Olimpia 2024: aláírták az együttműködési megállapodást

Vágólapra másolva!
2015.12.07. 13:07
Együttműködési megállapodást írt alá hétfőn a magyar állam, a fővárosi önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság a 2024-es budapesti olimpiai pályázatról.

A dokumentumot – amely rendelkezik a benyújtandó pályázat intézményrendszeréről: a felállítandó sportolói bizottságról, az olimpiai védnökök testületéről, valamint az olimpiai egyeztető fórumról – kilencen látták el kézjegyükkel.

Tarlós István főpolgármester a politikai összefogásra hívta fel a figyelmet, s kijelentette, „óvatos optimizmussal” tekint a magyar olimpiai pályázatra. Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat kormányzati felelőse azt mondta, Budapest erős és esélyes pályázó, amelynek az az ajánlata a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára, hogy vele közösen tegye működővé az Agenda 2020 elnevezésű, a gazdaságos olimpiai rendezést célzó reformcsomagot.

Legfrissebb hírek

A MOB és az MPB stratégiai megállapodást írt alá a BOM Alapítvánnyal

Egyéb egyéni
23 órája

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Olimpia 2036: Dél-Koreát is érdekli a rendezés

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36
Ezek is érdekelhetik