Nyolcvanhárom éve várnak a Grand Slamre

 

Busás pénzdíj, semmihez sem mérhető presztízsnövekedés, öt évre szóló versenyzési lehetőség az amerikai körversenyen – íme, három csábító tétel a Major-tornák győzteseinek járó, kis túlzással egy életre szóló egzisztenciát megalapozó jutalomözönből.

Mivel a bevezetőben a teniszt emlegettük, fontos máris rámutatni egy lényegi eltérésre: a férfiak és a hölgyek számára nem ugyanazok a Major-tornák – olyannyira nem, hogy például az áprilisi Mastersnek minden évben otthont adó Augusta National Golf Clubnak nő nem is lehet a tagja. A kirekesztés jókora politikai botrányt kavart az elmúlt évtizedben, ezzel együtt a tradíciók egyelőre ellenállnak az emberjogi törekvéseknek.

Bár manapság már a kiemelkedő női versenyekre is használják a kifejezést, a Major-játék alapvetően tehát férfimulatság. E tornák jelentősége felülmúlja a nagyobb pénzdíjjal kecsegtető világbajnoki sorozatét, kizárólag az Európa és az Egyesült Államok válogatottja számára kétévente kiírt (legutóbb emlékezetes európai diadallal végződő) Ryder-kupa említhető velük egy sorban.

Eleinte a brit és az amerikai profi, illetve amatőr bajnokság alkotta a Major-négyest, aztán ahogyan a negyvenes, ötvenes évektől a sportágban egyre inkább tért hódított a professzionalizmus, úgy nyert új tartalmat a kifejezés.

A sportági legendárium szerint a korabeli nagyszerű amerikai játékos, Arnold Palmer 1960-as (sikertelen) kísérletétől számítandó a három amerikai és egy brit versenyből álló modern Major-szezon. Palmer a Masters és a US Open megnyerése után kijelentette: ha abban az évben diadalmaskodna a British Openen és a PGA Championshipen is, azt a maga részéről egyenrangúnak vélné Bobby Jones 1930-as Grand Slamjével (egy évben megnyert brit és amerikai profi, illetve amatőr bajnoki cím).

Palmer végül egyik említett versenyt sem nyerte meg abban az évben, sőt mi több, Jones bravúrjának megismétlése sem előtte, sem utána nem sikerült senkinek. A legközelebb az amerikai Ben Hogan (1953) és Tiger Woods (2000) járt ahhoz, hogy ugyanabban a naptári évben megnyerje mind a négy versenyt, de háromnál tovább ők sem jutottak.

 

Pontosabban Woodsnak összejött a négy egymást követő diadal, csakhogy a 2000-es esztendő US Open, British Open, PGA Championship hármashoz 2001-ben tette hozzá a Masterst, azaz bármekkora bravúrt is hajtott végre a négy tornagyőzelemmel, Grand Slamként nem kerülhetett be az évkönyvekbe.

Nagy kérdés, lesz-e egyáltalán valaha olyan golfozó, aki az időközben rendkívül népessé váló nemzetközi elitből képes ilyen hosszú időre kiemelkedni.

Elvben minden esztendő megadja az esélyt, a feladat leírva nem is túl bonyolult. Egymást követő négy napon úgy kell négyszer végigterelni a labdát a 18 lyukú pályán, hogy a miénk legyen a legalacsonyabb ütésszám.

Ezt persze mind a négy Major-versenyen meg kell tenni. A kihívás 83 éve teljesítőre vár.

Az Egyesült Államokon kívül US Mastersként számon tartott, a Major-idényt hagyományosan megnyitó április eleji versenyt a kezdetektől (1934) mindig ugyanazon a helyszínen, a georgiai Augusta National Golf Clubban rendezik meg.

Nem ez az egyetlen különös ismertetőjele a többi Major-versenyhez képest: az augustai torna meghívásos – igaz, a világranglista első ötven helyezettjét manapság már automatikusan megilleti a meghívó –, a távol maradók helyét nem töltheti be más, és itt a legkisebb a mezőny (általában száznál kevesebben alkotják).

A dimbes-dombos ütőfolyosókat és gurítóterületeket, a vízakadályokkal bőven ellátott pályát a legalacsonyabb ütésszámmal elhagyó játékos a pénzdíjon kívül a klubtagságot jelképező, roppant nagy tiszteletnek örvendő zöld zakóval is gazdagodik: a hagyomány szerint mindig a címvédő segíti fel a ruhadarabot az új bajnokra. A verseny nyertesei életre szóló Masters-indulási jogot is szereznek.

A rekorder győztes: Jack Nicklaus (amerikai) 6 győzelem

Az első ízben 1895-ben kiírt Amerikai nemzetközi bajnokságot az Egyesült Államok Golfszövetsége (USGA) rendezi meg, a helyszín évente változik. A 156 tagú mezőny nagyjából fele kétfordulós selejtezőn vívhatja ki a részvétel lehetőségét – elvben női és juniorkorú golfozók is célba érhetnek –, és csupán a többi helyen osztozhatnak automatikusan a sportág aktuális legjobbjai (korábbi Major-győztesek, az éves kereseti lista előkelő helyezettjei).

Mivel mindig nagyon nehéz pályát jelölnek ki a szervezők (magasra hagyott fűvel övezett, szűk ütőfolyosók, gyors greenek), a győztes ütésszám rendszerint nem sokkal kevesebb a pályán elvárt szabványnál (par). Ez az egyetlen Major-verseny, amelyen az élen négy forduló után kialakuló holtversenyt 18 szakaszos rájátszással oldják fel.

A rekorder győztes: Willie Anderson (skót), Bobby Jones, Ben Hogan, Jack Nicklaus (mind amerikai) 4-4 győzelem

 

A Nagy-Britannián kívül British Open néven emlegetett viadal a „legöregebb" Major, egyben az egyetlen, amelyet nem az Egyesült Államokban rendeznek meg. A helyszín az első kiírás (1860) óta hagyományosan Anglia és Skócia valamelyik nagy presztízsű golfklubja.

Különlegessége, hogy minden alkalommal úgynevezett links course a helyszín, vagyis a sportág hőskorát idéző tengerparti (vagy ahhoz közeli), dűnés, kevés fával tarkított, a szélnek folyamatosan kitett pálya. A természet jelentős emberi (értsd pályatervezői) beavatkozás nélkül is olyan kihívás elé állítja a golfozókat, hogy csak a legsokoldalúbbak vagy a specialisták számíthatnak sikerre.

Nemcsak a világ legjobbjai és a korábbi Major-győztesek reménykedhetnek az indulásban, hanem a selejtezőknek köszönhetően a világ bármely profi játékosa. A fődíj az 1872 óta „forgalomban lévő" Claret Jug, amelyre – ez is az átadási ceremónia része – azon nyomban felvésik a győztes nevét.

A rekorder győztes: Harry Vardon (Jersey-szigeteki) 6 győzelem

 

Az Amerikai Professzionális Golfozók Szövetségének (PGA of America) versenye. Először az említett szervezet megalakulásának évében, 1916-ban rendezték meg; 1958-ig egyenes kieséses torna volt, azóta az összesített ütésszám alapján hirdetnek győztest, akit a pénzdíjon kívül megillet az egyik alapítóról, Rodman Wanamakerről elnevezett Wanamaker Trophy.

A legfeljebb 156 játékosból álló mezőnyt itt is a jelen legjobb, a különböző kiírási kritériumoknak (pénzkereset, Major-győzelmek, alacsony ütésszám, stb.) megfelelő golfozói alkotják. Indulhat az összes korábbi PGA-bajnok, és ez az egyedüli Major-verseny, amelyre minden olyan golfozó meghívást kap, aki az előző PGA Championship óta tornagyőzelmet ért el az amerikai PGA-körversenyen.

A rekorder győztes: Walter Hagen, Jack Nicklaus (amerikaiak) 5-5 győzelem