Ifjúsági olimpia: köszöntötték a fiatal sportolókat és edzőiket

Vágólapra másolva!
2018.12.03. 13:17
A 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpián szereplő fiatalok korosztályuk példaképei, ezért nem mindegy, milyen eredményeket érnek el a sportban és hogyan viselkednek az élet más területén – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a fiatal sportolók és edzőik köszöntésén hétfőn Budapesten.

Kásler Miklós a fiatalokhoz szólva úgy fogalmazott: önök helytálltak a sportban és a tanulmányaikban is, így ez a kettő tette széppé eddigi életüket.

A sport nemcsak a testet edzi, hanem a lelket, a jellemet és a karaktert is, a fogékonyságot mindarra, ami értékes. A sport neveli a jellemet abban az értelemben is, hogy nemes versengésre szólít, a sportban nincs relativizálás, nincs viszonylagosság, a sportban az eredmények számítanak – mondta a miniszter.

Kásler Miklós szerint a szülőkről is szót kell ejteni, hiszen ott voltak minden nehéz pillanatban, ők tették a családi életet békéssé, boldoggá. Ugyanígy említést kell tenni az edzőkről, akik kihozták a sportolókból a legtöbbet – tette hozzá.

Magyarország 24 éremmel, 12 arannyal, 7 ezüsttel és 5 bronzzal zárta a játékokat, ezzel minden idők legeredményesebb ifjúsági olimpiai szereplését érte el – emelte ki a miniszter.

Hozzátette: szép sikerek ezek, de ez nem a végcél, hiszen a fiatal sportolók előtt az élet. Tehetségüket, szorgalmukat bizonyították, de csak akkor lehetnek „Papp Lacik és Balczó Andrások”, ha ehhez kitartás is társul.

Kásler Miklós miniszter és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tizenkét sportágban adott át miniszteri elismerő oklevelet a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián érmet szerző sportolóknak és edzőiknek.

A miniszter elismerő oklevelet adott át Csányi Gabriellának is, aki a London School of Economics frissen végzett hallgatója, és első magyarként nyerte el a Decision Analysis Practise Award nemzetközi elismerést az amerikai Houstonban.

Legfrissebb hírek

Ifjúsági olimpia: Dél-Korea Északkal együtt rendezne 2024-ben

Egyéb egyéni
2020.11.25. 13:07

Elestek életük élményétől – a 2022-es ifjúsági olimpia elhalasztásáról

Egyéb egyéni
2020.07.24. 11:54

NOB: elhalasztották a 2022-es ifjúsági olimpiát

Egyéb egyéni
2020.07.15. 19:03

Ifjúsági olimpia: 80 milliárdból épül 50 000-es stadion Szenegálban

Egyéb egyéni
2020.02.21. 12:12

Téli ifjúsági olimpia: Hegedüs Levente aranyérmes Lausanne-ban

Téli sportok
2020.01.15. 15:52

MACS: az ifi olimpián minden magyar tisztának bizonyult

Egyéb egyéni
2018.11.22. 18:35

Késely Ajna – Rengeteg erőt lehet meríteni a kudarcból is

NSO Tv Egyéni sportok
2018.11.01. 18:07

Úszás: Rengeteg erőt lehet meríteni a kudarcból is – Késely Ajna

Úszás
2018.11.01. 16:49
Ezek is érdekelhetik