Szerettem hallgatni, ahogy meséltél. Szerettem mögötted ballagni a már lebontott Haladás-stadion fedett lelátóján, mert jó volt érezni, hogy mennyien tisztelnek. Előre köszönt szinte mindenki, és akkor azt gondoltam, egy újságíró nem akarhat többet a pályájától, a munkájától, mint a tiszteletet.Szerettem hallgatni, ahogy meséltél. Szerettem mögötted ballagni a már lebontott Haladás-stadion fedett lelátóján, mert jó volt érezni, hogy mennyien tisztelnek. Előre köszönt szinte mindenki, és akkor azt gondoltam, egy újságíró nem akarhat többet a pályájától, a munkájától, mint a tiszteletet.
Szerettem hallgatni, ahogy meséltél. Ahogy beleélted magad a múlt történéseibe. Milyen átéléssel anekdotáztál a vörös Horváthról, a Dózsa hátvédjéről, aki három gólt szerzett az MNK döntőjében a Haladás ellen! Kívülről fújtad a szombathelyi csapat névsorát is, amely évekkel később csak tizenegyesekkel maradt alul a Fradi ellen egy dupla Magyar Kupa-finálé végén. Megtanultam tőled, hogy a jelenről s a jövőről csak akkor írhatsz hitelesen, ha ismered és tiszteled a múltat.
Megint a tisztelet szó! Ennek szellemében kell elbúcsúznom tőled, pedig még meg sem köszöntem neked a könyvet, az utolsót, amelyet néhány hónapja küldtél el – a betegséggel viaskodva írtad.
Búcsúznom kellene, de nehezen megy. Inkább azt írnám most: ha igaz, hogy a lélek még itt bolyong egy ideig, te biztosan ott leszel ősszel az új Hali-stadion megnyitóján.
Ott a helyed – ott lesz mindig.