Rg-vb: összetett döntő magyar nélkül, történelmi ukrán mélypont

MAROSI GERGELY (Pesaro)MAROSI GERGELY (Pesaro)
Vágólapra másolva!
2017.08.31. 20:44
null
Kis Alexandra a 37. helyen zárta a vb-t (Fotó: Ulrich Faßbender)
Nem jutott be magyar ritmikus gimnasztikázó a pesarói világbajnokság egyéni összetett fináléjába. Pigniczki Fanni a 32., Kis Alexandra a 37. helyen fejezte be a versenyt.

Mint tudjuk, régen minden jobb volt, de az most biztos, hogy a tegnap jobb volt. Legalábbis a magyar ritmikus gimnasztikázók szereplésére ez mindenképpen igaz.

Az első napon kitűnően dolgozó Pigniczki Fanni szalaggyakorlatának pontszáma nem feszegette a határokat, de ami nagyobb baj volt, hogy a buzogánygyakorlatba becsúszott egy ejtés. Centiken múlott, de hát ezzel minden tornász tisztában van – sok más sportágban meg lehet úszni egy kisebb precizitási hibát, rg-ben nem. És mivel Kis Alexandra sem javított előző napi teljesítményén – most is hibázott, összességében közel sem tornázta ki magából azt, amit tud, és végig bizonytalannak tűnt –, az gyorsan eldőlt, hogy folytatódik a rossz magyar sorozat, egymás után a negyedik világbajnokságon sem lesz egyéni összetett döntősünk.

Az más kérdés, hogy erre azért nem is feltétlenül lehetett számítani. Mint ahogy arra sem, hogy Pigniczki Fanni több mint egy ponttal és öt hellyel előzi meg Kis Alexandrát – a két vb-újonc tornásznő közül ő lehet az elégedettebb.

„A szalaggyakorlatom elején volt egy kis felakadás, de utána jól ment, buzogánnyal viszont hibáztam. Összességében nem is annyira bosszant a hiba, hanem inkább szomorú vagyok, hogy elrontottam. Ráesett az alkaromra a buzogány és elpattant előre. Jó érzés volt itt szerepelni, de lehetett volna jobb is” – értékelt Pigniczki Fanni a vegyes zónában.

A selejtezőből két tradicionális nagyhatalom is csalódottan távozhatott. Ukrajna – először az rg világbajnokságok történetében – nem ad szerenkénti döntőst, és először fordul elő Spanyolországgal, hogy indul a vb-n, de nem jut be versenyzője a 24 közé.

Lesz min gondolkodniuk.

RITMIKUSGIMNASZTIKA-VILÁGBAJNOKSÁG, PESARO
Egyéni összetett selejtező.
1. Dina Averina (Oroszország) 74.775, 2. Arina Averina (Oroszország) 73.550, 3. Linoj Asram (Izrael) 69.550, 4. Neviana Vladinova (Bulgária) 68.000, 5. Kacjarina Halkina (Fehéroroszország) 67.650, 6. Laura Zeng (Egyesült Államok) 67.200, ...32. Pigniczki Fanni (Magyarország) 55.950, ...37. Kis Alexandra (Magyarország) 54.800.

Legfrissebb hírek

Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Torna
2025.02.24. 17:00

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Eltiltották az azeri rg-edzőt, aki azóta sportminiszter-helyettes

Torna
2025.01.10. 18:11

Wiesner Hanna három aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztika ob-n

Egyéb egyéni
2024.10.20. 21:26

Negyedik lett az MTK Budapest és Pigniczki Fanni az egyesületi rg-vb-n

Torna
2024.10.01. 16:52

Három magyar indul az rg egyesületi vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.25. 11:54

Nagy volt az öröm – az éremátadó után megkérték a ritmikus gimnasztikázó kezét – videó

Párizs 2024
2024.08.11. 14:39

Párizs 2024: kínai siker a kéziszercsapatoknál

Párizs 2024
2024.08.10. 16:24
Ezek is érdekelhetik