Sznúker-vb: az 57 éves legenda döntő frémes csatában győzött

Vágólapra másolva!
2015.04.11. 00:38
Steve Davis bejutott a második körbe a sznúker-világbajnokság selejtezőtornáján Sheffieldben. A 57 éves, hatszoros világbajnok angol 10–9-re verte meg a 29 éves Jamie Cope-ot.

Davis hatalmas rajtot vett kora délután, hiszen megnyerte az első négy frémet. A negyedórás szünet jót tett a fiatalabb játékosnak, s az első szakasz második részében felzárkózott. Ezzel együtt Davis 5–4-re hozta a párharc első felvonását.

Az esti folytatásban Cope 5–5-re egyenlített, de a vezetést már nem tudta átvenni sem akkor, sem később. Mert bár 9–9-nél ismét együtt voltak, Davis legendásan jó idegei hozzásegítették a döntő játékhoz, és ezzel együtt a mérkőzés megnyeréséhez. A végső frémet a végletekig kiélezték, hiszen az utolsó, fekete golyón dőlt el a mérkőzés!

Az utolsó frém

Davis a selejtező második körében a Kurt Maflin–David Grace összecsapás győztesével meccsel.

A világbajnokság jövő szombaton veszi kezdetét a hagyományos helyszínen, a sheffieldi Crucible színházban. A főtábláért három kört kell megnyerni.

Legfrissebb hírek

Mark Selby a végén indult be, övé a Welsh Open trófeája

Egyéb egyéni
2025.02.16. 23:31

Sznúker: újabb nagy tornától lépett vissza Ronnie O'Sullivan

Egyéb egyéni
2025.02.11. 11:22

Révész Bulcsú nagy csatában kikapott, nem jutott fel a főtáblára a Welsh Openen

Egyéb egyéni
2025.02.06. 17:37

Révész Bulcsú sikerrel vette az első akadályt a Welsh Open selejtezőjében

Egyéb egyéni
2025.02.05. 15:41

„Ez teljességgel hihetetlen!” – Shaun Murphy a sznúker Masters megnyerése után

Egyéb egyéni
2025.01.20. 14:39

Murphy 147-es brékkel jutott a Masters döntőjébe – videó

Egyéni
2025.01.19. 00:15

Wilson szoros meccsen verte Brecelt, Trump vár rá a Masters elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.01.17. 23:57

Murphy nyerte a világbajnokok csatáját a sznúker Mastersen

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:05
Ezek is érdekelhetik