Nem sokáig lehet ezt már így bírni...

Rutin is kell.

Nem lehet úgy odaállítani egy kvótaszerző világkupára, hogy az embernek az az első nemzetközi versenye az évben, mert a szövetség nem tudta többre kiutaztatni. S még a vk-ra is alig jut...

Ahhoz, hogy egy versenyző tudásának megfelelő szinten teljesítsen világversenyen, a technikai, mentális és fizikai felkészültségen túl szüksége van arra is, hogy megszokja az ilyen versenyekre jellemző, semmivel sem összehasonlítható légkört.

Ezt nem lehet az edzőteremben megtapasztalni. Hiába lövi az ember a tízeseket „kriptahangulatban", ahogy Krzyzewsky Miklós, a sportlövőszövetség elnöke fogalmazott, a nagy világversenyen megremeg a nadrág széle.

Nézők, tét, adrenalin...

Erre nem elég évi húszmillió.

Márpedig a sportlövőszövetség tavaly ennyiből volt kénytelen gazdálkodni: az előző évekhez képest 2009-ben fele-, illetve harmadannyi pénzből.

„Nyolc-tíz olyan versenyzőnk van, aki olimpiai szinten lő, őket szakmailag kötelességünk lenne indítani a nemzetközi versenyeken. Ha tíz fővel számolok, csak a négy világkupára, amelyből kettőt a tengerentúlon rendeznek, huszonöt-harminc millió forintot kellene költeni" – mondta Krzyzewsky Miklós.

És akkor a legjobbak még nem vettek részt egyetlen „kisebb" nemzetközi versenyen sem, miközben az ellenfelek rendszeresen éles nemzetközi viadalokon edződnek.

„A létesítményhelyzetünk is siralmas – dohogott a civilben ügyvéd sportvezető. – A rendszerváltás legnagyobb vesztesei a sportban a sportlövők, hiszen számolatlanul szűntek meg a lőterek, ma pedig a tizennyolc lőállásos Honvéd-lőtéren kell megrendeznünk az országos bajnokságot, ahova a múltkor be sem engedték a kiérkező televíziós stábot, mert nem volt külön engedélye belépni a katonai objektumba."

Arra a nem egészen tíz méterre, amely a telep bejáratát a lőtér ajtajától elválasztja...

„Hatvan lőállás alatt nem is lehet Európa-bajnokságot rendezni – folytatta Krzyzewsky Mikós. – De tudja, mit? Nem akarunk mi Eb-t rendezni. Legyen olyan lőterünk, ahol negyven lőállásos ötven-, huszonöt és tízméteres pályák vannak tíz lőállásos fedett döntőpályákkal, ahol edzeni is lehet, plusz egy korongpálya, valamint legyen lehetőség harminc-negyven embert elszállásolni, edzőtáborokat szervezni, legyen egy gondnok, legyenek edzők – az üzemeltetés évi négy-öt millió forintba kerülne, a felépítése pedig egymilliárdba."

Jelenleg még fedett ötvenméteres lőtér sincs az országban, márpedig az ilyen távú kisöbű sportpuskaszámok az olimpián is szerepelnek. További beszédes adat, hogy az egész országban csupán egy fizetett sportlövőedző tevékenykedik. Szövetségi kapitányokra nem futja, helyettük szakágvezetőket választanak, akik ingyen dolgoznak a válogatottakkal, csak költségtérítést tud adni nekik a szövetség.

Az utánpótlás helyzete még viszonylag jó, a fiatalok a NUSI-tól 18-20 millió forintot kapnak évente, de ahogy a sportlövők elnöke is kiemelte, hiába, ha 22-23 évesen megszűnik a támogatás, utána pedig nem tudják garantálni a megfelelő kereteket.

„Nem tudunk egzisztenciát teremteni a versenyzőknek, akik előbb-utóbb kikerülnek a sportágból, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy a munka mellett ugyanolyan színvonalon versenyezzenek, mint addig – mondta Krzyzewsky Miklós. – Engedje meg, hogy megosszak önnel egy tanulságos történetet! Kétezer-nyolcban a katonai világjátékokon egyik lövőnk elbeszélgetett kínai versenytársával, akitől megkérdezte, mekkora az olimpiai keretük, mire ő visszakérdezett: pisztolyban? Csak a kínai olimpiai pisztolyválogatott kétezer fős, tagjait családjukkal együtt hermetikusan elzárják a felkészülési időszakra, és közülük kerülnek ki az ötkarikás játékokon indulók. A franciák éves sportlövő-költségvetése nagyobb, mint a MOB-é összesen, a németeknél pedig a szakmai kíséret meghaladja a versenyzői létszámot a világversenyeken. Nem tudom, ezekkel az országokkal meddig tudjuk felvenni a versenyt."

S hogy mennyi pénz kellene? Sokkal-sokkal több!

„Ezerkilencszáznyolcvankilencben a sportlövőszövetség mai mércével mérve egymilliárd forintból gazdálkodott. Ma is ennyi kellene! Ám a létesítményhelyzet akkor sem oldódna meg egyik évről a másikra, hiszen évi háromszáz-négyszáz milliót tudnánk folyamatosan az ország lőtereire fordítani. Viszont meg tudnánk fizetni tizenöt-húsz edzőt, el tudnánk indítani a sportolókat a nemzetközi versenyeken, meg is tudnánk őket fizetni havi szinten, és meg tudnánk követelni tőlük a jó szereplést, illetve a részvételt. Ma mit mondana nekem valaki, ha el akarnám küldeni egy hosszabb nemzetközi versenyre? Nem tudna kimenni, mert kirúgnák a munkahelyéről: annyi szabadság nincs a világon. Aki életét áldozza arra, hogy élsportoló legyen, azt ugyanúgy meg kellene becsülni, mint azt, aki például a tudományoknak él, mint egy orvosprofesszor vagy egyetemi tanár."

A helyzet kilátástalan.

„Nagyon mostoha körülmények közé került a sport. Felháborítónak tartom a sportért is felelős miniszter lapjukban tett nyilatkozatát, amelyben úgy fogalmazott, végig kell gondolni, kell-e nekünk tíz olimpiai aranyérem, nem elég-e kettő-három. Mintha az oktatási miniszter kijelentené, nem kell minden gyereknek iskolába járni... Ha valaki elvállal egy tárcát, kutya kötelessége a legtöbbet kihozni belőle, nem pedig visszafejleszteni. Márpedig a miniszter azt is kimondta, nem kizárólag a sport érdekeit tartja szem előtt. Ráadásul jogászként látom, a sport jogi háttere is rendezetlen, nevetséges szerződések születnek. Speciális szabályokat kellene bevezetni. Ha nem következik be gyökeres változás, és nem tudom a legjobb versenyzőknek és az edzőknek garantálni a lehetőségeket, összeomlik a magyar sportlövészet" – zárta baljós gondolatmenetét az elnök.