Peking 2022: bemutatták a téli olimpia és a paralimpia kabalafiguráit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 17:55
null
Ping Tven Tven (balra) és Suej Ron Ron (Fotó: AFP)
Ötezer pályamunka közül választották ki a két győztest figurát, s kedden be is mutatták Ping Tven Tvent és Suej Ron Ront, a 2022-es pekingi téli olimpia és paralimpia kabalafiguráit.

„Csodás nagykövete lesz Kínának, valamint a 2022-es pekingi olimpiának” – mondta Ping Tven Tvenről, az óriáspandáról Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Az óriáspanda a távol-keleti ország egyik legismertebb jelképe. Nevében a Ping jeget, a Tven Tven pedig erőt és vidámságot jelent.

Csen Csi-ning, Peking polgármestere, egyben az ötkarikás játékok szervezőbizottságának végrehajtásért felelős vezetője úgy fogalmazott, a két kabala a hagyományos kínai kultúra elemeit ötvözi a modern nemzetközi trendekkel, miközben a havas-jeges sportágakat és a házigazda városokat is jelképezi.

„Mindketten remekül fejezik ki a kínaiak lelkes érdeklődését a téli olimpia és a paralimpia iránt, valamint az ország melegszívű vendéglátó szerepét a világ minden tájáról érkező barátaink felé. A játékok eszméjének teljes spektrumát jelenítik meg, beleértve olyan jegyeket, mint a szenvedély, a kitartás, a barátság” – idézi Csen nyilatkozatát a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja.

A paralimpia kabalája, Suej Ron Ron egy szemekkel és végtagokkal rendelkező piros-sárga kínai lampion, amelynek nevében a Suej a havat, a Ron Ron pedig az integrációt, illetve a toleranciát jelenti.
A kabalafigurák tervezésére 2018-ban kiírt pályázatra nagyjából ötezer munka érkezett.

 

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: téli olimpiai éremátadó volt az oroszok nélkül

Párizs 2024
2024.08.08. 13:51

A pekingi olimpiai aranyérmétől megfosztott orosz műkorcsolyás csapat megtarthatja a bronzot

Téli sportok
2024.08.02. 17:49

Kamila Valijeva eltiltása után az Egyesült Államok az olimpiai bajnok, de az oroszok fellebbeztek

Téli sportok
2024.01.30. 14:51

Videó: egy kabala hozta össze az év szerelését

Minden más foci
2023.03.07. 15:26

Peking 2022: döntött a CAS, két bronzérmes van női síkrosszban

Egyéb egyéni
2022.12.13. 19:52

Ajánló: megjelent a Sport 2022 évkönyv

Egyéb egyéni
2022.11.29. 18:34

Párizs 2024: bemutatták az olimpia és a paralimpia kabaláit

Egyéb egyéni
2022.11.14. 13:29

Peking 2022: több mint kétmilliárd nézője volt a februári téli olimpiának

Egyéb egyéni
2022.10.21. 11:57
Ezek is érdekelhetik