„Szeretlek, anyukám, b…d meg!” – a semmiből jött magyar pókerest imádja a világ

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.04. 10:14
Györgyi Krisztián egy 5 eurós (kb. 1500 forint) selejtezőből jutott el az 5300 eurós nevezési díjú (1.6 millió forint) főversenyre Monte-Carlóban. A Németországban élő magyar pókeres több mint 700 játékos közül került a legjobb nyolc közé, azaz a döntő asztalra Európa legrangosabb pókerverseny-sorozatának egyik állomásán. És azonnal világhírre tört!

Györgyi Krisztián nevét villámgyorsan megismerte a pókervilág, miután a semmiből jött játékos Monte-Carlóba jutott.

Ez azonban csak a kezdet volt. A magyar pókeres ugyanis szürreálisabbnál szürreálisabb leosztások után képes nyerni, folyamatosan blöfföl, magyarul ordibál, néha meg is tapsoltatja magát, és persze lepacsizik az ellenfeleivel is.

A kommentátorok, a nézők, a játékostársak – mindenki imádja a magyar fiút. És az alábbi videókat végignézve villámgyorsan érthető lesz, miért!





FRISSÍTÉS (15.55)

A magyar játékos az ötödik helyen végzett, amivel 184 ezer eurót kaszált. Már a helyszínen bejelentette, hogy ott lesz az európai pókersorozat (EPT) következő állomásán, Barcelonában.


Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
Tegnap, 21:54

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 08:09

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Ennyire bíznak egymásban a női kéziválogatottunk játékosai – VIDEÓ

Kézilabda
2025.04.09. 09:41

Egymásnak ugrottak Nikitscher csapattársai a kispadon – videó

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 13:45

Marozsán feljutott a főtáblára Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.06. 15:39

Curry 52, Jokics karrierrekord 61 pontot dobott, de csak egyikük csapata nyert – videók

Amerikai sportok
2025.04.02. 08:20
Ezek is érdekelhetik