Öttusa: ünnep Csepelen - a mesteredzőt is köszöntötték

Vágólapra másolva!
2015.02.21. 19:05
A veretes múltú csepeli öttusázók szombaton rendezték meg hagyományos évadnyitójukat, ahol 89. születésnapján köszöntötték Benedek Ferenc mesteredzőt, a magyar öttusasport kiemelkedő alakját.

A Csepel Pláza zsúfolásig telt egykori mozitermében Hanzély Ákos, a Csepeli Öttusa- és Vízi Sport Egyesület klubigazgatója, egykori világ- és Európa-bajnok köszöntötte a megjelenteket, aki Pataki Zoltán szakosztálymenedzserrel közösen méltatta és szólította színpadra a klub 2014-es év legjobbjait. Elismerésben részesültek a legjobban teljesítő úszók, vívók, két-, három-, négy- és öttusázók, valamint a legjobbak trénerei is.

Benedek Ferencet a klub sportolóin és vezetőin kívül Morovik Attila, Csepel alpolgármestere is köszöntötte, egykori tanítványai és pályatársai közül pedig Maracskó Tibor, Földi László, Borlay György, Sárfalvi Béla, Sárfalvi Péter, Dobi Lajos és Pécsi Gábor mesteredző is személyesen köszöntötték. A rendezvény zárásaként az 1969-es budapesti öttusa-világbajnokságról készült dokumentumfilmet is levetítették, ahol a születésnapos mesteredző egykori tanítványa, Balczó András diadalmaskodott.

Legfrissebb hírek

Belák János: Az akadálysport még a pálya mellett futó versenybíróknak is nagy kihívás

Egyéb egyéni
2025.03.04. 13:47

Öttusa-vk: az egyiptomi Halil 14 évesen nyert a nők közt Kairóban, Gulyás 4.

Egyéb egyéni
2025.03.01. 12:07

Öttusa: Bizakodva várjuk a döntőt – Belák János

Egyéb egyéni
2025.03.01. 07:21

Öttusa vk: Egy magyar jutott döntőbe a férfiaknál Kairóban

Egyéb egyéni
2025.02.28. 18:13

Négyből négy magyar döntős a nőknél a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:06

Mindhárom magyar továbbjutott az elődöntőbe a férfiaknál a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.26. 19:19

Mind a négy magyar elődöntős az öttusázók kairói vk-versenyén

Egyéb egyéni
2025.02.25. 17:57

Öttusa: a felnőttek is átállnak az akadályversenyre – kezdődik a világkupaidény

Egyéb egyéni
2025.02.25. 09:51
Ezek is érdekelhetik