Olimpia 2026: Calgaryban megszavazták a rendezési pályázat visszavonását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.19. 20:39
Calgary városi tanácsa hétfőn egyhangúlag megszavazta, hogy vonják vissza a 2026-as téli olimpia megrendezésére benyújtott pályázatukat.

A múlt keddi véleménynyilvánító népszavazáson a résztvevők 56.4 százaléka a kandidálás ellen voksolt, ezért számítani lehetett a városvezetés döntésére. A 15 tagú tanács már a népszavazás előtt, októberben is csak szűk többséggel szavazta meg a pályázati procedúra folytatását.

A nyugat-kanadai nagyváros 1988-ban házigazdája volt a téli játékoknak, kiszállása pedig újabb csapás a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára (NOB), miután így az eredetileg jelentkező hét helyszín közül csupán kettő, Stockholm és Milánó-Cortina d'Ampezzo maradt versenyben. Korábban Sion, Szapporo és Graz is visszalépett, Erzurumot pedig kizárta a NOB, amely júniusban a lausanne-i kongresszuson dönt a helyszínről.

Felvetődött Argentína jelentkezése is, november 1-jén a NOB jelezte, hogy Buenos Aires és a Tűzföldön található Ushuaia, a világ legdélebbi városa lenne az esetleges helyszín. A jelentkezés elfogadására a NOB tanulmányútja után kerülhet sor.

A 2022-es téli olimpiát Peking rendezi.

Legfrissebb hírek

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
3 órája

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07
Ezek is érdekelhetik