– Sport vagy nem sport?
– Sport.
– Nem lepett meg a válasza, de mik az érvei mellé?
– Az e-sportolók világa minden szinten kezd úgy működni, mint amit a hagyományos élsportolók körül szoktunk meg. A profi csapatoknál edzők, orvosok, szakácsok, sportpszichológusok dolgoznak. Utóbbi egészen új trend, de egyértelmű, hogy a mentális felkészültség milyen fontos a téthelyzetek kezeléséhez. Mert talán pont ez, ami leginkább a hagyományos sportokhoz teszi hasonlóvá, amit csinálunk: rendkívül kompetitív a környezet. A cél, hogy a legjobb legyél. Ennek megfelelően tudatosan edzünk, fejlesztjük a képességeinket, mind a játékban, mind azon kívül. Egy átlagos e-sportoló napi 10-12 órát tölt edzéssel a gép előtt, és hetente ennyit a konditeremben, hogy meglegyen a szükséges fizikai állóképesség is.
– Hol húzódik a határvonal megrögzött gamer és e-sportoló között?
– Ezen én is sokat gondolkodtam már. Talán a tudatosság, a célok azok, amik megkülönböztetik őket. Az e-sportolók a gép előtt töltött időt a képességeik fejlesztésére szánják, a versenyekkel céljaik vannak. Bajnoki rendszerekben mérkőzünk. A gamereknél inkább a szórakozás, az élvezet kerül a középpontba. Akkor játszanak, amikor kedvük van hozzá, és akkor véletlenül sem, amikor nincs. Mert ez nagyon fontos: e-sportolóként mindennap játszunk, egyedül talán a vasárnap, ami szabadnap, de még ilyenkor is elvárják a klubok, hogy egy minimális időt töltsünk gyakorlással. Nincs olyan, hogy ma nincs kedvem...
– Hogy látja, mennyire elfogadott Magyarországon az e-sport, mint új generációs sport?
– Az Év E-sportolója díj azt mutatja, hogy egyre inkább. Kicsit meg is lepődtem, mikor szóltak, hogy haza kellene utaznom átvenni egy ilyen elismerést. Nem hittem, hogy már itt tart a magyar e-sport. Kellemes csalódás volt. A gond szerintem az, hogy az emberek többségének még mindig nem egyértelmű, hogy hogyan is működik az egész. Azt látják, hogy a húszas éveik elején járó emberek egy monitor előtt ülnek, de azt a rengeteg munkát és erőfeszítést, ami mögötte van, már nem. De ez nem csak Magyarországon van így, külföldön is sok helyen csak ismerkednek vele. Egyszerűen még mindig nem túl divatos az e-sportot sportnak tekinteni. Az emberek nagy része laikus, de ahogyan a díj átadása előtt Szöllősi György is fogalmazott, ma már több százezreket mozgat meg és nem lehet figyelmen kívül hagyni.
– Nincs egy ilyen direkt pillanat. Az ember nem mondhatja azt tízévesen, hogy én akkor most leülök játszani, profi leszek és majd fényesen csillogó e-sport-karrierem lesz. Magyarországon semmiképpen sem. Nagyon kevesen vagyunk, akik olyan szerencsések, hogy magyarként eljutottak olyan szintre, hogy meg tudnak élni az e-sportból. A helyzet pedig nagyon nehéz, mert, ha nem tudsz megélni belőle, akkor nem fér bele, hogy azt a tizenkét órát mindennap a gép előtt töltsd. Ha nem gyakorolsz eleget, nem tudsz kitűnni. Ezen a szinten az is meglátszik, ha egy profi egy sérülés miatt pár hetet kihagy. Egy két-három hónapos sérülésre pedig azt mondják, vége is a karrierednek. Én is már pszichológia szakra jártam, amikor jött a lehetőség, hogy játszhatunk az LCS-be (League of Legends Championship Series – a szerk.) jutásért. Azt mondtam, miért ne! Próbáljuk meg! Aztán összejött. De egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy egyik nap felkeltem volna és azt mondom, tegyünk fel mindent egy lapra, én profi e-sportoló leszek.
– Honnan jött a Vizicsacsi név?
– Bárcsak lenne egy olyan jó sztorim ehhez, mint amilyen sokszor megkérdezik. De nincs. Eredetileg Magyar néven játszottam. Kevesen voltunk magyarok komoly szinten, ezzel is mutatni szerettem volna egyértelműen, ha valakivel összefutunk játék közben, hogy honnan jövök. Az LCS-nél úgy éreztem, jó lenne váltani. Valami humoros dolgot szerettem volna. Valami olyat, ami nem tipikus.
– Hát annak egyáltalán nem nevezném...
– A kommentátorok sem találták annak. Egyébként ha van valami, amiben a világunk még párhuzamot mutat a tradicionális sportokéval, akkor ezek a kommentátorok. Érdemes belehallgatni egy-egy közvetítésben. Rendkívül profin dolgoznak. Anno, mikor megismerték a nevemet, nem egyszer jöttek oda hozzám, a diktafonjukkal felvéve, hogy én hogy ejtem a Vizicsacsit, aztán a felvétel alapján gyakoroltak. Nagyon komolyan vették, hogy minél helyesebben tudják kimondani. Ez az alaposság jellemzi a közvetítéseket is.
– Ha már a tipikusnál járunk: van tipikus e-sportsérülés?
– Van. Itt inkább az ízületek elhasználódása, a csukló, a kézfejek csontjainak, porcainak kopása okoz gondot. Az állandó használattól kialakuló gyulladások akár egy-egy karrier végét is jelenthetik, ha kicsit jobban elhúzódnak. Ezért is nagyon fontosak a fizikai edzések. Az embernek oda kell figyelnie magára, különben még hamarabb elhasználódik a teste. Ahogyan az állandó ülőmunkát végző embereknél, úgy nálunk is nagyon fontos a hát- és vállizmok megerősítése és kondibantartása. Miként a helyes ülőtartás felvétele is. Enélkül négy-öt évet sem lehetne végigcsinálni.
Vizicsacsi és a Splyce egyik bajnokija a 2019-es nyári idényből
– Kik a világ legjobbjai?
– Az ázsiaiak. Kínának és Koreának saját topligája van, ahonnan a legjobb három épp úgy kvalifikál a világbajnokságra, mint a LEC-ből és az amerikai LCS-ből. Ott vannak az igazi világsztárok is. Vannak, akiket tízmilliók követnek a közösségi platformjaikon. Ha utaznak valahová, akkora a rajongói felhajtás a reptereken, mintha csak egy sztárfutballistára várnának. A kínai streameket szintén sok tízmillióan követik nemegyszer. Egészen őrületes. Érdekes kontraszt, hogy bár Észak-Amerikában szintén több pénzt ölnek az E-sportba, mint Európában, az eredményeik rendre elmaradnak a többi régióétól.
– Mi akadályozza meg, hogy a labdarúgáshoz hasonlatosan, jó pénzért elmenjenek az ázsiaiak, vagy akár az európaiak „levezetni” a tengeren túlra?
– Az, hogy az amerikaiak is észrevettek egy ilyen tendenciát és a saját tehetségeik védelmére légióskorlátozást vezettek be, minden csapatukban legfeljebb két külföldi játékos szerepelhet. Ezt viszont rendre ki is használják.
– Európában mi a helyzet? Van „klasszikus” e-sportnemzet?
– Az északiaknál talán több a tehetség és több a befutott játékos is. Dánia, Svédország, Norvégia. És talán a németek, pont azért, mert ők adják az európai LCS-központot.
– Mennyit keres egy élvonalba tartozó e-sportoló?
– Az európai LCS-ben átlag 70 és 100 ezer euró közt egy évben. Ha valaki kiemelkedő teljesítményt nyújt, bajnoki címet nyer, jól szerepel a világbajnokságon, akkor bónuszokkal még lehet több. Az ázsiai sztárok ennek a többszörösét.
– Az a cirka 30 millió forint nem hangzik rosszul...
– Nem. Sőt, álomkarriernek hangzik sok minden máshoz képest. De ennek is megvan az árnyoldala. Napi tíz-tizenkét órát gép előtt ülni nem mindig olyan jó móka. Nagyon kevés a szabadidő, ha az ember több évet eltölt így, könnyű kiégni, hamar rá tud törni az érzés, hogy azért jó lenne mást is csinálni. Szociális életet fenntartani szinte lehetetlen. Közben ott a versenyekkel járó nyomás. Bírni kell a kritikát, mind a szurkolók, mind a csapattársak részéről. 18 évesen jó mókának tűnik, de az ember a húszas évei közepére eljut oda, hogy jó-jó, de másban is jó lenne előrejutni. Nem véletlen, hogy az én ötéves LCS-karrierem már kifejezetten hosszúnak számít. És az sem, hogy a 2019-es világbajnokság után úgy döntöttem, befejezem.
– A magányos emberek sportjának tűnik.
– A gond az, hogy mivel egy átlagos karrier négy-öt év, minden nagyon gyorsan történik. A csapatoknál nagyon nagy a fluktuáció, így aztán ott sem alakulnak ki olyan összetartó közösségek. Ezen most próbálnak változtatni is. Az eddigi standard egyéves szerződések helyett például két, három évre elkötelezni a sportolókat. A közeljövőben talán ebben jöhet a legnagyobb előrelépés.
– Hogy áll a magyar utánpótlás?
– Odahaza nincs egy központilag szervezett bajnokság. Ha valaki ki akar tűnni, annak a különböző alacsonyabb szintű európai, regionális ligákban kell felhívnia magára a játékosmegfigyelők figyelmét. Például Lengyelországban, ami az LCS-t illeti. Aki közel áll ahhoz, hogy esetleg LEC-játékos legyen, az Bluerzor, aki az előző idényt a francia bajnokságban töltötte (LFL - a szerk.). Az látszik, hogy a FIFA-ban megmozdult valami. Európai szerte és odahaza is azt látni, hogy a hagyományos futballklubok felkarolják ezt a szakágat. Amikor a Schalke 04-nél játszottam, akkor tapasztaltam is. Illetve a versenyszimulátorok világa is egyre dinamikusabban fejlődik. Ezeknek nem vagyok szakértője, de az látszik, hogy míg régen a szimulátorokra úgy tekintettek, mint fejlődési lehetőség, plusz segítség, hogy valódi autóversenyeken indulhassanak a versenyzők, addig sokan ma már nem váltanak, a Formula–1-nek és a túraautó-világkupának is saját e-szériája van, nagyon is profi szerződésekkel és körítés mellett.
– A szervezők is elmondták, hogy egyfajta elővigyázatosságból adták át Az Év Sportolója Gálát megelőző sajtótájékoztatón ezt a díjat, ezzel is felmérve, hogy az emberek hogyan reagálnak. Ezt teljesen megértem. Biztos, hogy nagy élmény lenne a gálán részt venni, mint díjazott, de így is nagy elismerés ez nekem. Egy polcon szerepel a tavalyi, világbajnoki 5-8. helyünkkel és a 2017-es MVP címemmel, amikor az LCS EU 50 játékosa közül az idény legjobbjának választottak. Erre a három dologra vagyok a legbüszkébb a karrieremben. De emiatt még nem gondolom meg magam. Huszonhat évesen eljött az idő, hogy mást is csináljak. Ráadásul már legalább két hónapja nem edzettem. Ennyi idő után általában vissza sem lehet már térni a topszintre. Inkább tanulni szeretnék, fejleszteni magam. Hogy pontosan milyen irányba megyek tovább, még nem tudom. Most jól esik a pihenés. Olyannyira, hogyha tehetem, a gépet sem kapcsolom be.