Családban marad – Szöllősi György jegyzete

Az év sportolója-gálán kihirdetett végeredményekkel kapcsolatban két igazán hangsúlyos kritika fogalmazódott meg.

Az egyik, hogy miként előzheti meg a (csak) az Eb-nyolcaddöntőig jutó futballcsapat az olimpiai bajnok kajak négyest (még Gera Zoltán is szabadkozott Az év csapata-díj átvételekor), a másik, hogy miként maradhatott le a dobogóról az (egészen az) Eb-nyolcaddöntőig jutó labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya (még Csányi Sándor is fontosnak tartotta külön méltatni az edzők versenyében a 4. helyre szoruló Bernd Storck teljesítményét).

A két kritikai észrevétel üzenete bizony szöges ellentétben áll egymással, és nagyjából meg is testesíti a két végletet azon vélemények közül, amelyekkel a futball jelenlétéhez viszonyulnak a magyar sport szereplői Az év sportolója-gálán.

Nem vállalkozom rá, hogy eldöntsem, kinek van igaza, de arra igen, hogy érveket soroljak fel amellett, hogy igenis a foci nélkül, még az elmúlt évtizedekben olyannyira sikertelen futball nélkül is féloldalas lenne, féloldalas volt az esztendő legjobb sportolóit kitüntető ünnepség.

Mert még a rossz foci is több embert mozgat meg (a szó szoros értelmében és szurkolóként is), mint a többi sportág együttvéve, és még a legnehezebb időkben is akadt olyan futballistánk vagy edzőnk, aki igenis alkalmas arra, hogy a fiatalok példaképe legyen, az pedig nyilván abszurd elképzelés, hogy csak Európa-, világ- vagy olimpiai bajnok futballistáknak lenne helyük a más sportágak kiválóságai között.

Másként: ahhoz túl terebélyes és túl mélyen gyökerezik a társadalomban a magyar futballkultúra, hogy ne legyen egy rangos, éves díjátadó gálája, ahhoz viszont talán túl kicsi az ország, hogy külön legyen a többi sportágétól. Minden okoskodásnál többet mond azonban az, ahogyan együtt fényképezkedtek, egymásnak díjakat adtak át, egymás társaságában büszkén ültek a Nemzeti Színházban vegyesen a futball és a többi sportág képviselői.

Ahogyan Szász Emese azt mondta a Kossuth Rádiónak, az este legnagyobb élménye számára, hogy személyesen találkozhatott Gera Zoltánnal, a nagyszerű Eb-csapat hősével, aki viszont arról beszélt, mennyire szurkolt az olimpián Emesének.

Ha tehát néha össze is veszünk azon, kié legyen a marcipánfigura a torta tetején, azért jó közösen ünnepelni, együtt, családi körben.