Összetett ezüstérem és 190-es lökésvilágcsúcs az 1966-os berlini vb-n |
Veres Győzőt – miután a keresztnevét nem tudták kiejteni – Victornak nevezték Ausztráliában, de mindennapjai nem egy győztes ember mindennapjai voltak. Veres Csaba apja emlékére kiadott könyvében (Az aranyaktól a porba – egy ellopott élet) többek között így ír: „(…) Piszkos, lerobbant autókat kellett kitakarítania kívül-belül, hogy az autókereskedő alig használt, megkímélt állapotú autóként tudja elpasszolni. (…) Egy rozzant külvárosi házban Victor élete olyan lett, mint egy rabszolgáé. Egy autótelep szomszédságába költöztünk, ahol ő hajnaltól késő estig robotolva szó szerint agyondolgozta magát. (…) Az ügynökök gyakran kivitték az autókat, hogy bemutassák az ügyfeleknek, és üres tankkal hozták vissza őket. Apámnak kellett aztán a szájával átszívnia a benzint egy másik autóból egy műanyag cső segítségével.” |
A hajdani társak nem feledik a hegyeket megmozgató Veres Győzőt. A tatabányaiak és oroszlányiak például csaknem húszan különbusszal érkeztek a szertartásra, így sorra fedezhettük fel a világ- és Európa-bajnoki érmesek arcát: Bagócs Jánosét, Benedek Jánosét (ők ketten olimpiai bronzérmesek is), Hanzlik Jánosét (ahogy öt éve, a búcsúztatáson, ismét méltó beszédet mondott), Huszka Mihályét vagy Stark Andrásét. München olimpiai bajnokát.
Földi Imrét nem láttuk, nem vállalta a megterhelő utazást Ausztráliából Veres Győző betegeskedő özvegye, és távol maradt a szintén Melbourne-ben élő ifjabb Győző.
Az 51 éves Csaba szelíd mosolyával tűnt ki, és a szentmisét követő agapén mellé telepedve faggattuk személyes emlékeiről.
Csaba Norvégiában, a bergeni egyetemen tanít számítástechnikai tudományt, bátyja Melbourne-ben dolgozik számítástechnikai mérnökként, szoftverprogramokat ír.
Édesanyjuk nagyon el akart jönni, de nemrégiben sokat bajlódott a derekával, most meg a szemét kezelik.
„Nyolcéves múltam, amikor 1973-ban Törökországba mentünk, emlékszem a repülőtérre, az indulásra – révedt el a múltba Veres Csaba. – A gyerekek csak követik a szülőket, így nem is tudom, meglepett-e, hogy 1975-ben már Ausztráliába költöztünk. Törökország igen furcsának hatott, nagy volt akkor a szegénység. Onnan már nem is jöttünk haza, mert ha visszajövünk, biztos nem tudtunk volna Ausztráliába menni…”
Édesapja nem nagyon beszélt az okokról, de az itthoni politikai és sportági klíma nem kedvezett neki, és ha már így alakult, minél messzebb akart lenni, nehogy „utolérjék”. Pedig egyáltalán nem akarta, hogy így történjen.
„Nagy magyar volt – folytatta Veres Csaba –, gyakran szomorkodott Törökországban. Ezt enyhítendő sokszor szóltak otthon a magyar népdalok és nóták. Annyit hallgattuk, hogy én már meg is untam (nevet). Mindig morfondírozott, hogy vissza kellene jönni, és ahogy Hanzlik János is említette, nagyon várták, hogy a rendszerváltozás után majd hazatér. Nem tudom pontosan, miért, de nem került rá sor, én akkor Amerikában éltem.”
Született: 1936. június 13., Berekböszörmény Elhunyt: 2011. február 1., Melbourne Sportága: súlyemelés Súlycsoportja: váltó-, közép- (75 kg), félnehézsúly (82.5 kg) Kiemelkedő eredményei: 2x olimpiai bronzérmes (1960, 1964), olimpiai 4. (1968); 2x világbajnok (1962, 1963); 2x vb-2. (1961, 1966); 2x Európa-bajnok (1962, 1963), 3x Eb-2. (1960, 1961, 1966), Eb-3. (1959); 13x magyar bajnok (1957–1970), 16x világcsúcstartó (6x nyomás, 5x lökés, 5x összetett; 1961–1966) Megjegyzés: 1961-ig 75, 1962-től 82.5 kilóban érte el sikereit |
Veres Győző sohasem látta újra a hazáját, 2011 júniusában „csak” a hamvai érkezhettek Budapestre.
Természetesen Csaba is megismerkedett a súlyemeléssel, ausztrál korosztályos bajnok is volt. Ha nem is állította le fiát az édesapa, nem is akarta igazán, hogy teljes gőzzel csinálja.
Noha reggel héttől este hétig dolgozott, így is ő foglalkozott vele: a házuk mögött, szabadtéren tréningezett Csaba, ha pedig esett, a garázsban emelgette a tárcsákat.
„Emlékszem, lejtett a kertünk, így fadarabokat kellett a súlyzók alá tenni, hogy ne guruljanak el. Ha ideje engedte, apám időnként rám nézett, elmondta, mit csinálok rosszul. Kellemes időszak volt, sokat fejlődtem. Ő mindig azt mondta a súlyzót a legkönnyebb legyőzni, nem okozott neki nehézséget súlyt emelni – de a harc az emberekkel annál inkább…” – magyarázta Csaba, aki 1973-as külföldre távozásuk után 2011 júniusában lépett először magyar földre.
Édesapja hamvait 2011. június 24-én helyezték örök nyugalomra a Szent István Bazilika urnatemetőjében.