Sznúker-vb: elsöprő játékkal kezdett a torna kínai favoritja

Vágólapra másolva!
2018.04.24. 19:32
null
Ting Csün-huj esélyeshez méltó teljesítménnyel vágott neki a világbajnokságnak (Fotó: AFP)
A sheffieldi sznúker-világbajnokság nagy esélyesének tartott Ting Csün-huj elsöprő játékkal 10–3-ra legyőzte a szintén kínai Hsziao Kuo-tungot a torna első fordulójában. Közben két kiemelt is elbúcsúzott: a 13. helyen rangsorolt belga Luca Brecel az angol Ricky Waldentől kapott ki, míg a 2015-ös világbajnok Stuart Bingham Jack Lisowski előtt hajolt meg.

Ting Csün-huj (Ding Junhui) 93 százalékos pontossággal lökte a golyókat, így 0–2 után állva hagyta Hsziao Kuo-tungot (Xiao Guodong). A 13-szoros tornagyőztes Ting Csün-huj élvezi a közönség támogatását, és elmondása szerint nem érdekli, hogy a következő körben a skót Anthony McGill vagy a walesi Ryan Day lesz az ellenfele.

EZÉRT TING ÉS NEM DING

Sznúkercikkeink egyik kedvenc fórumtémája, hogy miért Ting Csün-hujként írjuk a világ egyik legjobb játékosát, miközben az Eurosporton mindig Ding Junhui a neve. Erre az állandó kérdésre válaszoljon helyettünk a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott A magyar helyesírás szabályai” (11. kiadás):

218-as szabály. „A szépirodalmi művekben, a sajtóban, az általános és középiskolai oktatást szolgáló vagy kiegészítő kiadványokban a nem latin betűs írású nyelvek neveit és szavait a magyar ábécé betűivel lehetőleg a forrásnyelvből (tehát más nyelv közvetítése nélkül) írjuk át. Átíráskor az idegen hangsort vagy az idegen betű- és hangsort együttvéve (pl. az orosz, az arab, a görög stb. esetében) nyelvenként szabályozott módon helyettesítjük magyar hangokkal, illetőleg az ezeknek megfelelő magyar betűkkel.”

„Tényleg nem aggódom az ellenfelem miatt. Csak magamra figyelek. Próbálok mosolyogni, nem törődöm azzal, ha hibázok” – mondta a 3. helyen kiemelt kínai.

Ricky Walden a délutáni szakasz előtti 6–3-as előnyét gyorsan 8–3-ra növelte, utána viszont Luca Brecel minden mindegy alapon kezdett el játszani, és fel is jött 8–6-ra. A 15. frém elvesztése megtörte a belgát, így Walden a 16.-at is megnyerte, és várhatja a folytatást.

A 2015-ös világbajnok Stuart Bingham 11 sikeres feketével közel került a 147-es brékhez, de aztán a 12. előtti pirosat elhibázta. A délelőtti szakasz után 4–5-re állt Jack Lisowski ellen, és nem tudott fordítani, a fiatal angol 10–7-re megnyerte a meccsüket.

SZNÚKER-VB, SHEFFIELD
Az első kör párosítása és végeredményei (ágrajz szerint)

Mark Selby (angol, 1.)–Joe Perry (angol) 4–10
Mark Allen (északír, 16.)–Liam Highfield (angol) 10–5

Kyren Wilson (angol, 9.)–Matthew Stevens (walesi) 10–3
Shaun Murphy (angol, 8.)–Jamie Jones (walesi) 9–10

John Higgins (skót, 5.)–Thepcsaija Un-Nuh (thaiföldi)
Stuart Bingham (angol, 12.)–Jack Lisowski (angol) 7–10

Luca Brecel (belga, 13.)–Ricky Walden (angol) 6–10
Judd Trump (angol, 4.)–Chris Wakelin (angol)

Ting Csün-huj (kínai, 3.)–Hsziao Kuo-tung (kínai) 10–3
Anthony McGill (skót, 14.)–Ryan Day (walesi)

Marco Fu (hongkongi, 11.)–Lju Hao-tien (kínai) 5–10
Barry Hawkins (angol, 6.)–Stuart Carrington (angol) 10–7

Mark Williams (walesi, 7.)–Jimmy Robertson (angol)
Neil Robertson (ausztrál, 10.)–Robert Milkins (angol)

Ali Carter (angol, 15.)–Graeme Dott (skót) 10–8
Ronnie O'Sullivan (angol, 2.)–Stephen Maguire (skót) 10–7

 

Legfrissebb hírek

Mark Selby a végén indult be, övé a Welsh Open trófeája

Egyéb egyéni
2025.02.16. 23:31

Sznúker: újabb nagy tornától lépett vissza Ronnie O'Sullivan

Egyéb egyéni
2025.02.11. 11:22

Révész Bulcsú nagy csatában kikapott, nem jutott fel a főtáblára a Welsh Openen

Egyéb egyéni
2025.02.06. 17:37

Révész Bulcsú sikerrel vette az első akadályt a Welsh Open selejtezőjében

Egyéb egyéni
2025.02.05. 15:41

„Ez teljességgel hihetetlen!” – Shaun Murphy a sznúker Masters megnyerése után

Egyéb egyéni
2025.01.20. 14:39

Murphy 147-es brékkel jutott a Masters döntőjébe – videó

Egyéni
2025.01.19. 00:15

Wilson szoros meccsen verte Brecelt, Trump vár rá a Masters elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.01.17. 23:57

Murphy nyerte a világbajnokok csatáját a sznúker Mastersen

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:05
Ezek is érdekelhetik