Súlyemelő Eb: Jung Beáta a 11. lett Fördében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.14. 19:37
Jung Beáta a 11. helyen végzett 190 kilóval összetettben a 69 kilogrammos kategóriában a súlyemelő olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján, a norvégiai Fördében.

A 22 éves versenyző szakításban volt a jobb: itt 87 kilóval kilencedik lett, míg a második fogásnemben, lökésben 103 kilogrammal a 12. helyet érdemelte ki a 17 fős mezőnyben.

Az Európa-bajnoki címet a 29 esztendős örmény Nazik Avdaljan szerezte meg, aki világversenyen legutóbb 2009-ben volt érmes: akkor vb-aranyat nyert.

A norvégiai Európa-bajnokság csapatszinten az utolsó kvótaszerzési lehetőséget kínálja a riói olimpiára a magyaroknak. A kijutáshoz az szükséges, hogy a férfiak a legjobb hét, a nők pedig a legjobb hat között végezzenek, ebben az esetben egy-egy magyar ott lehet a nyári ötkarikás játékokon. Az Eb pontversenyének végső sorrendjénél nem veszik figyelembe azoknak a nemzeteknek az eredményét, amelyek már korábban, a novemberi houstoni világbajnokságon kvalifikációt szereztek Rióba.

SÚLYEMELŐ EB
NŐI 69 KG

Összetett:
1. Nazik Avdaljan (Örményország) 237 kg (szakítás 105 kg, lökés 132 kg)
2. Darja Pacsabut (Fehéroroszország) 236 (106, 130)
3. Rebekah Tiler (Nagy-Britannia) 222 (99, 123)
…11. JUNG BEÁTA 190 (87, 103)

Szakítás:
1. Pacsabut 106
2. Avdaljan 105
3. Tiler 99
…9. JUNG 87

Lökés:
1. Avdaljan 132
2. Pacsabut 130
3. Tiler 123
…12. JUNG 103

Később: férfi 85 kg

 

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

„Lényegében kitessékeltek” – Mitykó Veronika a klubváltásról

Egyéb egyéni
2025.01.24. 11:27

Nagy Péter és Baranyai János ezüst-, illetve bronzérmes lett – 12 évvel az Eb után

Egyéb egyéni
2024.12.20. 11:42

Lalajan két ezüst után a manamai súlyemelő vb-n felért a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.15. 18:23

33 éves versenyző döntött világcsúcsot a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.15. 12:29

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika országos csúcsokat állított fel

Egyéb egyéni
2024.12.14. 13:08

Horváth Laura egyéni csúcsot ért el szakításban, összetettben 18. lett

Egyéb egyéni
2024.12.12. 21:12

Újabb két-két észak-koreai bajnok és világcsúcs a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.10. 20:24
Ezek is érdekelhetik