Kulcsár Krisztián, az elfogadott családfő

– Egy évvel ezelőtt, amikor megválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, három szóban foglalta össze, milyen vezető szeretne lenni. Emlékszik még rá?
– Sajnos nem. Mi volt az a három szó?

– Együttműködő, elérhető és hiteles.
– Igen, így már valami rémlik.

– Hogy látja, sikerült megfelelnie a saját maga elvárásainak?
– Ami az együttműködést illeti, nálam vezetési alapelv, hogy nem autoriter módon irányítok, úgyhogy bárhol is dolgoztam eddig, bevontam a kollégáimat a döntéseimbe. A MOB-on belül jól kialakított munkamegosztásban dolgozunk Vékássy Bálint főtitkárral: ő irányítja operatívan a napi munkát, az én fókuszomban pedig a tagsággal, a bizottságainkkal, a szövetségekkel, a szponzorokkal, az állami sportirányítással való foglalkozás szerepel, emellett igyekszem megfelelni a tőlem elvárt protokollmegjelenéseknek, intézem a nemzetközi ügyeinket is, és persze törekszem a média rendelkezésére állni. Szóval a munka, amelyet én végzek, csakis a kölcsönös együttműködésen alapulhat.

– Nézzük az elérhetőséget, annál is inkább, mert elődjét, Borkai Zsoltot talán éppen ezen a téren érte a legtöbb kritika. Érzése szerint változott a helyzet?
– Amellett, hogy az elnöki ténykedés tölti ki az időmet, nyilvánvalóan egyszerre nem tudok több helyen lenni, de igyekszem helytállni. Elárulok egy titkot: táblázatot vezetek arról, melyik sportág mely eseményén vettem részt. A cél, hogy észszerűen, fenntarthatóan és legfőképpen fair módon menedzseljem a megjelenéseimet.

Ezen a téren nem szeretném saját magam minősíteni, mert az máris nem lenne hiteles. A viccet félretéve, ebben a tagság mond majd rólam ítéletet, ugyanakkor lássuk tisztán: a mindenkori feladat és cél csak az lehet, hogy a partnereink és a közvélemény szemében a MOB hitelességéhez sem szakmai, sem integritási, sem morális vagy etikai szempontból ne férhessen kétség.

PÉNZ NÉLKÜL IS ELFOGADJÁK A MOB-OT

– Az elmúlt tizenkét hónap tapasztalatával, tudásával felvértezve – ha most lenne a választás – indulna az elnöki posztért?
– Igen, sőt talán még motiváltabb lennék. Természetesen nem láttam minden részletében előre, hogy mi vár majd rám a megválasztást követően, de az előzetes várakozás és a valóság közti különbség megélését – kellő alázattal, de – élvezem, még akkor is, ha sokszor kihívásokkal teli.

– Ez utóbbiból van bőven, különösen hogy a korábbiakhoz képest sokkal kisebb a MOB hatásköre, amit többen a riói olimpia előtti időszak miatti „büntetésként" értékelnek. Ön is így látja?
– Ez valóban fontos kérdés, érdemes tisztába tenni. Ne legyünk szemérmesek, amikor az olimpiai bizottság hatásköreiről beszél valaki, elsősorban a pénzek feletti diszponálásra gondol. Nos, a jelenlegi méretünk, költségvetésünk és feladatkörünk nemzetközi összehasonlításban tipikus nemzeti olimpiai bizottsági modellnek felel meg. A Magyar Olimpiai Bizottság a sportági szakszövetségek ernyőszervezeteként az olimpiai család feje, képviseljük a hazai olimpiai mozgalmat itthon és külföldön, valamint minden tevékenység, amely az olimpiához és az öt karikához kapcsolódik, autonóm módon hozzánk tartozik. Egyébként pedig a sportállamtitkársággal és a testvér köztestületekkel kiváló az együttműködés. A MOB-bal való sportszakmai együttműködés az államtitkárság számára törvényileg kötelező, azt pedig egyáltalán nem gondolom, hogy az egyébként civil szervezet Magyar Olimpiai Bizottságnak fő szabályként az volna a feladata, hogy adófizetői pénzek allokációjával foglalkozzon. Szóval a magam részéről azzal a hatáskörrel, amelyet a sporttörvény nekünk meghatároz, megbékéltem, hiszen a szakmai munka elvégzéséhez adva vannak a törvényi feltételek.

– Ez így van. Régi igazság, hogy aki a pénzt adja, az követelhet is, nem igaz?
– Ez a szemlélet azt feltételezi, hogy a sportági szövetség csak azért működik együtt az államtitkársággal, mert onnan kapja a pénzt, de ez nem jelenthető ki ilyen vegytisztán egyébiránt azért sem, mert tőlünk is elfogadják a tagszervezeteink a szakmai vagy szervezeti iránymutatást, miközben nem a MOB-tól érkezik az anyagi támogatás.

AZ OLIMPIA IDEJÉN MEGŐRÜL A VILÁG

– Labdarúgóink legutóbb az 1996-os olimpiára kvalifikálták magukat, aminek köszönhetően akkoriban a szokottnál is nagyobb érdeklődés kísérte idehaza a játékokat, azóta viszont erre nem volt esély. Milyen a kapcsolatuk a Magyar Labdarúgó-szövetséggel? Tudnak együtt dolgozni azon, hogy futballistáink ismét olimpiai résztvevők legyenek?
– Nem tudom, minek köszönhető – talán annak, hogy fociban még mindig Magyarország a legsikeresebb nemzet az olimpiák történetében –, de örömtelinek tartom, hogy itthon a futball sokkal inkább része az olimpiai családnak, mint ahogy a nemzetközi szervezeteink szintjén tapasztalható. Miközben mi kiváló viszonyt ápolunk az MLSZ-szel, tisztában vagyunk azzal, hogy az olimpia csak a harmadik legfontosabb tornája a magyar labdarúgásnak, és akkor a kupaküzdelmeket még mérlegre sem tettem. Miközben tehát az MLSZ-nek a MOB-bal közös célja az, hogy legyen magyar futballválogatott az olimpián, a magunk részéről természetesen elfogadjuk a prioritásaikat.

– Jegyezzük gyorsan meg, hogy a labdarúgáson kívül is vannak sportágak, amelyeknél nem feltétlenül az olimpia a legrangosabb esemény, mégis mintha jobban ott akarnának lenni a játékokon.
– Így van. Talán érdemes onnan megközelíteni a kérdést, az adott sportágon belül milyen súlya van az olimpiai bajnoki címnek, ugyanis nagyon nem jellemző, hogy a sportoló szintjén találkoznánk az olimpiai részvétel iránti közömbösséggel. Összességében tehát én megengedném magamnak az általánosítást, és azt mondanám, az ezekből a sportágakból jövő sportolók is ott akarnak lenni az olimpián, például amikor az NHL-es hokisok lemaradtak Pjongcsangról, azt maguk az érintettek sajnáltak a leginkább. Mindemellett az indulói létszámkorlát miatt a legtöbb sportágban a világbajnoki mezőny erősebb az olimpiainál, így szakmai presztízsét tekintve a vébécím meghaladhatja az olimpiai bajnoki aranyét.

– És így is marad? Megítélése szerint jó úton halad az olimpiai mozgalom?
– Kicsit hasonló a helyzet a labdarúgással: egyre többet szidjuk, a játékvezetők hibáival foglalkozunk, és követeljük a videobírót, kritizáljuk a szervezetet magát is, mindeközben a nézőszám folyamatosan emelkedik. Érdemes lenne megnézni, hányan követték nyomon a londoni, a riói vagy éppen a pjongcsangi olimpiát, mert kiderülne, szó sincs arról, hogy a játékok vonzereje csökkenne. Én úgy ítélem meg, hogy az olimpia idején még mindig megőrül a világ.

– Tehát nincs igazuk, akik válságot emlegetnek?
– Ilyen sommásan kimondva biztos, hogy nincs. Persze akadnak problémák, kezelendő témák, mint például a fogadási csalások ügye, a dopping, a megcsappanó lelkesedés a nagy események rendezésére vagy akár a sportszervezetek tagságát érintő korrupciós ügyek, de mivel ezek a problémák nincsenek a szőnyeg alá söpörve, nem gondolom, hogy az olimpiai mozgalom alapvető válságban lenne. Talán engem támaszt alá, hogy újabb és újabb események születnek, gondoljon csak az Európai Játékokra vagy a World Beach Gamesre.

HARCOLNI KELL A FIATALOKÉRT

– Ez elég a fiatalok bevonzására? A huszonegyedik század kihívásaira van válasza az olimpiai mozgalomnak?
– Attól nem félek, hogy a versenysport kimenne a divatból, amíg gyerekek születnek, mindig lesznek szülők, akiknek fontos gyermekeik szellemi és fizikai épsége. Az olimpiai mozgalom feladata, hogy az olimpiai sportágak vonzerejének növelésével harcoljon a fiatalokért. A sportágak pedig egymással is vetélkednek, így bekövetkezhet, hogy az ebben a versenyben kevésbé sikeres, a kevésbé népszerű sportágak kikerülnek az olimpia programjából.

– Egy éve arról is beszélt, hogy szeretné, ha a MOB jól láthatóan működne, azaz minden érdeklődő tisztában lenne a szervezet munkájával. Hogy állnak ezen a téren?
– Itt két dolog van, amit fontosnak tartok. Egyfelől maga az átlátható működés, amivel – tekintettel arra, hogy erre kiemelten figyelünk – nincs is hiba. Másfelől fontos tisztázni a MOB szerepét a hazai sport struktúráján belül, mert ebben a kérdésben vannak még szabályozandó kérdések. Itt még van teendőnk bőven.

– Elhatározás kérdése vagy inkább pénzkérdés?
– Ez munkaigényes feladat, ami sok egyeztetéssel jár. Egyáltalában nem pénzkérdésről van szó.

– A piaci szférát sikerült megszólítani? Ez a mostani, csökkentett állami támogatású MOB egyáltalán vonzó az üzleti alapon támogatni kívánók számára?
– Jelenleg egy olyan piaci szereplő van, amellyel nagyobb összegű megállapodás megkötése előtt állunk, ezt már be is építettük az idei költségvetésbe. Nyilvánvalóan itt nem szeretnénk megállni, ambiciózus terveink vannak.