NS Hosszabbítás: Névjegy, facebook, fehérarany – Imre Géza

 

Mosolyogva újságolja, hogy már névjegykártyája is van. A piros-fehér papiros egyik oldalán a neve, a titulusa és az elérhetősége áll, a másikon idézetek szerepelnek: „40 évesen lett világbajnok”, „Megvan az újabb érem: ezüst lett a küzdelemből”, „Bronzérmes a férfi párbajtőrcsapat!” De ne csupán címszavakban beszéljünk róla – interjú a riói medáliáját már fehéraranynak látó Imre Gézával.

Egyetérthetünk abban, hogy kevés sportoló kap annyi szeretetet, mint ön?
A többiek nevében nem beszélhetek, ám az biztos, hogy én nagyon sokat kaptam az elmúlt időszakban. Meg is lepett egyébként. Volt néhány sikerem korábban, olimpián is akasztottak már érmet a nyakamba, de Rio után olyasmi történt velem, amit nem is értettem.

Kívülről nézve az az ember érzése, már-már nagyobb megbecsülésnek örvend, mint egy-két aranyérmes.
Ezt nem tudom megítélni, mert nem voltam olimpiai bajnok, sajnos. Ennélfogva nincs viszonyítási alapom, de néha már én is úgy fogalmazok, hogy az ezüstérmem nem is ezüst, hanem fehérarany... Annyian gratuláltak, mintha aranyat nyertem volna. Furcsa érzések kavarognak bennem. Mert mégiscsak elvesztettem a döntőt négytusnyi előnyről, az emberek pedig együtt éreznek velem. Megosztják velem az érzéseiket, elmesélik, ők hogyan élték meg az utolsó másodperceket. Van, aki azt mondja, hogy lábon kihordott egy infarktust, más a tévéjét törte össze... Jó, hogy ilyen érzelmeket tudtam kiváltani, bár jobban örültem volna, ha a tizenötödik tust én viszem be.

Elgondolkodott azon, miért van ez?
Kerestem az okát, de még nem találtam meg. Talán az lehet a magyarázat, hogy kicsit a szurkolók is belehaltak abba, hogy kikaptam a döntőben. Hirtelen a halandók közé csöppentem azzal, ahogy elvesztettem a finálét, emiatt jobban tudnak velem azonosulni, mint a kétségkívül csodálatra méltó, ám a hétköznapi ember számára elérhetetlen magasságba jutó bajnokokkal. Elképesztő, ami itthon fogadott, a plázában nem tudtam végigsétálni, annyian állítottak meg, de az is megesett, hogy az előttem haladó autós a visszapillantó tükrében kiszúrt, és megtapsolt. Furcsa volt az is, hogy valaki azzal lépett oda hozzám: „Jaj, csak hadd szorítsam meg a kezét!” Tényleg nem tudom, minek köszönhetem ezt, ám nem tagadom, jólesik.

A szerencsés tizenharmadik emeletről, az immár 33 esztendős versenyzői karrierje alatt elfogyasztott három edzőről, a sorsdöntő utolsó találatokról, a kézilabdázó, ráadásul balkezes és kapus gyerekeiről is olvashatnak abban az interjúban, amit Imre Géza adott a Nemzeti Sport szombaton megjelenő, Hosszabbítás című mellékletének.

És még olvashatnak arról...

– hogyan szabadult meg a zászlóvivők átkátólSzilágyi ÁronRióban?
– mit nyert vagy vesztettTápai Szabina, Kucsera Gábor, Douchev-Janics Natasa, Pars Krisztián, Erdei Zsolt, Noszály Sándor, Szabó PéterésKabát Péterazzal, hogy hosszas hezitálás után elvállalta a fellépést a televíziós valóságshow-ban?
– miért vették el az esélyt 1955-ben Európa-bajnok férfikosárlabda-válogatottunktól, hogy az 1956-os melbourne-i olimpián éremért harcoljon?
– miért írSzegedi Péterszociológus a magyar futball 1945 előtti időszakát elemezve az 1938-as vb-ezüst ellenére hanyatlásról, agyonrúgott futballistáról, revolverrel járó játékvezetőről és játékoscsábításra felbérelt színésznőről?