A FIDE elnöke szerint a magyar sakkélet remek példa mások előtt

– Mennyire régi a kapcsolata a sakkal?
– Már gyermekkoromban az életem része volt édesapám révén, aki nemzetközi sakkbíró és versenyszervező volt, ezért a legnagyobb orosz sakkozókkal állt kapcsolatban, például Anatolij Karpovval vagy Garri Kaszparovval. Az ő révén én is megismertem mindenkit, de ami talán még ennél is fontosabb, hogy nagyon szerettem a játékot, magam is sakkoztam, még ha nem versenyszerűen. Fiatalon indultam néhány tornán, de be kellett fejeznem a tanulmányaim és a munkám miatt, a kapcsolatom a sportággal viszont megmaradt.

– És hogyan lett önből a FIDE elnöke?
– Az Orosz Sakkszövetség elnöke voltam 2010 és 2014 között, amelynek egyébként most is kuratóriumi tagja vagyok. Ez volt az egyik vonal. A másik, hogy én vezettem 2018-as oroszországi futball-világbajnokság szervezőbizottságát, s a torna után elgondolkodtam azon, hogyan tudnám kamatoztatni az ott szerzett tapasztalataimat, hogyan tudnék segíteni a sakknak a fejlődésben és az előrelépésben. Ebből következett az ötlet, hogy irányítsam a nemzetközi sakkszövetséget.

– Melyik a nagyobb kihívás: a világ egyik legnagyobb sporteseménye, a futball-világbajnokság vagy a FIDE vezetése?
– Nem olyan nagy ám a különbség, mint gondolja. A lényeg mindkettőnél az, hogy az ember jó csapatot építsen maga köré, amely képes együtt gondolkodni és együtt haladni. Ha jó csapatod van, ha megteremted a bizalmi légkört, gyakorlatilag bármit meg tudsz tenni: könnyebben megtalálod a partnereket, hatékonyan tudsz dolgozni, a lehető legjobb projektekbe tudsz belevágni és végigvinni őket. A FIDE óriási szervezet, és a legnagyobb kihívás talán az, hogy át tudjam vezetni ezen az átmeneti időszakon, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy változtatnom kell bizonyos folyamatokon, megtisztítani és világosabbá tenni zűrösnek tűnő ügyeket. Ez nem könnyű feladat, főleg eleinte nem volt az, de a munka napról napra jobb lett.

– Melyek voltak az elnökként megtett első, fontosabb lépései?
– Először is próbálom megszerezni a tagszövetségeket vezető kollégáim bizalmát, és azon szakemberekét, akik már régóta dolgoznak a nemzetközi szövetségben. Szerintem ezen a téren jól haladok, aminek a kulcsa az, hogy ha ígérek valamit, azt minden esetben betartom. Első lépésként a költségvetést nagyjából a kétszeresére emeltük, és a választási rendszert is meg kellett változtatnunk, hogy egy elnök csak két négyéves ciklust tölthessen ki, és senki se lehessen „örökre” a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, ahogy az a múltban gyakran előfordult. Ezek apró lépések, de mind az előbb említett bizalom megszerzését szolgálják.

– És utána?
– Egytől egyig tárgyalni szeretnénk a nemzeti szövetségekkel arról, milyen módon tudjuk őket a leghatékonyabb módon támogatni a fejlődésben.

– A magyar nagyon jó szövetség, a sportágban aktív emberek vannak, elég csak Polgár Juditra és az általa szervezett sakkfesztiválra gondolni, vagy a sakk oktatásba való felvételére. Tetszik, ahogy Magyarországon a sportágat kezelik, amit csinálnak, és támogatni is szeretnénk őket. Hangsúlyozom, hogy támogatni, ami nem beavatkozást jelent.

– Ha már itt tartunk, mit tud a magyar sakkról?
– Ismerem a történetét, önöknek remek játékosaik voltak Portisch Lajostól a Polgár nővérekig, a válogatottjuk pedig mindig is erős volt. Ez akkor is igaz, ha most talán nem olyan kiemelkedő, mint egykor, de még mindig nagyon versenyképes. Visszatérve az oktatásra, arra, hogy milyen fontos része lehet a sakk, Magyarország remek példa mások előtt.

– A végzettségem szerint közgazdász vagyok, és bár valóban a kormánynak dolgoztam, nem tartom magam politikusnak, hiszen nem vagyok tagja egyik politikai pártnak sem. Bár miniszterelnök-helyettes voltam Dmitrij Medvegyev kormányában, az nem politikai jellegű megbízatás volt, én csak azt csináltam, amihez értek: a gazdasághoz. Közben pedig igyekeztem nem belefolyni a politikába. De hogy a kérdésére válaszoljak, tizennyolc éven keresztül dolgoztam az orosz kormányban különböző pozíciókban, és egyelőre úgy érzem, ennyi elég is volt. Bármikor visszamehetnék valamilyen pozícióba újra segíteni, de egyelőre nem gondolok erre, mert azt hiszem, eljött az ideje annak, hogy most valami mást csináljak.

– Akkor most a sakk áll az első helyen az életében?
– Igen. De mellette én vagyok a legnagyobb oroszországi innovációs központ, a Szkolkovo Alapítvány elnöke, amely több mint kétezer startuppal áll kapcsolatban. Az új technológia és új partnerek megismerése segít kapcsolódni a világhoz, amelyben szét kell nézni, hiszen rengeteg mindent lehet hasznosítani. Beleértve a sakkot is, és elnökként ezen leszek.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. szeptember 14-i lapszámában jelent meg.)