Vívó-vb: a férfi tőrcsapat a nyolcaddöntőben búcsúzott

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.08.12. 11:48
null
A jó magyar kezdés után hamar érvényesült az oroszok erőfölénye (Fotó: MTI/Földi Imre)
A Gátai Róbert, Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Széki Bence összetételű magyar férfi tőrválogatott 45:26-os vereséget szenvedett Oroszországtól a budapesti vívó-világbajnokság csapatversenyének nyolcaddöntőjében.

Az első asszót Szabados Gábor megnyerte 5:2-re, majd Gátai vívását követően is még a magyaroknál volt az előny (10:9), de a folytatásban lassan nőtt a különbség, noha az egyes asszókon belül többször is közelebb kerültek a magyarok az oroszokhoz. A negyedik párharcban, egy ilyen részleges felzárkózásnál jegyezte meg Érsek Zsolt, csapatban olimpiai és világbajnoki bronzérmes tőrvívó, hogy „ha hinnének magukban a fiúk, megverhetnék ezt az orosz csapatot.”

A harmadik körre Szabados Kristóf váltotta Székit, de ettől nem változott a helyzet, az oroszok magabiztosan nyertek.

„A brazilok ellen hoztuk a győzelmet, amely kötelező volt, még azzal együtt is, hogy világranglistás helyezésük jobb a miénknél. Ha előrébb akarunk lépni, akkor az előttünk állókat is le kell győzni, szükség van az eredményre, hogy a szakág részt tudjon venni külföldi versenyeken – mondta Szabados Gábor. – Az oroszok ellen az volt a helyzet, ami általában a nagy csapatokkal szemben lenni szokott: egy valaki jól vív, a többi azonban nem. Ezúttal én vívtam jó. Mivel mi nem tudunk annyi versenyre elutazni és ott a legjobbak találkozni, mint az igazán menő csapatok, ezért hiányzik a rutin."

Osztotta véleményét Marco Goncalves, a csapat egyik edzője: „Még nem vagyunk annyira rutinosak, hogy egy ilyen erős csapat ellen győzhessünk, de jövünk előre, ezt jelzi, hogy az Európa-bajnokságon már a legjobb nyolcban tudtunk végezni."

A férfi tőrözők csapatversenyében 26 válogatott indult.

Korábban a női kardcsapat is a nyolcaddöntőben búcsúzott, miután 45:38-ra kikapott Azerbajdzsántól.

VÍVÓ-VB, BUDAPEST
FÉRFI TŐR, CSAPAT
NYOLCADDÖNTŐ
Oroszország–Magyarország 45:26

 

Legfrissebb hírek

Vívás: három férfi tőrözőnk a limai GP főtábláján

Egyéb egyéni
2025.03.23. 11:05

Vívás: két férfi tőrözőnk a torinói GP-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.02.08. 18:15

Vívás: kilencedik a férfi tőrcsapat a takaszaki vk-n

Egyéb egyéni
2024.12.08. 11:03

Vívás: a nyolcaddöntőig jutott Dósa Dániel Takaszakiban

Egyéb egyéni
2024.12.07. 08:43

Vívás: Kondricz Kata nyolcadik a tőrözők tuniszi vk-viadalán

Egyéb egyéni
2024.11.23. 17:56

Vívás: két magyar a férfi tőrözők tuniszi vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
2024.11.22. 18:52

Párizs 2024: Japán nyerte a férfi tőrözők csapatversenyét

Párizs 2024
2024.08.04. 22:10

Párizs 2024: Apithy-Brunet nyerte a francia házidöntőt női kardban, hongkongi címvédés férfi tőrben

Párizs 2024
2024.07.29. 23:19
Ezek is érdekelhetik