Fair play: újabb négy évig Kamuti Jenő az elnök

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.15. 13:57
További négy évig Kamuti Jenő vezetheti a Nemzetközi Fair Play Bizottságot (NFPB), amelynek immár 16 esztendeje az elnöke.

A szervezet végrehajtó bizottságának pénteki budapesti ülésén egyértelmű támogatást kapott a 79 éves sportvezető, akinek a szombati közgyűlésen ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag szavaztak bizalmat a küldöttek.

„Tudom, hogy a korom miatt esetleg már megkérdőjelezhetik, miért én vagyok az elnök, s miért nem adom át a stafétabotot egy fiatalabbnak. Én viszont egyáltalán nem vagyok belefáradva abba, hogy ezt csináljam, sőt egyre nagyobb kedvem van hozzá” – nyilatkozta Kamuti az MTI-nek, aki hozzáfűzte, hogy a magyar fővárosban négy új tagot is beválasztottak a bizottságba.

Az elnök számára – saját bevallása szerint – nagyon fontos a Nemzetközi Fair Play Bizottság vezetése, ami mára a hitvallásává vált, ezért nagy várakozással tekint a következő négy esztendő elé.

Kamuti kijelentette: a világ sportja soha nem volt olyan veszélyben, mint most. Úgy látja, hogy a nemzetközi sportban komoly mentális és etikai problémák vannak, s a társadalomban és a vezetők körében fellépő – például a Nemzetközi és az Európai Labdarúgó-szövetségnél, a Nemzetközi Doppingellenes Szervezetnél (WADA), vagy éppen a riói jegyeladásoknál tapasztalt botrányok – komoly veszélyeket rejtenek magukban.

Meglátása szerint az ifjúsági olimpiákon a különböző földrészekről érkező sportolók másként értelmezik a fair playt, ezért úgy érzi, a jövőben a fiatalok nevelésére kell a legnagyobb hangsúlyt helyezni, s már az iskolában el kell kezdeni a fair play szellemiségének terjesztését. Az elnök szerint komoly figyelmet kell szánni a sportvezetők magatartására is.

„Ha a vezetők nem mutatnak jó példát, akkor mi lesz a jövő ifjúságával?” – tette fel zárásként a költői kérdést Kamuti. A tőrvívóként olimpiai ezüstérmes, csapatban világbajnok sportember 2000 óta irányítja a több szervezet, köztük az UNESCO által 1963-ban létrehozott, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) részéről is elismert és támogatott bizottságot.

Legfrissebb hírek

A MOB fair play bizottsága várja a jelöléseket a 2024-es díjakhoz

Egyéb egyéni
2024.12.05. 22:18

Elismerés: fair play pályázatot hirdetett a MOB a 2023-as évre

Egyéb egyéni
2024.01.10. 13:42

Fair play: Kamuti Jenőt vezetőként is jutalmazták

Egyéb egyéni
2023.12.08. 08:46

Fair play: „A kormány javasolni fogja az ENSZ-nek, hogy május 19. legyen a fair play világnapja”

Egyéb egyéni
2023.10.21. 22:53

Fair play-díjátadó: Dunai Antal október 21-én a Várban veheti át elismerését

Egyéb egyéni
2023.10.05. 12:06

Universiade: a fair play bizottság is ott lesz Csengtuban

Egyéb egyéni
2023.07.02. 12:51

Fair play díj: kitüntették Dunai Antalt

Egyéb csapat
2023.04.25. 18:01

Videó: „Nem kell így a gól” – az év egyik legsportszerűbb jelenete Norvégiából

Minden más foci
2023.04.17. 14:59
Ezek is érdekelhetik