Hari bokszra váltana, Schilt és Overeem sem küzd - végveszélyben a K-1?

Vágólapra másolva!
2011.11.01. 18:18
null
Badr Hari (jobbra) az idei vb-n még indulna – ha lesz egyáltalán… (Fotó: archív)
Címkék
A K–1 szakág tulajdonképpeni létrehozója, a legrangosabb versenysorozatot, a K–1 World GP-t működtető szervezet, a Fight Entratainment Group (FEG) és vele együtt a rangos esemény is nehéz helyzetbe került. A kínai Nankingba október 29-re tervezték a sorozat idei középdöntőjét, amelyet végül elhalasztottak, és egyelőre nem tudni, mikor pótolhatják. Annyi azonban már biztos, hogy a szemproblémái miatt tavaly visszavonult Remy Bonjasky mellett a négyszeres bajnok Semmy Schilt és a címvédő Alistair Overeem sem szerepel az idén a világbajnoki döntőben, már ha lesz egyáltalán finálé az idén. Az egyéves kihagyás után visszatérő Badr Hari ezúttal még ringbe száll, de jövőre ökölvívásra váltana – végveszélyben a FEG-féle K–1?

ELMARADHAT AZ IDEI WGP

Mivel a FEG egyelőre nem beszél nyíltan a valós problémákról, a tények rögzítése mellett kénytelenek vagyunk a nemzetközi szaksajtóban megjelent találgatásokra hagyatkozni, írásunk második részében pedig azt is megnézzük, mi a helyzet a legnagyobb sztárokkal.

A FEG ebben az évben már jóval kevesebb tornát szervezett (és azokat is inkább a kisebb súlycsoportban, a K–1 Maxban), mint korábban, és a WGP-sorozat is átalakult, hiszen amíg korábban rendeztek kontinentális selejtezőtornákat, addig az idén ezek elmaradtak. Ennek ellenére szeptemberben a FEG bejelentette, hogy október 29-én Kínában, Nankingben rendezik a tizenhatos középdöntőt.

Ekkor még látszólag minden rendben volt, bár a kínai helyszín meglepőnek tűnt, hiszen ezt a tornát az elmúlt években általában Dél-Koreában rendezték. A szervezet azzal indokolta a váltást, hogy sikerült megállapodni a közvetítési jogokról egy kínai csatornával.

Ahogy azonban teltek a hetek, a viharfelhők egyre sokasodtak a tervezett esemény fölött. Azt már korábban lehetett tudni, hogy a legnevesebb harcosok többsége távol marad az idei világbajnoki tornától. Néhány nappal a torna előtt a FEG hivatalos honlapján még nem tette közzé a pontos programot, sőt még a résztvevők teljes névsorát sem. Ez már sejtette, hogy valami nincs rendben, majd október 27-én hivatalosan is bejelentették, hogy a kínai tornát vízumproblémák miatt elhalasztják. A pótlásról egyelőre nincs hír, így nem lehet tudni, hogy megrendezik-e egyáltalán az idén a WGP-sorozatot, amelyet 1993 óta minden évben megtartottak. (Az is elképzelhető, hogy csak a középdöntőt törlik, 2007 előtt ugyanis nem is rendeztek középdöntőt, csak a hagyományos nyolcas finálét Japánban.)

A nem hivatalos hírek szerint a FEG jelentős anyagi problémákkal küzd, több versenyzővel nem tudtak megállapodni a részvételről. Az Európában a legrangosabb MMA és K–1-tornákat szervező amszterdami székhelyű It’s Showtime promotion vezetője, Simon Rutz néhány hete úgy nyilatkozott, hogy a FEG még az előző évek döntői után járó pénzekkel is tartozik több versenyzőnek, ezért törlik az idei világbajnoki tornát.

Az biztos, hogy az elmúlt években egyre több különböző K–1 tornákat rendező szervezet jelent meg, ráadásul a ketrecharcokban, vagyis az MMA-ban első számú amerikai szervezet, az Ultimate Fighting Championship (UFC) a FEG több neves K–1-harcosát is elcsábította, kezdve a 2001-es világbajnok Mark Hunttól, az 1999-ben vb-második Marko Filipovicon át a jelenlegi vb-címvédő Alistair Overeemig. Ez mind hozzájárult a japán székhelyű FEG jelentőségének csökkenéséhez, ahogy az is, hogy a világbajnoki sorozat idővel szinte holland házibajnoksággá változott, fokozatosan eltűntek az ázsiai versenyzők, így egyre nehezebben eladható a WGP Japánban, illetve Dél-Koreában.

BONJASKY VISSZAVONULT, OVEREEM ÉS SCHILT SEM HARCOL, HARI BOKSZRA VÁLTANA

És akkor vessünk egy pillantást a legnagyobb sztárokra is. 2009-ben, minden idők egyik legszínvonalasabb világbajnoki döntőjét rendezték, a legjobb négy között Badr Harival, Remy Bonjaskyval, Semmy Schilttel és Alistair Overeemmel – közülük utóbbi három (mindhárman hollandok) most már nyolc vb-címmel büszkélkedhet, de ha az idén lesz is világbajnoki döntő, a felsoroltak közül valószínűleg csak a marokkói Badr Hari vesz részt rajta.

Kezdjük a sort Remy Bonjaskyval. A háromszoros világbajnok tavaly szemproblémái miatt hagyott fel a versenyzéssel, nem is indult a világbajnokságon, azóta pedig már a saját istállóját építgeti. Azt nem jelentette ugyan ki, hogy soha többé nem lép szorítóba, de egyelőre nem kíván hivatalos versenyeken indulni.

A címvédő Alistair Overeem kizárólagos szerződést kötött a már említett UFC-vel, ő ezért nem szerepelhet FEG-rendezvényeken.

Az egyetlen még aktív négyszeres világbajnok Semmy Schilttel kapcsolatban az a hír járja, hogy a FEG meg sem hívta az idei tornára, mert a menedzsmentje nézeteltérésbe került a japán szervezettel. A hírek szerint az is elképzelhető, hogy hamarosan a 38 éves Schilt is bejelenti visszavonulását.

Badr Hari még nem nyert világbajnokságot, de a szakág egyik leglátványosabb stílusú harcosának számít. A tavalyi tornán rendőrségi ügye miatt nem vett részt a botrányairól is elhíresült marokkói, ám idén tavasszal, csaknem egyéves kihagyás után – ahogy arról korábban beszámoltunk – KO-val tért vissza a ringbe. Nem rég azonban bejelentette, 2012 januárjában vívja utolsó meccsét K–1-ben, utána pedig ökölvívásra vált, (állítólag még az is szóba került, hogy bokszolóként képviselje Marokkót a 2012-es olimpián…). Hari a tervek szerint január 28-án a török Gökhan Saki ellen az It’s Showtime gálán Amszterdamban vívja utolsó K–1-meccsét.

Hogy ezt követően hogy alakul a sorsa, az legalább annyira bizonytalannak tűnik, mint a K–1 WGP-sorozat jövője…

BADR HARI TAVASZI VISSZATÉRÉSE GREGORY TONY ELLEN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik