Triatlon: Tóth Tamás ismét bekerült az ITU sportolói bizottságába

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.30. 19:46
Tóth Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Triatlonszövetség (ITU) sportolói bizottságába.

A szervezet keddi tájékoztatása szerint a testületbe három kontinens képviseletében öt-öt férfi és női triatlonos került – a tíz sportoló közül hárman paraversenyzők –, megbízatásuk két évre szól.

A sportolók szerves részét képezik a 30 éve alapított ITU döntéshozó folyamatainak” – emelte ki Marisol Casado, a szövetség elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, aki hozzátette, rendkívül büszkék arra, hogy a sportolók megosztják velük gondjaikat, tapasztalataikat és elképzeléseiket.

Az új sportolói bizottság tagjai közül többnek nagyon komoly versenyzői tapasztalata van, miközben különböző országokat, kultúrákat képviselnek” – tette hozzá.

A sportolói bizottságnak az ITU kongresszusán két, a szövetség végrehajtó testületének ülésén egy szavazati joga van.

A 29 éves Tóth Tamás a Budaörsi TK versenyzője, a korábbi ciklusban már az ITU sportolói bizottságának tagja volt. Tóth magyar bajnok, a vegyes váltóval világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes, a világranglistán 64. helyen áll, valamint indult a riói olimpián, ahol a 33. helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Kropkó Márta: Akkor úgy éreztem, hogy az álmaim törtek ketté

Egyéb egyéni
2025.03.10. 17:47

Triatlon: idén is erős magyar utánpótlás szerepel a világversenyeken

Utánpótlássport
2025.03.09. 09:05

Triatlon: Kropkó Márta 27. lett a vb-sorozat nyitányán

Egyéb egyéni
2025.02.15. 12:41

Triatlon vb-sorozat: rajt Abu-Dzabiban három magyarral

Egyéb egyéni
2025.02.14. 10:08

Babát vár kétszeres olimpikon triatlonversenyzőnk

Egyéb egyéni
2025.02.11. 19:09

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02

Utánpótlás 2025: vb- és Eb-k mellett EYOF is vár az idén a fiatalokra

Utánpótlássport
2025.01.15. 08:52

Triatlon: 2025-ben folytathatja a remeklést a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.01.07. 09:02
Ezek is érdekelhetik