtoldották<br />(Fotó: Havran Zoltán – NS-archív)
Címkék
Jogerősen hét év fegyházra ítélte Farkas Péter olimpiai bajnokot távollétében kábítószerrel való visszaélés miatt a Fővárosi Bíróság csütörtökön.

A másodfokú bíróság Farkas Péter első fokon kiszabott büntetését két évvel, ötről hétre súlyosította, míg testvére, Károly hétéves és a harmadik vádlott, hatéves büntetését helybenhagyta. A szóbeli indoklásból kiderült, hogy a vádlottak olcsón megúszták az ügyet, ugyanis a bíró szerint a bűnüldöző hatóságok tevékenysége, az ügy felderítése korántsem nevezhető „brilliánsnak".

A vádlottak 2001 és 2004 között éveken át „irdatlan" mennyiségű kábítószert állítottak elő, aminek a sorsa ismeretlen maradt, pedig nyilvánvaló, hogy értékesítették – jegyezte meg a bíró.

A bíró szerint ha a kábítószer-kereskedelemre is kiterjedt volna a nyomozás, akkor nem öttől tíz évig terjedő, hanem akár életfogytiglannal is sújtható bűncselekmény miatt vonták volna felelősségre az elkövetőket.

A bíró kifejtette, hogy az első- és másodrendű vádlott részben beismerte tettét, és számos közvetlen bizonyíték is szól ellenük, így például tettenérésük. Az eljárás során korábban a bűnösségét tagadó, felmentésért folyamodó Farkas Péter esetében pedig a védekezés volt teljességgel elfogadhatatlan, mint ahogy a bíróság megjegyezte azt, hogy az eljárásban Funk Sándor addiktológus szerepe is aggályos volt.

A tényállás szerint Farkas Károly és a harmadik vádlott az egyik XVII. kerületi ingatlanon sok millió forintért föld alatti rejtekhelyen kialakított locsoló és szellőztető berendezésekkel is felszerelt helyiségben termesztette a cannabist, amiből marihuánát állítottak elő. Farkas Péter pedig mindehhez segítséget nyújtott, ami a bíró szerint semmivel sem kevésbé súlyos cselekmény, mint maga a kábítószer előállítása. A vádbeli ingatlannak egyébként évről évre többmilliós víz- és villanyszámlája volt.

A bíróság Farkas Péter büntetésének kétéves súlyosbítása kapcsán kiemelte, hogy ez az olimpikon ötödik büntetőügye, az pedig, hogy milyen sportsikereket ért el, egyáltalán nem enyhítő körülmény, éppen ellenkezőleg.

Az Országgyűlés a napokban fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint jövő év januárjától nem kaphat életjáradékot az az olimpiai érmes sportoló – sem edzője, vagy özvegye –, akit szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Farkas Péter és társai drogügyében korábban már folyt bírósági eljárás, ott azonban első fokon felmentették Barcelona birkózó olimpiai bajnokát a kábítószerrel való visszaélés vádja alól, ám azt az ítéletet a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el.

A megismételt eljárásban első fokon Farkas Péter öt, testvére hét, az első rendű vádlott pedig hat évet kapott, ám a tavaly novemberi ítélethirdetés közben az akkor még szabadlábon lévő Farkas-testvérek egyszerűen kisétáltak a bíróság épületéből. Farkas Károlyt rövidesen elfogták, az olimpikon azonban azóta is ismeretlen helyen, sajtóhírek szerint Délkelet-Ázsiában bujkál. Ha Farkas Péter rendőrkézre kerül, a csütörtökön kiszabott hétéves jogerős fegyházbüntetés mellett egy korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetését is ki kell töltenie.

Legfrissebb hírek

Négy forduló után kirúgta edzőjét a patinás brazil csapat

Minden más foci
26 perce

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
31 perce

Angyal Éva: Mindig a csapat volt a legfontosabb

Kézilabda
41 perce

Vége az NHL-alapszakasznak – mutatjuk a végleges sorrendet

Amerikai sportok
55 perce

Nagyon hamar visszavághat a Veszprém a Szegednek

Kézilabda
2 órája

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
8 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
9 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik