Sakk: szenzáció – a magyar tehetség legyőzte a világbajnokot!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.01. 19:12
null
A Gledura–Anand parti (Fotó: gibraltarchesscongress.com)
Viswanathan Anandnak alaposan meggyűlik a baja a mieinkkel az egyik legnépszerűbb svájci rendszerű sakkversenyen, a Gibraltári Sakkfesztiválon. Az indiaiak korábbi világbajnoka az első körben csak döntetlent ért el a magyar női válogatott erőssége, Vajda Szidónia ellen – óriási bravúr volt ez is –, s most hétfőn még ennél is súlyosabb csapás érte: Gledura Benjámin legyőzte!


A 16 éves Gledura 47 lépésben, a világos bábukat vezetve győzte le a 46 esztendős Anandot, s ezzel pályafutása legnagyobb sikerét aratta. Gledura eddig 21 Élő-pontot szerzett, ez kiemelkedően soknak számít abban a mezőnyben, amelyben Anand mellett olyan klasszisok játszanak, mint a világranglistán hatodik amerikai Hikaru Nakamura, vagy a francia Maxime Vachier-Lagrave, aki a hetedik a nemzetközi rangsorban. De említhetnénk Rapport Richárdot vagy Almási Zoltánt is, utóbbi ellen szintén remeknek mondható döntetlent ért el.

Néhány adat, hogy miért olyan nagy bravúr Gledura szereplése: a magyar versenyző értékszáma 2515, Anandé 2784. Gledura rangja nemzetközi mester, Anandé nemzetközi nagymester. A tízfordulós viadal eddigi hét körében öt nagymesterrel játszhatott, és veretlen maradt: mérlege egy győzelem és négy döntetlen.

A Gledura–Anand partit ide kattintva lehet megnézni!

„Természetesen nem – válaszolta röviden Gledura arra a kérdésre, hogy el tudta-e képzelni, hogy legyőzi Anandot. – Kemény feladat volt, és éreztem is a nyomást, de mégis kellemes érzés volt.”

 

Legfrissebb hírek

Sakkvilágranglista: Rapport Richárd 28., a lányoknál Gaál Zsóka 3.

Egyéb egyéni
2025.03.01. 12:27

Sakk: Rapport Richárd szombattól Moszkvában versenyez

Egyéb egyéni
2025.02.27. 12:12

Sakk: Rapport kikapott Jeszipenkótól Rosztovban

Egyéb egyéni
2025.02.22. 21:32

Rapport Richárd Rosztovban sakkozik

Egyéb egyéni
2025.02.14. 11:55

Jobban állt a világbajnok, de a hatodik játszma is remi a sakk-vb-döntőn

Egyéb egyéni
2024.12.01. 14:25

Meglepő kezdés: a címvédő Ting Li-zsen megnyerte a sakk-vb-döntő első játszmáját Dommaraju Gukesh ellen

Egyéb egyéni
2024.11.25. 14:12

Rapport Richárdnak rosszul sikerült a villámtorna a Gashimov-emlékversenyen

Egyéb egyéni
2024.09.28. 18:11

Rapport az ötödik helyen áll a Gashimov-emlékversenyen

Egyéb egyéni
2024.09.27. 18:21
Ezek is érdekelhetik